Borítókép: Mi az a Tabata edzés és miért jó futóknak?

Mi az a Tabata edzés és miért jó futóknak?

Forrás: getty images
Ma már annyi különböző edzésmódszer létezik, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.

Azt viszont már nehezebb lehet eldönteni, hogy melyiket érdemes futóként is kipróbálnod. Az intenzív intervallum edzések (HIIT) csoportjába tartozó Tabata hasznodra válhat, ha hetente néhány alkalommal végzed!

A története:

Dr. Izumi Tabata, egy japán tudós alkotta meg a módszert. Csapatával két csoport sportolót vizsgált meg. Az első csapat tagjainak közepesen intenzív edzést kellett végrehajtaniuk, a második csoportnak pedig magas intenzitásút. Előbbi csoport heti ötször edzett 6 héten át, 1 órán keresztül. Utóbbi csapat tagjai pedig heti négyszer edzettek, mindegyik edzés 4 perc 20 másodpercig tartott (a szettek között 10 mp pihenőt tartottak). Az eredmények szerint a második csoport aerob és anaerob módon is többet fejlődött, mint az első.

A Tabata-program:

Minden edzés csak 4 percig tart, a stuktúrája pedig így néz ki:

  1. 20 másodperc intenzív edzésmunka
  2. 10 másodperc pihenő
  3. 8 körben ismételve

Amellett, hogy a választott gyakorlatokkal erősödhetsz, az intenzív intervallum edzéseknek, így a Tabatának is számtalan előnye van:

  1. Több kutatás is bizonyította, hogy a HIIT-et végzők könnyebben meg tudnak szabadulni a fölös kilóiktól, mint akik csak kardióznak.
  2. A HIIT edzések több izomcsoportot mozgatnak meg, mint a legtöbb másik mozgásforma.
  3. Edzés után is folytatódik a kalóriaégetés.
  4. Motivált maradhatsz közben, hiszen a gyakorlatok lehetséges kombinációjának száma végtelen.
  5. Javul az állóképességed.
  6. Ha nincs sok időd keresztedzésre, pár kört azért lenyomhatsz.

Szóval ha eddig még nem tetted, válassz ki négy szimpatikus gyakorlatot és végezd őket a fent leírtak szerint!

Olvasnál még a témában?