tejes tea

A legfinomabb teák, amiket tejjel érdemes fogyasztani

Forrás: Getty Images
Futóként a rendszeres teázás számos előnyét ismerjük, az angolok teafogyasztási szokásait talán viszont kevésbé. Náluk a teázás ugyanis olyan szertartás, ami a citromos-cukros ízesítésen jóval túlmutat.

A tea az egyik legegyszerűbben elkészíthető egészséges ital, amit futóként nagyon szeretünk, akárcsak az angolok, akik évszázados tradícióval rendelkeznek a teafogyasztást illetően. Az ötórai tea fogyasztásának bevezetése Viktória királynő nevéhez fűződik, aki az ebéd és a vacsora közötti időt szerette teázással eltölteni, igaz, akkoriban a tea is még luxuscikknek számított. Manapság már minden háztartásban megtalálható valamilyen teafajta. Futóversenyeken is megszokott, hogy a frissítőpontok kínálatában van meleg tea, főleg a hosszabb, akár éjszakába nyúló rendezvényeken. De a téli alapozáskor, a hosszú futások után is milyen jól tud esni egy bögrével!

Azzal tehát nem mondunk újdonságot, hogy futóként mennyire egészséges a rendszeres teázás, de arra talán nem is gondolnál, hogy a kedvenc gyümölcs,- vagy gyógynövényes variációdat lecseréld egy bögre tejes teára! Pedig néha érdemes kísérletezni! Az alábbiakban megismerheted, hogy melyik fajta teákat szokás tejjel fogyasztani, a tealevél fajtájától függően, és arra a kérdésre is választ kaphatsz, hogy melyik teához milyen tej való igazán. Sőt, azokkal a teafajtákkal is megismerkedhetsz, amiket pedig egyáltalán nem javasolt tejjel inni.

tejes tea
Forrás: Getty Images
  • English breakfast: Mint az elnevezés is mutatja, ezt a teafajtát közvetlenül ébredés után szokás fogyasztani, mivel rendkívül magas koffeintartalommal rendelkezik. Jellemzően a reggeli mellé nagyon zsíros langyos tejjel, vagy szobahőmérsékletű tejszínnel tálalják, amely lágy, krémes ízhatást kölcsönöz az italnak.

  • Fekete tea: Az angolok kedvence, amit nem lehet tej nélkül elkészíteni! Ahogy a fekete kávé, az általános fekete tea nagyon kellemes ízű lesz a félzsíros, langyos tejtől. Fogyasztása a nap bármely szakában ajánlott, de akárcsak a kávézásra, a teázásra is érdemes figyelni, hiszen élénkítő és vízhajtó hatása is van. Futás előtt fél órával már nem célszerű innod, ha nem szeretnél mosdószünetet, és az esti teázásokat is került, a késői órákban válassz inkább egy nyugtató hatású gyógyteát.

  • Earl Gray: A korábbi brit miniszterelnökről elnevezett teaféle, mely jellegzetes gyümölcsös-citrusos aromával bír, a bergamot olajnak köszönheti az egyedülálló illat- és ízvilágát. További érdekessége, hogy szinte az egyetlen fekete teafajta, amit egyáltalán nem szokás tejjel fogyasztani, citrommal és cukorral annál inkább.

  • Zöld tea: A távol-keleti kultúrák kedvencét egyáltalán nem szokás tejjel inni, ugyanis a tej kémiailag olyan reakciót vált ki a zöld teából, mintha egy agyagos ízű keveréket készítenél. A zöld teát fogyaszd natúran, úgy a legfinomabb.

  • Borsmenta tea: Az egyik legfinomabb gyógytea, ami tökéletesen passzol a tejhez. Az ízgazdag keveréket érdemes egy kevés mézzel is megbolondítani, a tökéletes állag érdekében pedig válassz mellé sovány, zsírszegény tejet, és kéz-meleg hőmérsékletűre készítsd.

  • Hársfatea: Akárcsak a legtöbb gyógyteát, ezt a fajta teát nem szokás tejjel inni, egy csipet fahéjjal megbolondítva azonban annál érdekesebb ízű italt kaphatsz, amely forrón a legfinomabb.

  • Vegyes, gyümölcs teák: Szinte lehetetlenség lenne az összes gyümölcsöt felsorolni, amiből tea készül, így csak általánosságban javasolt, hogy a gyümölcsteákhoz egyáltalán nem passzol a tej. Kivételek azonban mindig vannak, így például a narancsból és narancshéjból készült tea, ami zsíros, krémes tejjel nagyon izgalmas ízű ital lesz, egy kis gyömbérrel megbolondítva pedig igazi különlegesség. Érdemes egyszer kipróbálni!