maratonman

Szezonnyitás Maratonman módra!

2022. március 20-án (vasárnap) megrendezésre került a Maratonman Versenysorozat idei első eseménye, az NN City Run! A versenyközpont elhelyezkedésére nem lehetett panasz, ugyanis a budai oldal egyik legszebb részén, a Várkert Bazárban került kialakításra.

Az időjárás kegyes volt ezen a napon, és a csípős reggel után remek futóidőt kaptak a versenyzők. Érezhető volt, hogy mennyire hiányoztak már a versenyek, mert a rendezvény minden kategóriája telt házasként rajtolt, amely közel 2900 főt jelentett összességében. A remek létszám mellett a lendületes, gyors pályának köszönhetően szuper időkkel nyerték a különböző távokat a bajnokok. Az útvonal nagy része a Duna-parton haladt, így többek között érintette a Szabadság hidat is, így a versenyzőknek a csodás látványra sem lehetett panaszuk.

maratonman

A Maratonman Versenysorozat többi versenyéhez hasonlóan - mondhatni már megszokott módon - az NN City Run is környezetbarát versenyként, pohármentesen zajlott. A résztvevők csakis saját poharaikba, vagy kulacsaikba tölthették a frissítést, amivel nagyban sikerült a verseny ökológiai lábnyomát csökkenteni. A versenypályán további segítség volt a legjobb teljesítmények eléréséhez az is, hogy a frissítőállomásokon a BioTechUSA termékeit adták a szervezők, így a résztvevőknek csak a saját tempójukra, illetve versenytársaikra kellett koncentrálniuk.

A versenyközpont kiállítói zónájában sem unatkozott senki, hiszen többek között spinning és taposó-aktivitás, cipőteszt is szerepelt a kínálatban, de kipróbálhattak egy mini akadálypályát is, továbbá a névadó, NN standján Selfie Spinnerrel készíthettek 360 fokos videót, illetve ajándék smoothie-t kóstolhattak az érdeklődőknek.

maratonman
„Az NN City Run Budapest legújabb futórendezvénye, ahol már az első alkalommal majd' 3000 futó állt rajthoz. Remek, családias légkörű verseny volt, ahol mindenki együtt szurkolt a beérkező tűzoltónak, a személyes csúcsot döntő anyukának, a babakocsival vagy épp a könnyeivel küzdő befutónak. Ezt a légkört mindenképp meg szeretnénk őrizni a jövőben a létszám fokozatos bővítése mellett is. Emiatt a szellemiség miatt közösségi sport a futás, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ezzel az újabb versenyünkkel tovább erősíthetjük ezt az üzenetet a Maratonmannel közösen"
mondta Sárvári Marcell, az NN Biztosító PR & Szponzorációs menedzsere.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit következő eseményükön, a dm Balaton Run-on, Zamárdiban!

Félmaraton eredmények:

Női top 3:

  • Zólyomi Kinga - 01:29:22
  • Flóra Hantos - 01:31:33
  • Túri Zsuzsanna - 01:31:52

Férfi top 3:

  • Simon Péter - 01:10:14
  • Kaposi Benedek - 01:12:31
  • Zsigmond Előd - 01:16:02

Váltóverseny abszolút kategória:

  • Ketten Egy Felest - 01:22:15
  • Eveksz - 01:27:24
  • Ingaóra - 01:29:02
maratonman