dr kelen

Tippek sportsérülések ellen

Minden futó tudja: a kínzó izomláz, valamint a sérülés elkerülése miatt kiemelten fontos szerepe van a megfelelő bemelegítésnek, nyújtásnak. Rohanó világunkban azonban hajlamosak vagyunk ezeket elhanyagolni, miközben szeretjük feszegetni a fizikai határainkat. Ha te is ezek közé tartozol, érdemes speciális sportkrémeket alkalmaznod. Fontos, hogy ne mindenre az általános sportkrémeket használd, hiszen teljesen másra van szüksége a szervezetnek bemelegítéshez, izomlazításhoz vagy éppen egy sérülés kezeléséhez. Dr. Kelen Ákos termékfejlesztő szakgyógyszerész segítségével járunk utána a témának.

Nincs is jobb annál, mint versenyt futni a széllel, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a boldogsághormonok ragyogását könnyen beárnyékolhatják a sérülések. Fontos, hogy a testünk ne csak mentálisan, hanem fizikailag is felkészüljön az edzésre, és elérje az optimális „üzemi hőfokot”, hiszen így a véletlen balesetek kockázatát csökkenthetjük, miközben a teljesítőképességünket növelhetjük. Persze, mindenkivel előfordulhat, hogy idő hiányában nem fordít kellő figyelmet a bemelegítésre; ilyenkor bátran segítségül hívhatunk egy bemelegítő gélt, amely a keringésfokozó természetes gyógynövényi hatóanyagokkal felkészíti a szervezetet a terhelésre.

A nyújtásról sem szabad megfeledkeznünk, mert csak így kerülhetjük el az izomlázat, amely a mindennapjainkat is megkeserítheti. A „rohanós” napokon használjunk edzés után izomlazító gélt, amely az edzés utáni nyújtást teszi még hatékonyabbá, gyorsítja az izmok, ízületi szalagok regenerálódását.

Ha pedig már megtörtént a baj, akkor adjuk át a stafétát a Regeneráló Sportkrémnek, amely gyógynövényi hatóanyagokkal gondoskodik a sportsérülések, fokozott izomterhelés utáni regenerálódásról, míg az égető fájdalommal járó zúzódásra, rándulásra egy ice gél jelenthet azonnali enyhülést.

dr kelen

A Dr.Kelen Sportkrémeket a természetet és a tudomány ötvözésével fejlesztették ki a sportolás minden szakaszához speciálisan igazodva. Számos különféle gyógynövényi hatóanyagokkal, tartósítószer nélkül készülnek, hogy minden nap élvezhessük a szabad mozgás örömét.

Ha futás közben fontos számodra a célzott zsírégetés is, akkor a Dr.Kelen Fit alakformálókat neked találták ki, melyeket a makacs zsírpárnák elleni harc folyékony fegyvereként is emlegetnek.

Ám mielőtt futócipőt húznánk, érdemes megnézni a Dr. Kelen Ákossal, a Dr.Kelen kutatás-fejlesztőjével készült riportot, amelyből nemcsak a Dr.Kelen Fit alakformálók kulisszatitkait ismerhetjük meg közelebbről, de azt is megtudhatjuk, hogy mitől olyan különlegesek a Dr.Kelen termékek, amelyek már évtizedek óta természetesen hatnak.