Borítókép: 35 évesen, futómúlt nélkül bekerült a profi mezőnybe - interjú Pintér Andrissal

35 évesen, futómúlt nélkül bekerült a profi mezőnybe - interjú Pintér Andrissal

Pintér András pár éve kezdett el futni, mára viszont olyan eredményei vannak, hogy befutotta magát a profi mezőnybe, az idei maratoni OB-n például a 11. helyen ért célba a férfiak között 2:41:28-cas idővel.

Pár éve ismertem meg Pintér Andrist, akkor egy közös Velencei-tókörön találkoztunk, és már akkor feltűnt, hogy nem egy átlagos hobbifutó. Azóta pedig a szimpla gyors amatőrből igazolt atlétaként bekerült a profi mezőnybe, persze továbbra is 8 órás munka mellett. Nemrég pedig a maratoni OB-n a 11. helyig sikerült eljutnia, mindezt úgy, hogy élsport időszámításban viszonylag későn kezdett el futni, 28 évesen.

Kezdjük az elején: milyen sportmúlttal rendelkezel?

Amióta az eszemet tudom, mindig sportoltam valamit. Nem futottam szinte soha, talán egy-két megyei döntőn voltam általános iskolás koromban. Birkózással kezdtem, de nem tetszett, mert mindig kikaptam. Általános iskolás koromban kicsit atletizáltam, később pedig a foci került a középpontba, és aztán sok-sok év kihagyás után 2013-ban jött a futás. Sokszor eszembe jut, hogy mi lett volna, ha csak atlétikával foglalkozom. De hozzá kell tennem, nincs semmi hiányérzetem a sport terén az életemben. Jelenleg is nagyon elégedett és boldog vagyok magammal.

Mikor kezdtél el futni? És mióta futsz edző irányításával?

2013. január óta futok rendszeresen, edzővel pedig 2019 szeptember óta. Virág-Erdélyi Zsófia olimpikon maratonfutó az edzőm. Nagyon jól halad a közös munka és megyünk tovább ezen az úton.

Mikor jöttél rá, hogy olyan jól megy, hogy érdemes lenne a profik között is megmérettetni?

Nálam ez egy kényes téma. Sosem gondoltam magamról, hogy profi lennék. Hogy miért nem? Azért, mert dolgozok napi 8-9 órát és az edzéseimet munka előtt vagy után végzem. Egy profi sportoló az én elgondolásom szerint nem dolgozik, hanem a sporttal foglalkozik főállásban.

Amikor megnézem a rajtlistákat, a születési dátumoknál nem az enyémhez közelítenek a számok, ilyenkor szembesülök azzal, hogy mennyire nem vagyok már fiatal. Hiszen én 35 évesen jutottam el arra a szintre, ahol most vagyok.

Sokféle távon szoktál versenyezni, melyik a kedvenced?

Kedvenc távom még mindig a félmaraton, valahogy ez a táv áll hozzám a legközelebb. A maraton még mindig nagyon nehéz nekem fejben. Lehet azért van/volt ez, mert nem futottam még sok maratont, utoljára 2019 decemberében.

A triatlont is nagyon szeretem, és ez baj, mert év elején döntenem kell, hogy mire akarok koncentrálni. Azt meg mondanom sem kell, hogy tavaly belekóstoltam a duatlonba, ami nagyon jól sikerült, és így azt is szeretném csinálni.

Beszéljünk a friss maratoni eredményedről: hogyan készültél rá és hogyan ment?

Őszintém megmondom, hogy ez egy spontán ötlet volt. Az alapozás alatt sem úgy készültem, hogy én tavasszal maratont fogok futni. Nem volt sok hosszú futásom, max. 15-18km-ek voltak a hétvégi hosszúk. Azt beszéltük meg az edzőmmel, hogy majd ősszel koncentrálunk a maratonra. Viszont hirtelen jött ez a lehetőség és futottam két hosszabbat előtte, ami nagyon jól sikerült, és így indultam el a maratonon. Azt azért hozzáteszem, hogy nem voltam felkészületlen, tudtuk azt, hogy ennyi hosszú futással is tudok futni egy „jó” maratont.

"Debrecenben került megrendezésre egy sok körös pályán a verseny, amit nagyon köszönünk a szervezőknek, hogy ebben a nehéz időszakban sikerült megszervezni. 9-kor puska durranás és kicsivel több mint 42 km várt rám. Nem mondom, hogy végig élveztem, mert hazudnék. A vége nagyon fájt 35 km-től, mert az elejét egy kicsit elfutottam, de semmi hiányérzet nincs bennem, mert hatalmas egyéni csúcsot sikerült futnom ami 2:41:28 és így a 11. helyet sikerült megszereznem🏃‍♂️😍 Be kell valljam sokat nem készültem rá, mert ez egy hirtelen ötlet volt. Két hétvégén futottam hosszút és ennyi. Maratont is 2019-ben futottam utoljára és megint rájöttem, hogy még mindig nehéz nekem maratont futni🤣 Végszónak pedig annyi, hogy óriási boldogság van."

Most akkor az a cél, hogy jól szerepelj a hazai profi mezőnyben, komolyabb céljaid vannak a futással?

Igen, az a célom, hogy az élmezőnyben legyek a profi versenyzők között. Nálam elsősorban az a legfontosabb, hogy magamnál legyek jobb. Magamhoz mérem a teljesítményem és így folyamatosan motivált tudok maradni. Természetesen figyelemmel kísérem a többi futó eredményeit is, hogy éppen ki-hol tart.

Mi lesz a következő kihívás vagy cél, amire készülsz?

Ez egy nehéz kérdés. A maraton után most jó lenne egy szuper félmaratont futni, de sajnos a covid helyzet miatt nem látok rá esélyt, hogy tavasszal versenyezzek. Elkezdet újra bringázni és remélem, hogy a triatlon- és a duatlonszezon nem marad el és tudok arra koncentrálni. Mivel már igazolt „atléta” vagyok a Fradinál, így megkértek, hogy induljak majd 5000,10000m-en pályán, amire persze azonnal igent mondtam. Ezek lesznek nekem az igazán új kihívások. Általános iskolás koromban futottam utoljára versenyt pályán.