Ónodi Eszter,futás

Ónodi Eszter: Nekem a futás a testi és a szellemi feltöltődés

Forrás: Getty Images
Hazánk egyik legsikeresebb színésznője nem azért edz, hogy minden alkalommal megdönthesse a saját rekordjait: számára a futás jelenti azt a kikapcsolódást, a meditációt, amire igazán szüksége van az igen pörgős hétköznapokban. Ónodi Esztert faggattuk a futásról.

Mióta futsz?

20 éve kocogok több-kevesebb rendszerességgel. 2016 óta azonban inkább úgy mondom, hogy futok: ez már egy sokkal intenzívebb, komolyabb dolog. Most sem vagyok sprinter – nem is leszek soha – de az edzéseim egészen mások, mint sok évvel ezelőtt.

A félmaratonon is túl vagy már…

Igen, 2016 őszén volt az első versenyem, 2017-ben lefutottam a félmaratont is. Azóta edzéstervvel edzek, amit az edzőm állított össze számomra. Most az áprilisi félmaratonra készülünk.

Mennyit és hol futsz egy héten?

Csak akkor hagyok ki edzést, ha netán lebetegszem. Ha minden rendben, igyekszem tartani a heti legalább 2 szabadtéri edzést. Ezek egy részében pályán készülünk interval edzésekkel, de van az edzéstervemben terepfutás is. 13-15 K-t futok alkalmanként, ez majdnem a duplája annak, amit a felkészülései időszak előtt tettem meg.

Tervben van a maraton is?

Nem! Egyszer hallottam, és nagyon megmaradt bennem, hogy 30K után már komolyabban le tud sérülni az ember, ha eltaktikázza magát, ezt pedig nem szeretném. Gyermekként nem sportoltam semmit, felnőttként kezdtem futni, és bár nagyon élvezem, nem szeretnék belekerülni abba a spirálba, hogy soha semmi nem elég. Amíg csak kocogtam, szellemileg is abszolút kikapcsolt a futás, az agyam is tudott töltődni. Szinte képes voltam meditatív állapotba kerülni.

Edzel mást is a futás mellett?

Sportértéke számomra nincs, de szinte mindig biciklivel közlekedek, még most, télen is. Egyébként erősítő edzéseket végzek, ha eljutok a személyi edzőmhöz. Tavasszal pedig nagyon szeretnék végre úszni is!

Mennyire figyelsz a futás mellett a táplálkozásra?

Muszáj figyelnem, ez nem kérdés. Tudatosnak kell lenni, hiszen ahogy telik az idő, egyre több dolog kell ahhoz, hogy formában maradjon az ember. Rapszodikus alkat vagyok, nem bírom a szigorúságot, nem diétázom, csak figyelek, mit eszem meg. Persze ha egy szerep megköveteli, tudok kőkemény lenni, de hosszú távon erre képtelen lennék.