babakocsis futás, futás babával, futó babakocsi, világrekord

A babakocsis maratoni világrekordot nem kevesebb, mint ötös ikrekkel futotta le egy apa

Forrás: Getty Images
A maraton teljesítése önmagában is kemény erőfeszítés, ebbe a vállalásba került még egy kis csavar az amerikai Chad Kempel részéről, aki Lincoln, Grayson, Preston, Noelle és Gabriella társaságában vágott neki még 2019-ben a kaliforniai Modesto Maratonnak.

A Kempel család a gyermekáldásért folyatott küzdelemben komoly árat fizetett. Chad és felesége, Amy első két gyermeke egy ikerpár volt, ám koraszülöttként látták meg a napvilágot és sajnos nem sokkal a megszületésük után elhunytak. Ezt követően született meg lányuk, Savannah, majd egy vetélés után második lányuk, Avery. A korábbi veszteségeik ellenére szerettek volna még gyermeket. Végül mesterséges fogantatással tudott Amy ismét teherbe esni, ám ezúttal ötös ikreket várt a család. 2018. januárjában meg is született az öt kisbaba.

Hét kisgyerekkel teli élet mozgalmas, de Chad Kempel mindig talált időt a futásra, legyen az kora reggel vagy éjszaka, miután a gyerekek elaludtak. „A futás lett a kapaszkodóm” - mondja. „Ez az antidepresszánsom, a jó érzésem, az ünnepem.” Chad kezdetben nem gondolt arra, hogy öt babával fusson együtt, de aztán belebotlott egy ötüléses futó babakocsiba és minden megváltozott.

„Valamikor az első születésnapjuk közelében döntöttem el, hogy teszek valamit azért, hogy megünnepeljük, milyen messzire jutott el a családunk. Azt találtam ki, hogy teljesítek egy maratont mind az ötükkel.” A futás eredeti célja tehát a táv teljesítése volt, végül ehhez jött a Guinness-rekord megdöntésének kísérlete.

A Kempel család történetéről és a maratoni csúcsdöntésről szól az alábbi, angol nyelvű videó is, ami a napokban került ki a világhálóra:

„Amikor Chad elmondta, hogy megpróbálná a Guinness-világrekord címet megszerezni, azt gondoltam, megőrült” - mondja a rekorder felesége, Amy. Ma már persze tudjuk, hogy az őrült ötletből valóság lett és 4 óra 42 perc 49 másodperc alatt célba ért Chad öt, 1 éves kisgyermeke társaságában a Modesto Maratonon. Azóta megdöntötték a 10 km-es világrekordot is ebben a felállásban 1:04:52-vel. A hétgyermekes családapának az a legfőbb vágya, hogy egyszer az egész család együtt teljesítsen egy maratont.

Runner’s World 2021/01 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/01 (digitális verzió)

A legfrissebb Runner’s World fő témája a generációk a futásban. Egyik legizgalmasabb anyagunk is ebben a témában készült, olyan testvérekről, akik egymás ellenfelei a pályán, de ez sokkal inkább előnyükre válik, mint hátrányukra. Nem is gondolnánk, mennyi közeli rokon versenyzik most is a világ élvonalában! Történetük nagyon sokat elárul a sportszerűségről, és arról, hogy van, ami még a győzelemnél is fontosabb… még egy élsportoló számára is.

Szintén a generációs témában szólaltattunk meg olyan gyerekeket, akik közül a legtöbben még általános iskolások, de már nagyon szoros és személyes kapcsolatot ápolnak a futással. Olyanokat is bemutatunk, akik versenyszerűen futnak, de olyanokat is, akiknek már ilyen kicsi korban többet jelent a futás, mint testnevelésórai kötelező köröket. Figyelem, megint kiderül, hogy van mit tanulnunk a gyerekektől.

595 Ft

A futások ma már összeforrnak azzal a törekvéssel, hogy így is tiszteletét tegye felesége, Amy előtt és azzal a felismeréssel, hogy az élet kihívásaival szembesülve szinte minden lehetséges.

Te mekkora távot tudnál megtenni 6:42 perc / km-es iramban (Chad Kempel maratoni világcsúcs idejének tempója) öt kisbabával együtt (átlagos egy éves baba súlya 8,5-10,5 kg)?
Egy maratont én is simán le tudnék futni.
Szerintem egy szigetkör (kb. 5,3 km) sem menne.
Jó, ha egy kilométert bírnék velük.
Minden az edzésen múlik és persze a babák türelmén.

Ha babakocsival futsz - babák számától függetlenül - tuti, hogy extra sok energiát kell az erősítésbe is tenned!

Forrás: Ötös ikrekkel futott maratoni világrekordot az apa