futás,futók

Futótémák az Instán – PB-vadászat életre-halálra

Forrás: Pexels.com
Fit.Love.Réka új rovattal jelentkezik, amelyben az Instagramon megjelenő futójelenségeket veszi górcső alá!

Imádok futás közben képeket csinálni (legtöbbször jóbarátaim, az önkioldó és a tripod segítségével) és kiposztolni őket a közösségi média felületekre, ez nem titok. Évek óta hozzátartozik ez a kis szeánsz a futásaimhoz, nem minden alkalommal, de elég sokszor. Leginkább magamnak és emlékbe készítem ezeket a felvételeket, ami már önmagában is egy külön hobbinak számít nálam a futás mellett. Különösebb célom nincs vele, nem szeretnék ezreket motiválni, inspirálni, tippekkel és trükkökkel kiokosítani másokat, tényleg egyszerűen csak szórakoztat. Az, hogy ennyien kíváncsiak rám, tök jól esik persze, bár nem teljesen értem, hiszen szerintem tényleg semmi különös nincs bennem, egy vagyok a sok futó közül – mondjuk persze állati jó arc vagyok, ez nem is kérdés....

Arra gondoltam, hogy összeszedem azokat a jelenségeket, dolgokat, témákat, amik nap mint nap szembejönnek velünk az Instagramon – hol nevetséges, hol idegesítő, hol érthetetlen formában. Amolyan görbe tükörként szeretném leírni a gondolataimat és felmerülő kérdéseimet ezekről a jelenségekről – egy olyan felületről, amit én is használok és aminek én is ugyanúgy a részese vagyok.

Kezdjük a jelenség elején, amit nyitó témának választottam, a forgatókönyv a szokásos: elkezdesz futni, macinaciban, dorkóban, 1-2 kilométereket hol sétálva, hol kocogva.

Napról napra emeled a távot, már egyre kevésbé akarod kiköpni a tüdőd, élvezed, ahogy szépen fejlődsz, imádod az érzést, hogy valamibe belekezdtél és nem akarod abbahagyni. Aztán lemerészkedsz valamilyen közösségi edzésre, csatlakozol egy futóközösséghez, ahol megismerkedsz pár hasonszőrű, de már tapasztaltabb futóbolonddal, akik már olyan szavakkal dobálóznak, mint technikai ruházat, GPS-es óra, fartlek edzés vagy teljesítménydiagnosztika. Beleásod magad mélyebben a témába, ahogy egyre többet futsz, előfizetsz A futómagazinra, belépsz tematikus Facebook csoportokba, hétvégente minél több ismeretlen területet akarsz bejárni az új barátaiddal, karácsonyra már fastfashion göncök helyett mindenféle futós kütyüt és felszerelést írsz a wishlistedre. Amikor úgy érzed, a saját tempódból már kihoztad a maximumot, akkor szöget üt a fejedben a kis gondolat, amit amúgy is hallasz a futókörökben: keress egy edzőt. Az első dilemmád talán itt lesz: kit is válassz? Szakmai eredményeket és képzettséget, esetleg azt, hogy adott edző tanítványai milyen eredményeket érnek el, milyen ütemben fejlődnek, vagy azt, hogy milyen tökéletesen megkomponált pózolós vagy repülőfázisos képet posztol magáról az instán?

futás,futók,futócsoport
Forrás: Pexels.com

Hozzáteszem, a döntésed semmiképp nem könnyű, hiszen ezer impulzus ér, a legjobb talán ebben az esetben olyan ismerőseid tapasztalatára hagyatkozni, akinek tutira bízol az ítélőképességében, ha saját élményed nincs adott edzővel kapcsolatban.

Én anno úgy kerültem az edzőm kezei közé, hogy ő volt a futóközösség szíve, ahova évekig jártam kezdő futó koromban, aztán pedig egy futótáborban tapasztaltam meg a módszereit, stílusát, edzéseit testközelből. Mindenkinek ajánlom, hogy azért csekkolja le, ki mellé szegődik el, mert nem mindegy, ki az, aki összeállítja majd a napi futóterved, pihenőnapjaid, keresztedzéseid és adott esetben még az étrended is. Mindannyian mások vagyunk, mindenkinél más technika működik – lehet, hogy amilyen edzésmennyiséget pl. az én testem elbír sérülés nélkül, az másnak túl sok, és fordítva. Picit elkalandoztam, de visszatérve: nem mindenkinek való és kell edző, van, aki szereti saját maga feszegetni a határait és összeállítani a napi rutinját, de azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legtöbb ember mellett hasznos, ha van egy szakember, aki irányt mutat, motivál, ha kell, akkor leszúr vagy megdicsér és aki megpróbálja a folytonos fejlődést segíteni, amennyiben ez a célunk.

Mert hogy (lehet, hogy nem mindenkinél, de legtöbbünknél) bizony eljön az idő, amikor már nem elégszünk meg azzal, hogy könnyes szemmel, büszkén és boldogan konstatáljuk, hogy lefutottuk életünk első 10 kilijét, anélkül, hogy akár óránk lett volna vagy telefonos appal mértük volna, hogy mindezt 50 vagy 90 perc alatt hoztuk-e össze. Megéljük a kis sikerünket, vállon veregetjük magunkat, örülünk neki, de hamar elkezdünk többet akarni. Akár azt, hogy a távot növeljük, akár azt, hogy gyorsuljunk. Ilyenkor szoktak a legtöbben edzőt keresni, amikor a saját kis határainkat elértük és szeretnénk, ha valaki segítene sokkal többet kihozni belőlünk.

Persze, eleinte könnyebb dolgunk van: a legtöbb esetben önmagában az, hogy szakmai segítséget kapunk és az eddig talán hektikus futásokat felváltja egy rendszeres, változatos edzésekkel tarkított menetrend, fejlődéshez vezet. Látványos eredmények, hétről-hétre kiugró teljesítmény, óriási sikerélmények: jellemzően szerintem ilyenkor szokott elkapni a gépszíj sok embert (és kapott el pl. engem is anno, amikor még tempósabban futottam, mint most) és kezdődik el az őrült hajsza a PB-kért. Hajtunk, edzünk, benevezünk mindenhova is, mintha ez bármit is számítana.

Ami viszont fontos, hogy ilyenkor kell megpróbálni észnél maradni és megtalálni a középutat: nem kudarcként élni meg, ha adott verseny épp nem sikerült olyan jól, mint az előző, nem benevezni minden hétvégére egy újabb futamra, hogy megmutassunk maguknak (és leginkább másoknak), hogy mennyire bomba formában vagyunk és leginkább nem elveszteni a lelkesedést, ha véletlenül nem jön össze. Tudom, mondani könnyű, csinálni nehéz – de azt hiszem, az elmúlt időszak tökéletesen megmutatta, mi is a fontos igazán.

futás,futó,futónő
Forrás: Pexels.com

A versenyek, tömegrendezvények betiltásával a konkrét célok elúsztak sokaknak – de miért van az, hogy azt gondoljuk, nem kellő motiváció önmagában az a mindennapokra, hogy futhatunk? Egészségesek vagyunk, nem fáj semmink, talán a szabadidőnk is kicsit több lett – miért gondolta most azt vajon sok ember, hogy összedőlt a világ a versenyek nélkül? Miért kell jobb híján virtuális versenyen vagy a belünket a szigeten kifutva bizonygatni magunknak (és mondom még egyszer, szerintem leginkább másoknak), hogy igenis mennyire kirobbanó formában vagyunk és csak a korona miatt nem futottuk meg életünk legjobbját ezen a tavaszon? Miért kell kiírni a kép mellé, amin hencegésképpen feltüntetted a 4:30-as tempót még azt is, hogy „laza kocogás”, miközben pár hónapja még egy PB kísérletednek volt ilyen kilométerátlaga? Számít ez bármit is – vagy tényleg ennyit számít?

Kinek akarsz megfelelni és kit akarsz túlszárnyalni? Ha magadat, az szuper, mindig az a legfontosabb és természetes is, hogy törekszünk mindig jobban és jobbak lenni. De tedd a kezed a szívedre és gondold át: a legjobb időd hajszolása mikor vette át a helyét annak, hogy jól érezd magad és élvezd a futást? És miért van az, hogy azt gondolod, 6 percesben már nem is olyan buli kocogni, mert az nyugger tempó és lassú? Miután le voltam sérülve, 6:30-7 perc közti ezreket futottam, most is a legtöbbször 5:45-6 perc körül megyek – de talán utoljára a kezdetek kezdetén, a macinacis, óramentes időszakban élveztem ennyire futni és voltam ennyire motivált, hogy futócipőt húzzak nap mint nap.

És eleve: miért kell címkézni a futásainkat? „Kocogás” (4:20-as tempó), „kis pörgés” (4 perc alatti ezrek), „levezetés” (4:40)? Komolyan?!

Tudod, ami egyikünknek a bemelegítő-levezető sebesség, az másnak űridő! Persze, értem én, hogy jól esnek az „Úristen, de király vagy!”, „Hihetetlen teljesítmény!”, „Szép volt, Tesó!” kommentek és mindenki szereti, ha kicsit körbe dicsérik, de picit próbáld meg néha távolabbról nézni a posztjaid.

Az Insta világában rengeteg komplexust és frusztrációt szül szerintem ez a számmisztika - tudom, hogy van, aki totálra elkeseredik attól, hogy nem fut olyan tempót vagy távot mint XY, és alapvetően azt gondolom, ezt mindenkinek magában kell elrendeznie de ha csak annyi értelme van ennek a kis szösszenetnek, hogy legközelebb átgondolod, mit írsz ki a posztod mellé, akkor már megérte.

Az 1 kilométer az 1 kilométer – 10 perces és 3:30-as tempóban is.