gasztronómia,trend,étkezés

Ezt esszük jövőre? Gasztrotrendek 2020-ban

Forrás: Getty Images
Izgalmas irányzatok kezdenek majd több teret kapni jövőre a gasztronómia terén: a Whole Foods élelmiszerlánc nemrég összeállította 50 munkatárs segítségével, melyek lesznek a fő irányvonalak az étkezésben 2020-ban.

Regeneráló mezőgazdaság

2019 után 2020-ban még több szó esik majd arról, hogyan lehetne népszerűbb ez a koncepció. A hangsúly azon van, hogyan alakítják a gazdálkodók a földhasználatot úgy, hogy mellette az ökoszisztémát is javítsák, miközben jó minőségű élelmiszereket álítsanak elő. A regeneráló mezőgazdaság emellett nemcsak a talaj minőségét képes javítani, de komoly résztvevője a klímaváltozás elleni harcnak.

Növekszik a nyugat-afrikai konyha népszerűsége

Egyre többen esznek 2020-ban Nyugat-Afrikából származó ételeket; a kuszkuszra vagy a búzadarára emlékeztető fonio mellett a teff, a köles, a moringa és a tamarind lesznek ott még sokkal több élelmiszerboltban és étlapon. A tamarind egyébként hüvelyes, de sokféleképp fogyasztják: az érett hüvelyből frissen kivéve gyümölcsként, de többnyire italokat és fűszerkeverékeket ízesítenek vele, illetve a csatnikban is gyakran előfordul.

Újragondolt gyerekmenük

A mai szülők egyre inkább arra törekszenek, hogy gyermekeik minél szélesebb körben ismerjék meg az élelmiszereket. Hamarosan háttérbe szorulnak a nagyon klasszikus gyermekételek az éttermekben, és egyre több helyen ajánlanak különlegesebb fogásokat a kicsiknek: például alternatív lisztekből és tésztákból készült fogásokat, nem csak rántott halat, hanem lazacvariációkat és háztáji csirkéből készült finomságokat, amik túlmutatnak a klasszikus rántott csirke falatokon.

Nő a választék az alkoholmentes italokból

Egyre népszerűbbek az alkoholmentes koktélok, így egyre több cég dob majd piacra olyan italokat, amik hasonló ízvilágúak, mint az eredetiek, csak épp alkohol nincs bennük. Jön az alkoholmentes gin, likőrök, a minőségi pezsgők alkohol nélkül.

koktél,édesség
Forrás: GettyImages

Vajak forradalma

Leragadtál a mogyoróvajnál és a mandulavajnál? 2020-ban állítólag a vegánok igazán boldogok lesznek, hiszen egyre több helyen lesznek kaphatóak az olyan növényi vajak, mint a csicseriborsóvaj, a makadámiavaj, sőt, a görögdinnye magjából is találhatsz vajat. A piac igyekszik minimalizálni a pálmaolaj felhasználását, ez ugyanis nagy segítség lenne az erőirtások, valamint az orangutánok, a borneói elefántok és a szumátrai tigrisek fennállásának segítésére.

Izgalmas liszfélék

A mandulaliszt és a kókuszlisz már szinte a mindennapok része, pláne azoknál, akik nem fogyaszthatják a klasszikus lisztféléket. De mit szólnál mondjuk a banánliszhez? Lassan egyre több alternatív lisztféle jelenik meg gyümölcsökből és zöldségekből, és egyre több gyártó kezdi majd a klasszkus nassolnivalókat, a chipseket, a fánkokat effélékből készíteni.

A nasik átkerülnek a hűtőbe

Egyre több élelmiszergyártó kezd el olyan nassolnivalókat, snackeket készíteni, amiben az eddigieknél sokkal több a friss gyümölcs, zöldség, amik miatt a polc helyett a hűtőben lesz a helyük. Jöhetnek a különféle pácolt zöldségek, tojásvariációk - snack formájában!

Hagyjuk a szóját!

A növényi étrendet követők már jól tudják, hogy olyan széles a skála, hogy egyáltalán nem kell előnyben részesíteni a szóját. Lassan egyre több teret kap az avokádó, a bab, a kendermag, és egyre többet dolgoznak azon, hogy tápanyagdús allternatívákat találjanak a szója helyett.

Kevesebb hús, több zöldség

A felmérések szerint van igény arra, hogy a hús helyett a zöldségek kapjanak komoly szerepet: a The Blended Burger Project például arról szól, hogy a hamburgerekben csökkenjen a hús aránya, és 25 százalékkal több zöldség legyen ott a szendvicsekben. Jól hangzik, nem?

Izgalmas édesítők

Ha nem akarsz cukrot hazsználni, marad a méz? Lassan egyre szélesebb lesz a skála a természetes édesítők terén: jön a gránátalmaszirup, az édesburgonyából, datolyából, kókuszból, cirokból készült édesítők, amik nemcsak sütikbe, de húspácokba is kiválóak!