
Ilyen volt a futótáborunk - az edző szemével
A táborban 30 lelkes futó vett részt, volt közöttük kezdő, és olyan is, aki éppen az Ultrabalatonra készül egyéniben. Így teljesítmény alapján nagyon különböző emberek gyűltek össze, egy azonban közös volt: mindenki imád futni, imád róla beszélni és megismerkedni az újdonságokkal. Három edzőnk, és egyben szakértőnk irányította a csapatot, akik igyekeztek minden egyéni adottsághoz megtalálni a megfelelő módszert.
Az edzések mellett részt vettünk órateszten, Saucony cipőteszten, dietetikai előadáson Macpherson Éva jóvoltából, Rajnay Kata gyógytornász pedig a keresztedzés fontosságáról mesélt a csapatnak, majd megtanította őket hengerezni is!
Szántó Nelli, aki az Ébredj futóklub és a tábor egyik edzője is személyes blogjában mesélt a táborról, amit most veled is megosztunk:
1.nap
Szerdán 12:00-től volt a gyülekező Balatonfüreden a Hotel Silverine-ben. 13:00-tól svédasztalos ebéd várt minket, majd egy rövid eligazítás után kipakoltak és elfoglalták a szobáikat a résztvevők. Minden táborlakó kapott egy, a DM által összeállított csomagot és Dr. Kelen bemelegítő és izomlazító krémeket. Ezidő alatt Sanyosszal és Fannival pontosítottuk az edzésterveket a tábor idejére. Nem volt egyszerű dolgunk, mert a jelentkezési lapok alapján nagyon különböző edzettségi háttérrel érkeztek futók a táborba. Mi azonban szeretjük a kihívásokat, és mivel az edzéseink során is igyekszünk igazodni az egyéni igényekhez, több opcióval is készültünk a csapat számára. Az első edzésünk 17:00-kor kezdődött. Alaposan bemelegítettünk a Balaton partján, majd kis kerülővel elfutottunk a Kiserdőbe, ahol különböző ritmusváltásokkal mértük fel a futók edzettségi állapotát. Nagyon lelkes kis csapatunk könnyedén vette az első akadályt, ami főleg az ismerkedésről és állapotfelmérésről szólt. Összesen 6km-t futottuk. Nyújtás után mindenkinek lehetősége nyílt egy kis regenerációra a wellness részlegen belül. A vacsora az ebédhez hasonlóan svédasztalos volt, tele finom és egészséges ételekkel. Miután mindenki jóllakott, ismertettük a részlesetes heti programot a csapattal, akik már nagyon izgatottan várták, hogy mi vár majd rájuk az elkövetkező napokban. Ezután volt, aki elment még egy rövid kis sétára, mások lefeküdtek időben, hogy kipihenten kezdjék a másnapot.

2. nap:
Ha csütörtök, akkor Ébredj! Fannival és Brigivel megbeszéltük, hogy reggel korán kelünk és elmegyünk futni, ha már a Runner’s World Futóklub “ÉBREDJ” csapata is bevállalta a reggeli edzést nélkülünk. Szasza elvitt minket kocsival az apáti templomhoz, ahonnan a Levendulás túraútvonal indul. Rövid kaptatón keresztül felfutottunk az apáti-hegyi kilátóhoz, ahonnan az alattunk elterülő Külső-tó és a félsziget belső panorájában gyönyörködhettünk a napfelkeltében. Egy könnyű 4km volt csupán, de ezzel akartunk üzenni a klubunk futói számára, hogy mennyire büszkék vagyunk rájuk és felhívni a figyelmét minden futónak, hogy az “ÉBREDJ” kihívás nem helyhez kötött. A napfelkelte és a táj látványa kárpótolt minket a korán kelésért. 7:30-tól volt a reggeli, amire éppen visszaértünk.