maraton,félmaraton,világbajnokság,olimpia,Constantina Dita

Nincs semmi, ami egy kellemes esős időhöz fogható – mondja Constantina Dita, aki számára mindig sikert hozott, ha esőben versenyzett

Forrás: Getty Images
A román atlétika „ironwoman-je”, a 2000-res évek egyik legismertebb európai származású futónője hosszú és sikeres karriert tudhat a háta mögött.

Kőkemény nő, aki egykor 200-as futóhetekkel készült, soha nem zavarta hideg, eső, szél, minden cudar körülmény kedvezett számára, kitűnő teljesítményre volt képes. Így hát, amikor a 2005-ös félmaratoni világbajnokság reggelén felébredt a kanadai Edmontonban és szembesült a hideg, esős idővel, nem különösebben riadt meg a helyzettől.

„Az eső a javamat szolgálta, mindig jól éreztem magam esőben” - magyarázza Dita, aki immár 19 éve él a kolorádói Boulder-ben. „Boulderben gyakran van hideg, szeles idő, ami az edzéseimet sem kerülte el. Volt, hogy 30 km-t futtam erős szélben, de soha nem adtam fel, soha nem edzettem például futópadon edzőteremben.”

Az első a nyolc félmaratoni világbajnokságból

Kevés sportoló van, aki olyan sok félmaratoni világbajnokságon vett részt, mint Dita. Összesen nyolc alkalommal állt rajthoz a táv nemzetközi megmérettetésén. Az első 1998-ban volt, a svájci Usterben, ahol a 29. helyet szerezte meg. 1999-es palermoi VB-n 13-ik lett, a következő évben Bristolban 32-ik, 2001-ben a brüsszeli VB-n 22-ik.

2003-ra jelentősen javult a teljesítménye. A London Maratonon egyéni csúcsot futott és hatodik helyen ért célba 2:23:43-mal, amin ősszel Chicagóban tovább faragott és 2:23:35-tel a második helyen fejezte be a „szeles város” maratonját. Javuló formája tükröződik a félmaratoni világbajnokságon nyújtott teljesítményén is, a portugáliai Vilamoura-ban már az 5-ik lett 1:10:05-tel.

maraton,félmaraton,világbajnokság,olimpia,Constantina Dita
Forrás: Getty Images
London, 2009. április 23. - A 2008-as pekingi olimpia maratoni érmesei: a bronzérmes kínai Zhou Chunxiu, az aranyérmes romániai Constantina Dita, az ezüstérmes kenyai Catherine Ndereba a London Maraton előtti sajtófotózáson.

Bronz Új-Delhiben, első hely Chicagoban szorosan egymás után

A 2004-es szezon sikeres volt annak ellenére, hogy az athéni olimpia maratonja a forróság miatt nem sikerült túl jól számára, a 20-ik helyen ért célba. Ugyanakkor az áprilisi London Maratonon harmadik lett, illetve az olimpia utáni félmaratoni világbajnokságon, Új-Delhiben bronzérmet szerzett. „Új-Delhiben a hőmérséklet sehol nem volt ahhoz képest, mint amit Athénban tapasztaltam” - emlékszik vissza. „Nagyon jó, sík pálya volt, nem volt más feladat, csak türelmesen tartani a tempót. Örültem, hogy végre egyéni érmet nyertem egy világbajnokságon.”

Figyelemre méltó, hogy csupán egy héttel a félmaratoni VB után, ez a hihetetlenül kemény román atléta, aki az ország déli vidékén nevelkedett egy farmon, megnyerte a Chicago Maratont (2:23:45). Persze sokan megkérdőjelezték, hogy jó döntés volt-e ilyen közel rajthoz állni két komoly versenyen, ami Ditának nem volt nagy ügy. „Sokszor futottam edzés gyanánt ilyen időtartamban fontos maratonok előtt” - magyarázza. „Csak annyi történt itt, hogy az edzést, versenyre cseréltem, ami hasonló volt a megszokott tempófutáshoz távban és időtartamban is.”

maraton,félmaraton,világbajnokság,olimpia,Constantina Dita
Forrás: Getty Images
Helsinki, Finnország, 2005. augusztus 14. - Paula Radcliffe és Constantina Dita az IAAF Atlétikai Maratoni Világbajnokságon. Radcliffe aranyérmes lett, a kenyai Catherine Ndereba ezüst, Constantina Dita pedig bronzot nyert.

Maratoni VB bronz és félmaratoni VB arany 2005-ben

2005-ben volt élete legnagyobb formájában. Az áprilisi London Maratonon 2:22:50-nel országos csúcsot futott és Paula Radcliffe mögött a második helyen ért célba. Augusztusban pedig bronzérmes lett a Helsinkiben megrendezett maratoni világbajnokságon.

Ismét a Chicago Maraton előtti hétre esett a félmaratoni világbajnokság, melyen természetesen rajthoz állt, mint ahogyan a nagy amerikai maratonon, Chicagoban.

Az edmontoni félmaratoni világbajnokságon nem volt könnyű dolga, olyan versenytársakkal állt rajthoz, mint a holland színekben versenyző, kenyai Lornah Kiplagat és a háromszoros félmaratoni VB ezüstérmes szintén kenyai Susan Chepkemei. Dita számára azonban volt egy nagy előnye annak a napnak: a nyirkos, hideg idő. Meg is ragadta a lehetőséget. Ráadásul 10 éves fia, Rafael is motiválóan hatott, a pálya szélén szurkolt neki. 10 km-nél 18 másodperccel vezette a versenyt, 15-nél már 41 másodpercre nőtt az előnye. „Meglepett, hogy az első helyen futok, a tempóm normál volt, azt gondolom, hogy az időjárás volt az, ami számomra kedvezően befolyásolta a versenyt” - mondja. „Jó idő volt és én szeretek esőben futni.”

maraton,félmaraton,világbajnokság,olimpia,Constantina Dita
Forrás: Getty Images
Edmonton, Kanada, 2005. október 1. - Constantina Dita az IAAF 14. Félmaratoni Világbajnokságán, amit meg is nyert.

Amikor látta, hogy vezet, igyekezett az utolsó kilométereken mindent beleadni a futásba, végül 1:09:17-tel világbajnok lett, alig egy perccel mögötte futott be Kiplagat. „Nagyon boldog voltam, életem első világbajnoki aranyát nyertem” - magyarázza. Ráadásként ez a teljesítmény hozzájárult ahhoz, hogy a román csapat szintén aranyérmes lehessen ezen a világbajnokságon.

Jöhet az olimpiai arany Pekingben

Egy héttel az edmontoni félmaratoni VB után ismét a Chicago Maratonon állt rajthoz, ahol folytatódott az egész éves sikerszéria. Ismét nemzeti maratoni rekordot futott (2.21.30), ami egyben új egyéni csúcs lett, ezúttal második lett a női mezőnyben. 2006-ban a Debrecenben megrendezett utcai futó világbajnokságon ezüstérmes lett Lornah Kiplagat mögött. Azonban Dita legnagyobb futása a pekingi olimpián várt rá. Az akkor 38 éves hosszútávfutó olimpiai aranyat nyert maratonon, ahol - hogy hogy nem - esett az eső.

félmaraton,maraton,világbajnokság,olimpia,Constantina Dita
Forrás: Getty Images
Peking, Kína, 2008. augusztus 17. - Díjátadó a pekingi olimpián, a maratoni versenyszám dobogósai: ezüstérmes Catherine Ndereba, aranyérmes Constantina Dita, bronzérmes Zhou Chunxiu.

Az élsporttól ma már visszavonult, ám nagyon is aktív futónő, ma Románia és otthona, Boulder között ingázik. Alapítója és főszervezője a Bucharest International 10K eseménynek. A mai napig fut, tavaly a Berlin Maratont teljesítette 3 óra 7 perc alatt, novemberben pedig a New York Maratonon állt rajthoz, ahol 3 óra 30 percet futott. Ebben az évben szeretné folytatni a World Maraton Major versenyek teljesítését, közülük is Bostonban indul, illetve a Tokió Maratonon is rajtolt volna, ám az elmaradt, az amatőr mezőny - melyben immár Dita is versenyez - nem indulhatott a koronavírus-járvány miatt.