
Ezért javasolt minden futónak rendszeresen hagymát fogyasztani
A kalsszikus magyar konyhában a hagyma leginkább a pörköltek alapja, különféle saláták ízesítője, bizonyos ételek kiegészítője, önmagában mégis ritkán kerül a tányérra, pláne reggel, vagy délben, leginkább a kelletlen lehelet okozása miatt. Ha napközben a munkánkból adódóan zömében emberek vesznek körül minket, akkor még inkább kerüljük a hagymafogyasztást, pedig futóként számos előnye van ennek az illóolajokban gazdag zöldségfélének.

A Journal of Functional Food című szaklapban nemrégiben közzétett tanulmányban egyébként tudományos alapokra helyezték annak a ténynek a bizonyítását, hogy a hagymában lévő kvercetin igazoltan gyulladáscsökkentő hatással bír, C-vitaminnal kombinálva pedig fokozott immunerősítő hatással rendelkezik. Marisa Moore szerint a hagyma fogyasztásnak nincs ajánlott mennyisége, vagy időpontja, ám kolléganője felhívja a figyelmet, hogy edzés előtt azért nem ajánlott hagymát tartalmazó ételt enni, mert edzés szempontjából a glikémiás indexre negatív hatással van. Moore pedig arra is kitér, hogy a vöröshagyma, akárcsak a bogyós gyümölcsök, antioxidánsokban gazdag élelmiszernek számít, így a vírusos, megfázásos időkben különösen javasolt napi szinten az étrendbe csempészni a vöröshagymát. A szakember továbbá azt is hozzáteszi, hogy a C-vitamin főzés közben kioldódik a hagymából, így javasolt nyersen, dinsztelve, vagy párolva elkészíteni a legjobb tápérték megőrzése érdekében.
Ha nincs ötleted, hogy miként készítsd el ízletesen a hagymát, akkor a két szakértő segítségével most adunk pár tanácsot:
- Marisa Moore szerint a hagymát ropogós, fűszeres, ízes összetevőként adjuk hozzá a friss salátákhoz, vagy ízesítsük vele a leveseket, szószokat, mártogatósokat.
- Natalie Rizzo szerint a hagyma kiválóan kiegészíti a grillezett, sült ételeket, de önállóan fogyasztva is nagy kedvencnek számít. “Bevallom, a szekrényemben mindig lapul egy csomag hagymapor is vészhelyzet esetére, ami a hagyma őrölt, szárított formája, tehát lényegében az összes hasznos tápanyagot így is tartalmazza, és egy evőkanál por megfelel egy fél fej vöröshagymának” - árulja el Rizzo. A hagyma általános tápanyagtartalma a porral szemben: egy közepes fej hagyma 50 kalóriát tartalmaz, míg a hagymapor körülbelül 20 kalóriát. És egy hagymában körülbelül 200 mg kálium van, míg 1 evőkanál hagymaporban 70 mg.
