koronavírus,közösségi futások,közösségi edzés,futás edzővel,motiváció

Pillanatok alatt reagáltak a közösségi futások állandó szervezői a koronavírus okozta helyzetre

Forrás: Szász Norbert
Gyakorlatilag leállt minden ilyen irányú program. Markocsán Sándor, a Runner’s World szakértője és állandó szerzője, olyan edző, aki rendszeresen együtt fut a tanítványaival. Őt kérdeztük arról, hogy a koronavírus miatt, hogyan változott meg az edzői attitűdje és hogyan tudja támogatni a futókat abban, hogy kitartson a motivációjuk.

A közösségi futásainkat és a core tréninget lefújtam, mert fontos, hogy minimalizáljuk a kontaktust. Semmilyen közösségi eseménynek nincs jó üzenete. De például tegnap megtartottam az edzést még pedig úgy, hogy mindenki egyedül futott. A szerdai napokon közösen szoktunk résztávozni, ezt most nem vállaltuk. Nincs köztünk semmilyen közeli kontaktus, ha mégis ketten-hárman futunk, szigorúan betartjuk a javasolt 2 méter távolságot saját és a környezetünk védelmében. Mivel bezárták a MAC pályát, ahol az edzéseket tartom szerdánként, ezért a Margitsziget központi útján futottunk. Ott jellemzően kevesen vagyunk, a szigeti futók többsége a külső körön edz.

A tavaszi versenyek közül érintettek lettünk volna a Tokió Maratonon, Barcelonában, Párizsban, Londonban, de Salzburg is el fog maradni és valószínűleg Prága is. Ezek a külföldi versenyeink voltak, de az itthoniakon is indultak volna, például a Vivicittán. Minden tanítványomat érintette valamilyen eddig lemondott verseny, úgyhogy mindenkinek módosítani kellett az edzéstervén. Igyekeztem tudatosítani bennük, hogy abból a szempontból nem rossz ez az időszak, hogy most tudunk csinálni egy minialapozást. Futunk résztávokat most is, de ezek most nem olyan intenzívek, viszont fontos, hogy kapjon impulzust a szervezet ilyen irányból is. Ám lényeges, hogy ne zsigereljék ki magukat, mert akkor sokkal támadhatóbb a szervezet védekezőrendszere. Kifejezetten kérem, hogy edzés után rögtön töltsenek vissza, adják meg azt a szervezet számára, amire ilyenkor szükség van.

Azt látom, hogy sokan veszítettek a motivációjukból, hiszen elúsztak a tavaszi célversenyek. Fontos feladatunk, hogy az edzettség mellett a motivációt is szinten tudjuk tartani. Egyelőre örüljünk annak, hogy tudunk edzeni, őszre viszont még jobb állapotban lehet folytani. Tehát nem álltunk le teljes egészében, de nincsennek csoportos futások.

Ha csoportos erősítő óráidat most nem tudod látogatni, folytasd otthon!