Borítókép: Társ a tempósabb edzésekhez – Kalenji Kiprun Fast

Társ a tempósabb edzésekhez – Kalenji Kiprun Fast

Dunai Hunor András tesztelte a Kalenji futócipőjét.

Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy a lehető legjobb időben kaptam egy felkérést, a címben is szereplő futócipő tesztelésére. Az utolsókat rúgta már a tél és elhatározásom között szerepelt, hogy idén bizony gyorsulni kellene. Ehhez jött épp kapóra a Kalenji, egy a teljesítmény növelésére és az intenzívebb futásokhoz is tökéletesen alkalmas Fast típusú cipője. A téli alapozásom után tehát vele kezdtem meg gyorsító edzéseimet, hogy a május 12-13-án megrendezésre kerülő XII. NN Ultrabalatont 4fős váltóban sikeresen teljesítsem. Akkor, hát kezdjünk is bele.

A cipőben összesen 8, azaz nyolc alkalommal futottam valamivel több, mint 100 kilométert.

Ezek között a futások között szerepelt kimondottan gyorsító edzés, fartlek edzés, illetve 10-15km közötti távok is. Ez alatt az idő alatt sikerült kiismernem a cipőt, akár szellőzés, tartás, csillapítás, kényelem és tapadás tekintetében is, hiszen a február és a március idén is elég szeszélyesre sikeredett. Kaptunk hideget, meleget.

Első ránézésére egy jól kinéző, a mai trend elvárásainak maximálisan eleget tevő, „AKAROM” cipőt láttam meg benne. Lehet hiú vagyok, de nem szívesen hordok sem az utcán, sem pedig sportolás közben olyan ruházatot, ami nem tetszik, és nem érzem jól magam benne.

Az első próbánál az fogalmazódott meg bennem, hogy egy kicsivel nagyobb kaptafát használhattak a Kalenji tervezői, mert számomra teljesen rendben volt a 41-es méret a Fast-ból. Nike, NewBalance és Adidas esetében pedig jöhet a 42-es méret is. Szélességre is megfelelő, szeretem, ha van hely elől a lábfejemnek.

Dunai Hunor András, a Decathlon intenzív futás sportágfelelőse

Irány az aszfalt, irány az edzés!

Legelső futásom a cipővel kerek 10 km-re sikeredett. Így kaptam egy képet arról, hogy a megszokott 10K-n mennyivel gyorsabb a cipő, mennyivel tesz gyorsabbá engem. Az első kilométerek alatt egyből tudatosult bennem, hogy a Fast kéri és kívánja az 5:00 alatti km-et. Nem hiába a Decathlon honlapján és az áruházakban is úgy hirdeti magát ez a futócipő, hogy 12km/h sebességtől felfelé.

Szeretem, ha jól csillapít egy futócipő, bár a fél verseny cipőknél ez már kevésbé lehet elvárható, szerencsére a Fast még itt is adott eleget, nem éreztem, hogy kevés lenne, pont annyit adott amennyire az adott tempónál szükségem volt. (itt térnék ki egy kicsit a saját paramétereimre: 170cm, 68kg).

Amit egy picit hiányoltam a cipőnél az a talp rugalmassága, nagyobb tempónál (4:20-4:30) is igen érződött, hogy nem hajlik olyan könnyen, ez picit hátráltatott.

Az említett 8 futásomból csak egyszer nem sikerült 5 perces ezrekkel lefutnom egy távot. Ami magamat nézve nagyon szuper eredmény, bár mentségemre legyen szólva ezen a futáson próbálgattam a lassabb tempót is. Bátran kijelenthetem, hogy 5:30-tól felfelé már tényleg nem ideális a Fast, nem tart eléggé, nem csillapít dinamikusan, esetlennek éreztem magam benne, de ez nem is baj, hiszen nem is erre a tempóra lett megalkotva a cipő.

A tapadást vizsgálva maximálisan meg vagyok elégedve vele száraz időben, ellenben nedves, esős idő esetén nem mindig éreztem azt, hogy a cipő a helyzet magaslatán lenne egy tempósabb kanyarbevételnél. Lehet csak én voltam bátortalan!?

A Fast felső része nagyon szépen ráfekszik a lábra, hála a vékony nyelv kialakításnak. Valóban egy kényelmes társ, főleg ha azt nézzük, hogy szellőzése is teljesen rendben van. Köszönhetően a ritkábban szőtt felsőrésznek, nyáron sem lesz olyan érzésünk, hogy felforr a „lábvizünk”, illetve a vízhólyagok sem fognak beköszönni egy, akár hosszabb futás végeztével sem.

Biztos vagyok benne, hogy az idei XII. NN Ultrabalatonon a rám osztott 60 km-en hűséges társam lesz a rövidebb tempósabb távokon a Kalenji Fast futócipőm.

Bátran merem mindazoknak ajánlani ezt a cipőt, akik tempósabb edzéseket szeretnének végezni és versenyre is egy gyors, könnyű és ami a legfontosabb egy kényelmes társat keresnek elérhető áron.