taplalkozas

Immunerősítés a táplálkozással - így lesz ellenállóbb a szervezeted a betegségekkel szemben!

Forrás: Getty Images
Egyre inkább nyakunkon a tél, és habár eddig igazán elkényeztetett bennünket az időjárás, érdemes felkészülni a mínuszokra. Ilyenkor még fontosabb, hogy az immunrendszerünket is felkészítsük a közelgő hideg hónapokra, a legyengült szervezetet ugyanis könnyebben utolérik a vírusok és a baktériumok. Cikkünkben bemutatjuk a legkézenfekvőbb 5 diétás irányelvet, amelyek betartásával egyszerűen megerősítheted az immunrendszered, hogy felkészülj a télre!

Amellett, hogy ezekben a hónapokban érdemes fokozottan odafigyelni a vitaminfogyasztásra, az egyik leglényegesebb, amit az egészségünkért tehetünk, ha igyekszünk minél több természetes módon előforduló vitaminnal és ásványi anyaggal is bombázni a szervezetünket. Persze, ilyenkor nehezebben jutunk hozzá friss, idényjellegű zöldségekhez és gyümölcsökhöz, de az élelmiszeripari technológiák fejlődésének hála már nem kell lemondanunk a tápanyagban gazdag, mégis ízletes ételekről a téli hónapok során sem. Az immunrendszerünk megerősítésének egyik fontos pillére, ha például tartunk még a nagy karácsonyi vendégségek előtt egy gyors tisztítókúrát, amikor néhány napra elhagyjuk a cukrot, vagy a tejtermékeket. Ilyenkor kicsit pihen az emésztésünk is, ami hozzájárul az szervezet megerősödéshez, ugyanis az immunrendszer közel 70%-át bizony az emésztés egészséges működése befolyásolja. Megfelelően átgondolt táplálkozással pedig a rendszeres sport mellett te is sokat tehetsz magadért. A „mentes“ táplálkozási irányok az utóbbi időben nem véletlen és nem csak divatból kapnak egyre nagyobb teret, hanem tudományosan bizonyított hatásuk van az immunrendszer megfelelő működésében.

Nézzük, milyen előnyei vannak a különböző diétás irányvonalaknak:

A gluténmentes életmód lett az utóbbi években kétséget kizáróan az egyik legnagyobb trend még a bizonyítottan nem gluténérzékeny emberek körében is, mert számos kutatás igazolta azt a feltevést, hogy a vércukorszint ingadozását erősen befolyásolja a glutén, így lett élsportolók és filmsztárok egyik kedvenc diétája a gluténmentes étrend. További tudományos megfigyelések még azt is alátámasztják, hogy a gluténfogyasztás csökkentése, vagy akár teljes elhagyása olyan mindennapos problémákat szüntethet meg, mint a pattanásos bőr, a puffadás, az ingerlékenység, vagy épp az állandó migrén. Szóval egy próbát mindenképp érdemes tenned, ha még nem tudtál eddig elszakadni a gluténtól, amelynek szakértők szerint 21 napra van szüksége, hogy távozzon az emésztőrendszerből. Azonban egy dologra figyelj, a gluténmentes termékek kalóriatartalma nem alacsonyabb!

Ezt tapasztalhatod magadon, ha elhagyod a cukrot: talán azt mondani sem kell, hogy mennyi felesleges kalóriától óvod meg a szervezetedet, nem véletlenül minden fogyókúra indít azzal, hogy hagyd el a cukrot! A cukorfüggőség pedig valódi és létező fogalom a különféle addikcióval foglalkozó tudomány körében, mely hasonló elvonási tüneteket okoz az arra hajlamosok körében, mint a drog, vagy épp az alkohol. Amit ugye szintén cukorként bont le a szervezet.

TIPP:

A PENNY megújult termékkínálatában találsz cukorkontroll nassolnivalókat,
szörpöket, lekvárokat, melyekkel úgy csillapíthatod az édesség utáni vágyadat,
hogy közben nem fogyasztasz extra mennyiségű hozzáadott cukrot.

bevasarlas
Forrás: Getty Images

A laktózmentes termékekre elsősorban azoknak van szüksége, akiknek problémát jelent a laktóz, vagyis a tejcukor megemésztése. Olyan kellemetlen tüneteket okoz, mint az állandó hasgörcs, puffadás, hasmenés. Sok emésztőrendszeri megbetegedés, és ezáltal a legyengült immunrendszer alapja is, mivel ha nem működnek hatékonyan a belek, akkor a tápanyagok felszívódása sem eredményes, így könnyebb legyengülni, ami teret enged a különféle vírusos fertőzéseknek is. Tehát, ha nem vagy bizonyítottan laktózérzékeny, akkor nem érdemes hosszú távon ezekből a termékekből vásárolnod, ám egy néhány napos tisztítókúra erejéig nem árthatsz a szerevzetednek.

Ezért érdemes kipróbálni a vegán táplálkozást: már pár húsmentes nap után érezhetően jobb lesz a közérzeted, a húsfélék ugyanis amellett, hogy az egyik legfontosabb természetes fehérjeforrásaink, a legnehezebben megemészthető ételek közé tartoznak, és bizonyítottan azok a táplálékok, amelyek a legnagyobb terhet jelentik az emésztőrendszerünknek. Így alkalmanként jót tesz, ha beiktatsz húsmentes kúrát, vagy mondjuk heti egy napot rendszeresítesz az étrendedben, amikor kerülöd a húsokat.

A bio dolgokat ezért szeretjük: sokszor a bio gyümölcs sokkal csúnyább, mint a nem bizonyítottan ökológialag ellenőrzött termesztésből származó, ám a kevésbé előnyös külső mögött tápanyagban gazdag belső lapul, ezt sose felejtsd! A bio gazdaságokban nem használnak permetszert, vagy olyan adalékanyagot, ami káros lehet a szervezetünkre, az ilyen minősítéssel ellátott állattartó telepeken pedig nagyon figyelnek az élőlények jólétére is. Szóval ha igazán jót akarsz cselekedni mind a növény-, mind az állatvilág számára, akkor válassz te is bio terméket, amikor csak teheted!

Szóval még nem vagy elkésve, így itt az ideje, hogy átnézd a kamrádat és beszerezd a legegészségesebb és legfinomabb termékeket! Tarts mentes napokat, illeszd a mindennapjaidba a tanácsainkat, készülj a télre egészséges ételekkel, és várd kicsattanó egészséggel a hideg hónapokat! Ne feledd! Tudatosan átgondolt táplálkozással, természetes vitaminokban gazdag ételekkel erősítheted legjobban az immunrendszeredet!