Borítókép: Történelmi rekord: Sondre Moen megdöntötte az európai maratoni csúcsot!

Történelmi rekord: Sondre Moen megdöntötte az európai maratoni csúcsot!

Forrás: getty images
A norvég futó tegnap írt történelmet, ugyanis a Fukuoka Marathonon megdöntötte az európai rekordot 2:05:48-as időeredménnyel.

Ezzel pedig az Európa-csúcs megdöntésén kívül ő lett az első, Afrikán kívül született futó, aki 2:06 alá tudott menni. Egyébként a korábbi eredményt még 1998-ban Ronaldo da Costa érte el, az ideje 2:06:05 volt.

A verseny eleje a tervek szerint zajlott, 30 kilométernél viszont a 26 éves Moen Bedan Karokival fej-fej mellett haladva vezették az élmezőnyt. Karoki később csökkentette a tempóját és Moen is követte, később viszont sikerült előretörnie. A 37. kilométert ugyanis 2:52 alatt teljesítette, a 40. kilométernél pedig 1:59:22 volt az időeredménye. Szerencsére később sem lassult, így sikerült egy európai futónak is beírnia magát a történelemkönyvekbe. Egyébként őt az ugandai Stephen Kiprotich és a japán Oszako Szuguru követték a célban.

A norvég futó célbaérkezéséről videó is készült:

Hihetetlen teljesítmény, csak gratulálni tudunk hozzá!

Olvasnál még a témában?