Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

„Rettenetesen hiányoznak a találkozások a hegyeimmel…”

koronavírus,Takács Krisztián Csipi,A kör,motiváció
Facebook
Twitter
Pinterest
Takács Krisztián Csipi, aki a 150 km-es börzsönyi Körön a legtöbbször ért célba, szinte minden hétvégén futott valamilyen rendezvényen. Ebben az elfoglaltságában teljes mértékben megakasztotta a koronavírus, ám ettől függetlenül az edzések nem maradtak abba, sőt a terveket sem írta felül semmi, csupán néhány hónappal későbbre csúsznak.

RW: Hogyan érintette a futásaidat és a tavaszi terveidet a jelenlegi helyzet?

Takács Krisztián Csipi: Hosszú évek kitartó terepezései után idén tavaszra két olyan aszfaltos kihívást sodort elém a sors, ami végre kellő motivációt nyújtott ahhoz, hogy januártól elengedjem a terepfutásokat és emelt km-számmal, kizárólag aszfalton fussak. Szeretek aszfalton futni, nem érzem ezt fájdalmas lemondásnak, néha még örülök is, hogy nem kell minden hosszabb futás után fülig koszosan hazaérnem.

Időben ugyanannyit futok, mint korábban, de ugye aszfalton, síkon gyorsabban potyognak a kilométerek. Közben persze a két nagy kihívást (Black Hole és Ultrabalaton) törölték, illetve az UB új időpontot kapott, úgyhogy úgy néz ki a teljes évem az aszfaltról fog szólni, mert egyrészt most a vírushelyzet miatt javarészt csak itt a környékünkön futok, ahol hegy hírmondóban sincs, másrészt az UB októberi új időpontja nincs beláthatatlanul messze, oda pedig kellenek a sík tempósabb edzések.

koronavírus,Takács Krisztián Csipi,motiváció
forrás: Szász Norbert

RW: Tudsz most is kellő lelkesedéssel edzeni?

Cs: Nagy eseményre járó vagyok, nem volt hétvége az elmúlt években, hogy valahol ne fussak rendezvényen, ha nem hozok haza legalább egy vacak kitűzőt egy teljesítménytúráról, akkor nem teljes a hétvégém. Rettenetesen hiányoznak, a találkozások a hegyeimmel, de a lelkesedésem töretlen, futni ugyanúgy szeretek, mint eddig, és ameddig ezt rendelet nem tiltja fogok is, a felelős cselekvés szabályait maximálisan betartva.


Galéria / 4 kép

Ezért jobb ősszel futni maratont

Megnézem a galériát
Tovább olvasok
Kép

Miért fuss terepfutó-cipőben terepen – pláne ázott, sáros talajon?

Szeretsz terepen is futni, de még nincs terepfutócipőd? Ne szalaszd el a vásárlást most ősszel, a JOY-Napok kuponjaival jelentős kedvezménnyel juthatsz hozzá új futócipődhöz is.

Kép

5 dolog, amit a 30-as éveidre mindenképp tudnod kellene, ha fogyni akarsz!

Fogyni minden életkorban nehéz, pláne egy bizonyos kor felett. Huszévesen még az ember kiahgyja a vacsorát, és egy hónap alatt lemegy 3 kiló, ám egy idő után ezt már képtelenség véghez vinni...

Kép

Kemény fókusz és komoly céltudatosság kellett ahhoz, hogy tegnap új 24 órás magyar csúcs szülessen – interjú Csécsei Zoltánnal

A hétvégi Balatonalmádiban megrendezett 24 órás országos bajnokságon 277,484 km-t futott Csécsei Zoltán, ezzel átvette Bódis Tamástól a tavaly megszerzett magyar csúcsot és rögvest az idei világranglista élére állt ebben a versenyszámban.

Kép

Ettél már csicsókát? Itt az ideje kipróbálni!

Azon vagyunk, hogy minél színesebben táplálkozz- próbálj ki új ízeket, zöldségeket, szokatlanabb alapanyagokat. A csicsóka most igazi szezonális élelmiszer - ne feledkezz meg róla!

Kép

A londoni buborék – avagy versenyzés a covid idején

2020 teljesen új kihívások elé állította az egész nemzetközi sportéletet. Az Olimpiát elhalasztották, a versenyeket eltörölték, a sportlétesítményeket bezárták. A sportolók azonban nem adták fel egykönnyen, ahogyan a sportszervezők sem. Újfajta rendezési elveket dolgoztak ki, hogy ne landoljon még több sportesemény a kukában.

Kép

Az edzés utáni kínzó fejfájás elkerülhető, de figyelned kell néhány dologra!

Egy kőkemény edzés épp elég fájdalmat tud okozni, semmi szükség arra, hogy még a fejed is fájjon utána - nem igaz?

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem