Összefoglaló: Koppenhágai Világbajnokság

Bevezető

Cselekmény

Nem lustálkodhattunk, egy hónapunk volt a Világbajnokságig. Új helyzet volt Zolinak is, nekem is. Illetve Zolinak annyira nem, hiszen versenyzőként sokat futott utcaikon is, neki, mondhatom, több tapasztalata volt a két félmaraton közti edzésekről, mint nekem. Minél előbb meg kellett oldanom, hogy regenerálódjam. Az emelkedő-lejtő megviselte a lábaim, 3-4 napot könnyen kellett futni, mielőtt az első résztávos edzést beillesztettük. A résztávval is finoman kellett bánni, de a Vb miatt egy kicsit a "muszáj" benne volt. Másfél hétig, be kell valljam, nem igazán estek jól az edzések. De a fejem tovább vitt minden nehézség ellenére. Tudtam, hogy meg kell csinálni az adagot, mindegy, mit érzek. Aztán átlibbentem a holtponton és egyre jobb edzések következtek. A Vb előtt 10 nappal nagyon biztató edzéseredményeim voltak. Köszönöm Zolinak, hogy a kellő időben engedett gyorsan futni vagy épp leállított, ha úgy látta a mozgásomon, hogy erre szükség van.
Nagyon szerencsés voltam, hogy az edzőm kijöhetett velem Koppenhágában. A Szövetségnek is köszönet azért, hogy megadta a lehetőséget, hogy itt indulhatok.
A verseny előtti egy-két nap a legnehezebb számomra. Talán minden versenyző számára. Sokat pihentem, aludtam, ettem, könnyen edzettem, olvastam. De akkor is ott motoszkál bennem, hogy már futnék, kíváncsi vagyok mit tudok, türelmetlenkedem.

Tetőpont

Próbáltam felidézni a verseny közben történteket, de a helyzet az, hogy annyira belevonódtam a futásba, hogy kb 10 percnek tűnt a félmaraton. A nagyon gyors kezdés után a mezőny 2 részre szakadt. Az eleje nagyon gyors lett volna nekem, 32:15 körül kezdték el az első 10km-t. Ebben nem mehettem bele. Így "összeálltunk" 6-an, 3 japán lány, 1 amerikai, 1 horvát lány. A mi időnk 10km-nél 32:50 volt. Fogalmam sem volt, hányadik helyen futhatok, az órámra sem hagyatkozhattam, mert nem mért jól aznap. Így maradt az, ha a fene fenét eszik is, ezzel a bollyal maradok. Lesz ami lesz. Eszembe jutottak edzőm és menedzserem szavai, hogy ez Vb, a helyezésekre figyeljek, minden kis másodperc számít. Nyugalomra intettem magam, újratervezés, akkor hagyom az egyéni csúcs dolgot, a lényeg, hogy az élmezőnyről leszakadtakat összeszedjük, majd az utolsó kilométeren pedig ellépni a többiektől. Azt sejtettem, hogy gyorsabb lehetek, mint ők.
10km-től jöttek szelesebb részek, váltogattuk, ki vezet. Ez működött 15-ig. Aztán a japán lány elkezdett őrülten váltogatni. A kontaktot megtartva ott maradtam, ezzel megszakítottunk egy két lányt, de még mindig voltunk 4-en, plusz akik jöttek fel ránk.
18-19km-nél már látszott mindenkin, hogy a gyors kezdés miatt kicsit nehézkes a futás. Akkor váltottunk ritmust egy amerikai lánnyal. Majd az utolsó 1000m-en őrült futás kezdődött, egy etióp lánnyal vívtunk az utolsó méterekig. Végül én jöttem ki győztesen a hajrából. 70:08-al értem be. Kicsit sajnáltam, hogy nem csúsztam be 70 perc alá, de aztán felfogtam, hogy a 3. fehér futóként beérni ebben a mezőnyben nagyon szuper dolog. 11. lettem, ami kárpótol most mindenért.

Tettünk egy nagy lépést, rengeteget dolgoztunk, néha nagyon nehéz volt, de a jó és csodálatos értelemben vett nehézség volt minden egyes edzésben. A Portugáliában eltöltött 6 hét olyan tartást adott, amibe kapaszkodhattam a fájdalmas részeknél.
Eredmények

Epilógus

A cselekvés magában hordja a jutalmát. Cselekedni, teremteni, harcolni a körülményekkel, legyőzni őket vagy elbukni miattuk, ebben van az ember minden öröme és egészsége. /Emile Zola/