
Próbáld ki ezt a hidratációs trükköt, hogy jobb eredménnyel érj célba!
Miről van szó? Arról, hogy egy-egy versenyen az elit sportolók közül sokan csak öblögetnek kicsit az italukkal, de így is elegendő energiára tesznek szert ahhoz, hogy teljesítsék a távot. A módszer sikerét pedig az utóbbi években egyre több tanulmány igazolta. Kanadai kutatók pedig ismét elővették a témát és a tanulmányukból kiderült, hogy a sportitalokkal való öblögetés tényleg sokat dobhat a teljesítményen.
A résztvevőknek 2 órán át kellett egyenletes tempóban bringázniuk, ezt követően jött egy 30-perces teszt, ahol gyorsabb tempóra váltottak. Azok a sportolók 2 százalékkal jobb eredményeket értek el, akik sportitallal öblögettek, mint azok, akik nem ittak.
Mégis hogyan javít ez a trükk a teljesítményen?
Ha tehát gyengének érzed magadat egy hosszú futás utolsó pár kilométerén, de valami cukrosat eszel, szinte azonnal elmúlnak a panaszaid. Ez is azt támasztja alá, hogy a szád közvetlen kapcsolatban áll az aggyal, hiszen ekkor a szürkeállományod úgy érzékeli, hogy szénhidráthoz jut a tested és így tovább fogod bírni a terhelést.
Mikor érdemes ezt kipróbálni?
Ha például maratont futsz, érdemes az utolsó 2-3 km előtt sportitallal öblögetned, ekkor biztos, hogy meg fogod érezni a pozitív hatást. Természetesen akkor is jó megoldás, ha tudod, hogy a gyomrod nem reagálna túl jól arra, ha tényleg innál. Érdemes a hosszabb futásaid alkalmával kipróbálnod, végülis egy kis sportitalon kívül mást nem veszíthetsz!
Olvasnál még a témában?
