„Olyan, hogy nincs kedvem futni, szinte sosincs” – Horváth Renivel, az idei Korinthosz női győztesével beszélgettünk

ReniRun néven megtalálható a közösségi médiában is, ahol bejegyzéseiből majd napi szinten merítkezhet bárki, akinek motivációs nehézségei akadnak. Reni jövőre az Ultrabalatont szeretné teljesíteni.

RW: Mesélnél a kezdetekről?

Horváth Reni (HR): Körülbelül öt éve kezdtem el futni, a kisfiam születése után egy évvel. Én is érintett voltam a szülés utáni depresszióban, nekem akkor nagyon sokat adott a futás, ez a mai napig így van. Egyedül él(t)ünk a kisfiammal, így elkezdtem a babakocsis futást és szép lassan minden a helyére került.

RW: Egy mostanában posztolt fotómontázsodon látható, hogy néhány év leforgása alatt komoly súlyfeleslegtől szabadultál meg. Ezt hogyan érted el? Vagy maga az életmódváltás, a futás hozta automatikusan a fogyást is?

HR: Igen, elkezdtem készülni az első ultraversenyemre, ez magával hozta a sok kilométert és azt, hogy mellette életmódot is váltottam.

RW: Miért és mikor kóstoltál bele először az ultratávokba?

HR: 2018. augusztusában futottam először a Korinthosz 80 km-es távját, utána már nem nagyon volt megállás. Előző évben futottam az első maratonomat, akkor kezdett el érdekelni, mi lehet a maratoni távon túl, rá pár hónapra már edzővel készültem.

RW: Azt látom, hogy az idei éved jól alakult. Megnyerted a Korinthosz 160-at, PB-t futottál félmaratonon. A posztjaid alapján nagyon motivált vagy és másokat is sikeresen motiválsz. Milyen edzésmunka áll mind-e mögött?

HR: Igen, a Korinthosz nagyon jól sikerült, engem is meglepett. A motiváció évek óta jelen van, valószínűleg azért, mert tudom, hogy honnan indultam és azt is, hogy mi lett volna, ha akkoriban nem kezdek el futni és nem rendezem az életemet. Egy utolsó lehetőségként próbáltam meg és már az első alkalommal jobban éreztem magam. Sosem fogom ezt elfelejteni, mindig hálás leszek érte.

Az pedig, hogy másokat motiválni tudok, nekem még többet jelent, ha lehet ezt mondani. Napi szinten kapok visszajelzéseket arról, hogy megint elkezdte valaki a futást és remélem ez így is marad, nagyon örülök neki. Edzésmunka tekintetében nagyjából heti 5-6 edzés volt jellemző eddig is, ezután is.

RW: Hogyan élted meg a Korinthosz 160-as győzelmet?

HR: Nem számítottam rá, olyannyira nem, hogy még ma sem tudom azt mondani, hogy megnyertem, olyan hihetetlen. Nagyjából megvolt a terv a fejemben, hogy 16 óra körül szeretném lefutni. Nehéz volt, de szerencsére nem volt meleg, akkor nem így sikerült volna. 100 km-ig nagyon jól éreztem magam, utána jöttek a nehézségek. Inkább lelki, mint fizikai, de végül sikerült felülkerekedni rajtuk. Mondjuk hozzá kell tennem, hogy még nem is tudtam teljesen feldolgozni ezt a versenyt, mai napig szoktam álmodni róla, vagy csak úgy bevillan pár olyan képkocka, amik előtte nem, nehéz szavakkal leírni ezt. Az viszont külön öröm volt, hogy utólag kiderült, hogy ez az idő elég az egyenes bejutáshoz a Spartathlonra, ami nekem az egyik legnagyobb célverseny.

RW: Van egy kisfiad, kisgyerekes szülőként mikor tudsz időt szakítani ennyi futásra? Illetve vannak keresztedzéseid is?

HR: Olykor nehéz megoldani, de igyekszem kihasználni minden szabad percet, amikor nem a kisfiammal vagyok. Már rugalmas a munkám napközben, így meg tudom oldani. Előtte is sokat futottam hajnalban, vagy késő este, ezzel sosem volt gondom. Keresztedzések eddig nem igazán voltak, most kezdtem el foglalkozni ezzel a részével, mert ez is sokat számít a felkészülésben. Erősíteni, jógára járni, ezeket mindenképp szeretném beleilleszteni a mindennapokba.

RW: Hogyan rakod össze magad akkor, ha nehéz elindulni, nincs kedved futni, ha fáradt vagy?

HR: Olyan, hogy nincs kedvem, szinte sosincs. Mindig előttem vannak a céljaim és mindig tisztában vagyok vele, hogy az a minimum, hogy az edzéseket meg kell csinálni, ahhoz, hogy egyáltalán teljesíteni tudjam a versenyt. Az eredmény pedig rengeteg más tényezőtől függ. Ha mégis megesik, hogy nehéz elindulni, akkor például megnézem Maráz Zsuzsi befutó videóját a Spartathlonról.

RW: Ki segíti a felkészülésedet?

HR: Október óta Lőrincz Olivérrel készülök, még elég friss az együttműködés, de már most látom az eredményét és érzem, hogy jó az irány. Ő fog felkészíteni az Ultrabalatonra, az eddigi edzések alapján unatkozni biztos nem fogok.

RW: Jövőre Ultrabalaton egyéni…ez eddig a fő cél. Látod már azt is, hogy utána mi a következő állomás?

HR: A fejemben megvan a következő állomás, azonban ez teljes mértékben attól függ, hogy fog sikerülni az Ultrabalaton. Májusban kiderül.

RW: Látom, hogy szoktál terepen is futni. Tervezed kipróbálni magad idővel terepultra versenyeken is?

HR: Idén indultam a Szentendre Trailen (54km), nekem nagyon tetszett, azóta is sokat futottam terepen. Még bármi lehetséges.

RW: Ki az vagy kik azok a futók, akik téged inspiráltak anno, amikor elkezdtél futni?

HR: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy engem mindenki tud motiválni. Ha látok bárkitől egy beszámolót, vagy csak egy edzést, nekem az is elég. Évek óta ez az egyik dolog, ami visz előre.
De néhány név a teljesség igénye nélkül: Maráz Zsuzsi, Bogárdi Szilvi, Lubics Szilvi, Bódis Tomi.

RW: Pár napja jelentetted be, hogy már edzőként is kapcsolódsz a futáshoz, a Plandurance edzői csapatához csatlakoztál. Miért lettél edző?

HR: Mert úgy érzem hasznos, amit csinálok, szeretek emberekkel foglalkozni. Segítséget kaphatnak a céljaik eléréséhez és jó érzés látni a fejlődést, az elégedettségüket, hogy milyen motiváltak. Ezzel nem csak én adok nekik, ők is adnak nekem.