
Kölyök Körök - új lehetőségek sportos családoknak
A szervezőcsapat gyerekverseny koordinátorával, Kempelen Zitával beszélgettünk a részletekről:

Mesélj, kérlek kicsit magadról, hogy talált rád ez a feladat, miért osztották rád a csapaton belül a gyerekfutamok szervezési munkálatainak összefogását?
Ezt a lehetőséget, amely örömteli kihívás számomra, mondhatjuk úgyis, hogy a csillagok szerencsés állásának köszönhetem. A futás mindig is közel állt hozzám, az utóbbi 7 évben pedig gyerekfutamok szervezésével foglalkoztam egy nagy sikerű akadályfutó versenysorozatnál, de az életemben változás következett be. Ekkor talált rám Zelcsényi Miklós, és kért fel, hogy dolgozzak az ő csapatában, ahol egy ideje már gondolkoztak azon, hogyan fektessenek nagyobb hangsúlyt a gyerek-tematikára.
Köztudottan sok felnőtt futó indul az UB-t is szervező Maratonman rendezvényeken, miért gondoltátok úgy, hogy itt az idő gyerkőcökkel is foglalkozni?
A felnőtt indulók sok verseny közül tudnak választani, akár aszfaltos, terepes, ultrás, vagy akadályfutó valaki. Azonban családosok számára már korlátozottabbak a lehetőségek. 4-14 éves gyerekeknek csak kevés futóversenyt talál az, aki szeretné velük is megismertetni ezt az élményt. Ennek a korosztálynak a többségét sajnos amúgy is nehéz mozgásra bírni, és felállítani őket a TV-telefon-számítógép Bermuda-háromszögéből, ezért szerettünk volna lehetőséget kínálni, hogy a futást kedvelő szülők, vagy testnevelő tanárok a gyerekek számára megfelelő keretek között mutathassák meg nekik a versenyzés, futás világát. Egy olyan sorozat, mely valóban csak a gyerekekről szól, talán motivációt ad a srácoknak a mozgáshoz, és ízelítőt kapnak a futóversenyek sajátos, varázslatos hangulatából is, ahol mindenki mindenkinek szurkol.
Mesélj egy kicsit az alap koncepcióról! Mitől lesz ez a sorozat vonzó a gyerekek és szülők számára?
Többek között attól, ha a szülő is fut. Ebben az esetben a rendezvényeinken immár közös program lehet a közös versenyzés. A legrövidebb távon megrendezett családi futamban együtt futhatnak szülők és a 4-14 éves gyerekek, 6 éves kor felett azonban szeretnénk a srácok önbizalmát növelni azzal, hogy egyedül is teljesíteni tudják a pályát. Mivel a részvétel a fontos, minden gyerek befutó érmet kap, a sorozat állomásainak érmei összekapcsolhatók lesznek, amelyet a hátoldalon lévő mágnessel akár a hűtőre is felhelyezhetnek a gyerekek. A motiváltabb gyerekekre is igyekeztünk gondolni, hiszen az általános iskolás korosztályban vannak igazán versenyszellemű, vagy aktívan sportoló gyerekek is. Ezért futamainkon a gyerekek is a felnőttekéhez hasonló chipes rajtszámot kapnak, és időmérés alapján a kategóriák 1-3. helyezettjeit külön is díjazzuk. Szeretnénk a gyerekversenyeken is olyan hangulatot teremteni, ami a futóversenyek világát jellemzi, a helyszínek adottságaitól függően külön gyerek rajt- és célzónával, műsorvezetővel, ünnepélyes eredményhirdetéssel.
Milyen helyszíneket terveztek?
Alapvetően azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek magát a futást szeressék meg, helyszíntől függetlenül, nekik való távokon. A pályákat 1-5 kilométeresre tervezzük, korosztályoktól függően. Lesz városi, vízparti, és terepes helyszínünk is, illetve a felnőttekéhez hasonló esti, és szezonzárónak egy Halloween futam. Az a cél, hogy a gyerekek bárhol merjenek és szeressenek futni, aztán majd később, ha maradnak a futásnál, kialakul a kis fejükben, hogy lesz-e belőlük aszfaltos, vagy terepfutó, vagy, mint sokan, egyszerűen csak szeretnek futni majd bárhol.
Állomásaink lesznek:
- Lupa Beach Run - 2021. július 17.
A sorozat vízparti állomása, ahol a homokos partról rajtolhatnak el a gyerekek, és futás után együtt strandolhatnak a családok.
- Generali Night Run - 2021. július 31.
A Várkert Bazárból stratoló eseményen több ezer lelkes felnőtt futó vesz részt, ezért úgy gondoltuk, legyen ez az az este, amikor a gyerekek is fent maradhatnak, és futhatnak egy jót Budapest csodálatos fényei között.
- dm Balaton Run - 2021. szeptember 4.
Sulikezdés után egy nyárzáró futásra várjuk a gyerkőcöket, a Balaton déli partjára, hiszen a tó ősszel is szép!
- Mizuno Run Balatonkenese - 2021. szeptember 11.
A Balatonból sosem lehet elég! ezért Kenesén is futhatnak egy jót a srácok, hogy megszerezhessék a sorozat 5. érmét!
- Burgerking Ultrabalaton Trail - 2021. október 16.
A sorozat terepes állomása a Csopaki Kalandparkban kerül megrendezésre. Nem titkolt szándékunk, hogy itt a gyerekek a terepfutás világba kapjanak betekintést, ezért nem félünk a pályákat izgalmasra tervezni! :)
- Generali Halloween Run Balatonfüred - 2021. október 30.
A szezon végén a balatonfüredi Tagore sétány környékén tervezünk a gyerekeknek egy Halloween hangulatú futamot, amelyen akár jelmezben is részt vehetnek.
Vannak különleges szabályok, amelyek a gyerekversenyre vonatkoznak?
Mivel a gyerekeket is szeretnénk környezettudatosságra nevelni, és rendezvényeink műanyag- és papírpohár mentesek, a gyerkőcökkel sem teszünk kivételt. Mivel pohármentes futóversenyek rendezői vagyunk, a leghosszabb kategóriában induló gyerekeknek saját futópohárral kell rendelkezniük, vagy kaució ellenében a verseny napján tudnak kölcsönözni. A sportszerű magatartás alapvető, ennek betartására külön felhívjuk majd a figyelmet a rajtok előtt, de szerencsés, ha a szülő már előre beszélget gyermekével a futóversenyek etikettjéről. A verseny pontos szabályzatát honlapunkon tudják elolvasni a nevezők, erre minden verseny előtt külön fel is fogjuk hívni a szülők figyelmét.
Mit gondolsz, mennyire merik elengedni a szülők a lurkók kezét? Különösen a terepversenyeken ez a kisebbeknél nehéz lehet.
A bátortalanabb gyerekek indulhatnak 1 szülővel a családi futamon, de szeretnénk arra biztatni mindenkit, szavazzanak bizalmat a gyerekeknek, és engedjék egyedül futni őket! Minden korosztály futamát felnőtt személyzet kíséri majd, és a leghátul futó kisgyerek sem marad egyedül, felkészült kollégák fogják biztatni és motiválni őket. A tereptől sem kell félni, tapasztalatból mondom, a gyerekek azt szeretik, ha minél izgalmasabb utakon futhatnak az erdőben, az adja meg nekik a “kaland” érzését. Ezért is lett a sorozat szlogenje a “Vagánynak születtünk”, hiszen alapvetően magabiztos kis futókat szeretnénk a jövő futógenerációjává nevelni.
Mit üzennél a szülőknek és gyerekeknek a szervezőcsapat nevében?
Mi már nagyon készülünk, és reméljük, a járványhelyzet lehetővé teszi, hogy minél több verseny megvalósulhasson! Addig is kedveljétek a Kölyök Körök facebook oldalt, és keressétek fel weboldalunkat, ahol minden részletes információt megtaláltok a sorozattal kapcsolatban!
Fussátok le a Kölyök Körök Virtual Run-t, amelyért a sorozat első érme jár, készüljetek apuval, anyuval, vagy az osztálytársakkal, nemsokára találkozunk a rajtvonalon!