Borítókép: Bajnokokat avatott az UNICEF Magyarország

Bajnokokat avatott az UNICEF Magyarország

Tizenhét, a maga területén kiemelkedően sikeres ember, ismert közéleti személyiségek, valamint kis- és középvállalkozások tulajdonosai, vezetői álltak az UNICEF Magyarország mellé, hogy saját anyagi lehetőségeikkel, aktív erőfeszítéseikkel és kapcsolatrendszerükkel támogassák a szervezet munkáját.

Ők az UNICEF Bajnokai. Különböző területekről érkeztek, más-más háttérrel bírnak, mégis sok bennük a közös: mindannyian kreatívak, szorgalmasak, sikeresek, olyan emberek, akik képesek küzdeni céljaikért – és szívesen vállalnak felelősséget társadalmi ügyekért. Tudják, hogy sok gyermek számára sosem adatnak meg azok a lehetőségek, amelyeket ők megkaptak, de közösen mégis tehetnek azért, hogy minden gyerek esélyt kapjon egy jobb életre.

„Azért hívtuk életre a Bajnok programot, hogy az UNICEF Magyarország köré gyűjtsük mindazokat a tehetséges, felelősen gondolkodó és tenni akaró embereket, akik a saját hivatásukban már komoly eredményeket értek el és éreznek magukban kellő elszántságot ahhoz, hogy segítsenek a legnehezebb sorsú gyerekeken” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. „Hisszük, hogy a munkával elért siker jogos büszkeség tárgya, de Bajnokaink azért járnak elől különösen jó példával, mert számukra az is fontos, hogy figyeljenek az elesettebbekre és visszaadjanak a társadalomnak. Ezek a kivételes emberek hosszú éveken át segíthetik a gyermekek érdekében végzett munkánkat, miközben remélhetőleg sikeres emberek újabb és újabb generációit motiválják abban, hogy egy jó ügy mellé álljanak” – tette hozzá Mészáros Antónia.

Az UNICEF Bajnokok vállalták, hogy anyagilag támogatják az UNICEF Magyarország erőfeszítéseit, valamint, hogy vállalkozásaikon, tevékenységükön, társadalmi kapcsolatrendszerükön és elérésükön keresztül további adományokat is gyűjtenek a szervezet számára, egyedi kampányok során. Mindemellett a Bajnokok a világszervezet hírvivői is egyben, akik széles társadalmi ismertségüknek és elismertségüknek köszönhetően segítenek felhívni a figyelmet az UNICEF globális és hazai tevékenységére, célkitűzéseire. Valamennyien választottak egy, a saját érdeklődésükhöz közel álló, gyermekjóléttel kapcsolatos témát, mint amilyen a megfelelő táplálkozás, a csecsemőhalandóság visszaszorítása, az egészséges élethez való jog vagy éppen a lánygyermekek védelme és ezeknek az ügyeknek a fontosságát a saját „csatornáikon” keresztül kiemelten is hangsúlyozzák.

A Bajnokok mindezen túl - lehetőségeikhez mérten - aktívan szerepet vállalnak az UNICEF Magyarország hazai programjaiban, ily módon közvetlenül is segítve a magyar gyerekeket. Lehetőséget biztosítanak például arra, hogy a Kilátó programban résztvevő hátrányos helyzetű fiatalok különleges élményekben részesüljenek vagy részt vesznek az UNICEF Gyerekhang kampányában és más helyi kezdeményezéseiben.

Az UNICEF Magyarország Bajnokai: Mihalik Enikő (nemzetközi topmodell), Kolosi Bea (Líra Könyv), Zwack Sándor (üzletember), Csorba Zoltán (Babadoboz), Béres Alexandra (fitnessz világbajnok, Súly-Kontroll), Ternyák Kata (Imagine Szalon), Illés Gabriella (TulipánTündér Produkció), Kieselbach Anita (Kieselbach Galéria), Békefi Anna (Anima Travel), Benes Anita (Daalarna), Mádai Vivien (LaMome Közösség), Szalai Dóri (Chez Dodo), Vári Gergő (Lensa Programming), Keszthelyi Vivien (háromszoros felnőtt túraautó bajnok), Barta Péter (WebStation), Fördős Zé (Street Kitchen), Kovács Nimród (üzletember)

A Bajnokok életrajzát itt olvashatóak.

Az UNICEF Bajnokok megszólalásai:

KIESELBACH ANITA

Több mint 30 éve élek festmények között, foglalkozom festményekkel. Az ismeretterjesztés számomra misszió: galériánk évtizedek óta dolgozik azért, hogy a magyar képzőművészet minél szélesebb körben váljon ismertté. A Bajnok Program keretein belül, egyebek mellett az őszi aukciónkon árverezésre kerülő Kádár Béla képpel kívánom támogatni az UNICEF fáradhatatlan munkáját, amit a világon élő legelesettebb gyermekek oktatásáért tesz

KOLOSI BEA

Hiszem, hogy az olvasással tudunk a legtöbbet tenni azért, hogy gondolkodó, felelős felnőtteket neveljünk. A kiadói portfólió kialakításánál is folyamatosan ügyeltem arra, hogy segítséget nyújtsunk a kamaszgyerekeknek; így kerülhettek be olyan témák is a nekik szóló regényeink közé, mint a bullying, a testképzavar, az anorexia, a kamasz terhesség, a mániás depresszió vagy épp a girlpower. Ilyen formán, cégem saját missziója az UNICEF oktatásért folytatott küzdelmével tökéletes összhangban áll.

VÁRI GERGŐ

Küldetésemnek tekintem, hogy a technológiát az emberi fejlődés szolgálatába állítsuk. Az UNICEF számtalan olyan eszközt fejleszt, amikkel hatékonyabban tud segíteni a világ legelesettebb gyermekein. Édesapaként a szervezet missziói, egy webfejlesztő cég vezetőjeként annak módszerei állnak közel hozzám.

TERNYÁK KATA

Azért kerestem az UNICEF-fel való együttműködést, mert őszintén hiszek a szervezet munkájában. A célom az, hogy olyan gyermekeket, olyan lánygyermekeket segítsek, akiknek nem adatik meg, hogy az enyémhez hasonló támogató családban nőjenek fel. Az UNICEF-fel együtt azért küzdök, hogy minél több gyermeknek megadasson a lehetőség, hogy megvalósítsa önmagát.

SZALAI DÓRI

Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhattunk a Bajnok programhoz. A Chez Dodo évek óta fontosnak tartja, hogy visszaadjon abból a sok jóból, ami velünk történik. Idén egy különleges, Chez Dodo x Unicef dobozkollekcióval szeretnénk megszólítani és megmozgatni azt a szuper közösséget, aki körülöttünk kiépült és közös erővel segíteni a legnehezebb sorsú gyerekeken.

MIHALIK ENIKŐ

Számomra a jótékonyság kiemelten fontos. Az UNICEF egy olyan régmúltra visszatekintő, megbízható szervezet, ami mellé szívesen állok. Minőséget képvisel, és ez nekem fontos, mert erre törekszem én magam is az életem minden területén. Olyan lánygyermekekért szeretnék küzdeni a szervezettel karöltve, akik nem olyan szerencsések, mint amilyen én is vagyok... Akik nehéz körülmények között élnek, akiknek pusztán az, hogy nőnek születtek hátrányt jelent az életben. Szeretnék nekik segíteni, szeretnék visszaadni a világnak.

BÉKEFI ANNA

Szeretem a saját szememmel látni a világot, elsőkézből kapott információk alapján kialakítani a vélekedéseimet. Az Anima Travel megalapításakor az vezérelt, hogy a velünk utazók IS a felszín alá láthassanak, legyen idejük megérezni a hely szellemét, ahol járnak, legyen lehetőségük felfedezni, feltöltődni, találkozni helyi emberekkel. Az utazás a tanulás egyik legjobb formája, nyitottságra nevel, az emberek, idegen kultúrák megértésére tanít, a másságban rejlő értékek meglátására sarkall. Hiszem, hogy minden felnőttnek felelőssége van, és azt is, hogy minden egyes apró cselekedet, kis adomány is nagy dolgokat indíthat el. Régi álmom válik valóra azzal, hogy az UNICEF munkájába is bekapcsolódhatom.

ILLÉS GABRIELLA

Emlékszem, amikor kislány voltam és készültünk a karácsonyra Édesanyám mindig az UNICEF-től vásárolt képeslapokat, ezek rendre egy kék dobozban voltak, annak hátulján soha nem látott gyerekek fotóival. Akkor Anyukám elmesélte az ő történetüket, és ezzel nyitotta ki a szemem, hogy mennyire fontos támogatni a rászorulókat. Az első közös missziónk az UNICEF-fel a Megasztár című televíziós műsor keretein belül szerveződött. Akkor a műsor producereként vettem részt a gyűjtés szervezésében és az ott befolyt adományok által nagyon-nagyon sok gyereknek tudtunk segíteni. Megtiszteltetés számomra, hogy az UNICEF Bajnoka lehetek és bízom benne, hogy a saját tevékenységemmel és a TulipánTündér Produkció ÁLOMUTAZÓ rajongóival, az Andrássy Élményközpont látogatóinak az összefogásával még túl fogjuk szárnyalni az eddigi sikereket is és sokaknak fogunk tudni segíteni.

BÉRES ALEXANDRA

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az UNICEF Bajnoka lehetek, mert mind a szervezetet, mind az ügyeket, amik mellett kiáll és dolgozik kiemelten fontosnak tartom. Ugyanolyan töretlen hittel, érzékenységgel, ugyanazzal az erős motivációval szeretnék tenni a világ legelesettebb gyermekeiért, mint amilyen erőbedobással dolgoztam a sportkarrierem során és ma is, elkötelezetten az egészség mellett.

ZWACK SÁNDOR

Magánszemélyként és üzletemberként is elkötelezett vagyok a jó ügyek támogatása mellett. Magam is édesapa vagyok és kiemelten fontosnak tartom, hogy aktívan tegyek a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért. Ezért csatlakoztam az UNICEF Magyarország Bajnok programjához.

KESZTHELYI VIVIEN

Elszomorító számomra, hogy a világon számtalan gyermek még azelőtt meghal, hogy megszerezné az első emlékeit a szüleiről és a világ szépségéről. Az pedig még elkeserítőbb, ha olyan vírus vagy betegség áldozatává esik, melyet a modern orvostudománynak köszönhetően meg lehetett volna előzni. Hatalmas megtiszteltetés, hogy az UNICEF a bajnokának választott, így én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy az oltóanyagok minden rászoruló csecsemőhöz eljuthassanak. Talán pont az egyik megmentett gyermek lesz az a bajnok, aki később a következő létfontosságú oltóanyagot feltalálja.

MÁDAI VIVIEN

Édesanyaként és egy édesanyákat tömörítő közösség aktív tagjaként tudom, mennyire fontos a gyermekeink korai fejlesztése. Szomorú, hogy a világon számtalan gyermek nem részesülhet benne... Azért támogatom az UNICEF munkáját, mert szeretném, hogy a világon minél több család élhessen korai edukációs lehetőségekkel.

BARTA PÉTER

Örömmel csatlakoztam az UNICEF Bajnok Programjához, ami alapvető célul éppen az ismeretterjesztést vállalta, az adománygyűjtés mellett. A Webstation Group vezetőjeként és külsős egyetemi tanárként is a tudást és ismeretterjesztést kiemelt helyen kezelem. A hallgatóimat, kollégáimat arról igyekszem meggyőzni, hogy érdeklődéssel, a megértés iránti vággyal és odafigyeléssel kell élni. Hiszem, hogy ettől válnak érhetővé az emberi, gazdasági és politikai folyamatok, ettől leszünk nyitottabbak, ettől lesz jobb és tudatos a társadalmunk, s ez segíti az emberek békés egymás mellett élését.

FÖRDŐS ZÉ

Óriási lehetőség és hatalmas megtiszteltetés egyben, hogy részt vehetek én is a Bajnok Programban és ezzel támogathatom az UNICEF munkáját. Nagyon bízom benne, hogy velem és a Street Kitchen stábjával hozzá tudunk tenni ahhoz, hogy világszerte boldogabbak legyenek a gyerekek.

BENES ANITA

Nagy örömmel csatlakoztam a Daalarna-val az UNICEF Bajnok Programjához méghozzá azért, mert a szívemhez egy olyan közelálló témával foglalkoznak minthogy minden gyermek megérdemli az önfeledt és boldog gyermekkort. Jómagam a nők és a lánygyermekek védelmére szeretném felhívni a figyelmet. A Daalarna-nál nőknek készítünk ruhákat. Ezek a ruhák elkísérik őket az életük egy-egy legfontosabb pillanatában. Éppen ezért nagyon fontos számomra a nők tesi és lelki egészsége. Hiszem, hogy a Daalarna nem létezhetne nők nélkül.

CSORBA ZOLTÁN

Vállalkozásunk kezdete óta fontosnak tartottuk, hogy együttműködjünk olyan szervezetekkel akiken keresztül karitatív tevékenységet tudunk végezni és a hátrányos helyzetű kisbabák életét a születés pillanatában jobbá tudjuk tenni. Így jött a kapcsolat az UNICEF-fel is és így találtuk meg a Bajnok Programot. A téma kiválasztásánál nagyon tetszett az, hogy már az első babadoboz is, ami létrejött Finnországban, a bölcsőhalálozást szorította vissza nagymértékben így nem volt kérdés, hogy ez lesz a mi témánk amiért szeretnénk együtt tenni.