Borítókép: Óévből az újévbe - Ti hogyan köszöntöttétek 2018-at?

Óévből az újévbe - Ti hogyan köszöntöttétek 2018-at?

Elkezdődött 2018, egyben lezártuk 2017-et. Szimbolikusan bezártunk egy ajtót, aztán kinyitottunk egy újat. Az év utolsó futása, az év első futása – számos (fotós) poszt jelent meg ezekben a témákban a közösségi oldalakon. De futással évet zárni és nyitni többféleképpen is lehet…

Szűk baráti körben töltöttük a szilvesztert az ország észak-keleti részén, egy erdőszéli kis faluban. Volt egy kis futás is persze, ami ezúttal semmilyen formában nem kapcsolódott az év végéhez, sem pedig az új évhez. Csak mentünk, ahogy és amennyi jól esett.

Ha itthon töltöm ezt az időszakot, általában valamilyen közösségi eseményhez csatlakozom. Éveken keresztül jártam a Fenyőgyöngyéhez, a Hármashatár-hegy lábához óévet búcsúztatni. Futás után a parkolóban nyíltak a csomagtartók, előkerültek a sütik, forró teák, pezsgők. Tavaly a legkézenfekvőbb az lett volna, ha 20,17 km-t futunk december 31-én, aztán január 1-jén 20,18 km-rel lehetett volna nyitni az évet. De tetszik az a megoldás is – ilyet például még soha nem csináltam – amikor átfutunk egyik évből a másikba. Ilyenkor képletesen ugyanazt az ajtót zárjuk be, mint amit kinyitunk. Ennek továbbgondolt változata, amikor időzónán futunk át, így lehetőség van kétszer szilveszterezni és kétszer Boldog Új Évet kívánni, erre legközelebb a magyar-román határon lenne is lehetőség. Hallottam olyanról is, aki éjfél után nem sokkal útnak indult a Hármashatár-hegynek és a még bulizó város fényeit megnézte felülről.

De vajon még milyen érdekes, vagy éppen bolondos óév búcsúztatós, újév köszöntős futást lehet kitalálni? Ti hogyan zártátok és nyitottátok az évet futóként?