maraton,terepfutás,alapozás,tempófutás

„Nekem ehhez ma nincs kedvem!”

Vajon mással is előfordult már? Bekötötted a cipőd, kinéztél az ablakon, elindultál, majd az első lépések után visszafordultál. „Nekem ehhez ma nincs kedvem!”

Nálam igen, néha, a téli időszak egy-egy sötétebb pillanatában.
A január volt a legnehezebb hónap. Már rég túl vagyunk az első havas futásokon, a ráérősebb ünnepnapokon, majd a vaskos újévi fogadalmakon. Tervek, célok, lelkes évkezdés, aztán ezek után szembe jön minden, ami a futás iránti lelkesedést visszavetheti. Legalábbis az enyémet. Melyek ezek a kifogások?

  • A sötét például. Gyakorlatilag reggel 7-kor világosodott és pont a munkaidő végéig tartott ki. Amikor indulhattam futni. A sötétben. Néha jó és izgalmas, de hónapokon keresztül lehangoló. Egész jó fejlámpáink vannak, de a lámpafénynél jobb szeretem a napfényt.
  • A hideg. Januárban kevés nap telt el úgy, hogy a hőmérő higanyszála, ne mínuszban lett volna. Olykor-olykor ezzel sincs gond, de folyamatosan hidegben futni, szintén nem annyira élvezetes.
  • Csúszik minden. Egyik nap egy tempósat szerettem volna futni a Margitszigeten. Mivel a busz útvonalait általában takarítják, a központi úton terveztem az edzést. Meglepetésemre nem volt letisztítva az úttest, pár kilométeres próbálkozás után feladtam és inkább hazakocogtam.
  • Betegségek. Nálunk is felütötte a fejét az influenza, de ezt megelőzően is valaki majdnem mindig orrfolyós volt. Jobb esetben néhány nap alatt lezajlik a betegségprogram, de ha 1-2 héten át tart, az már a napi edzésrutinból is kivesz.

Szerencsére február közepére egész tavasziasra fordult az idő és gyakorlatilag már fél 6-ig lehet futni világosban. A múlt hétvégén a meleg áramlatok kifújták a futókat a szabadba. A maratoni felkészülésem derekán éppen ideje volt nekem is summáznom hol tartok most, történt-e valami, illetve mi várható még a március 31-i Treviso Maratonig.

maraton,terepfutás,alapozás,tempófutás

A fenti kifogások sora engem is elért olykor, néhány kis csatát elvesztettem, de összességében győztesen jöttem ki a téli felkészülésből. Jó hír, hogy az őszi formát sikerült megőrizni február közepéig. Innen egy szisztematikus építkezéssel, talán még picit jobb formába is tudom hozni magam.

Volt számos 2-3 órás futás, unortodox módon, ahogyan az tőlem már megszokott, elég sokat jártam terepen is. A tempósabb jellegű futások, hellyel közzel sikerültek, ám-e téren nem vagyok maradéktalanul elégedett. A súlycsökkenési projektem a tervtől jelentősen elmarad, ami nem jó hír, de talán a tavaszi lendülettel 1-2 kg feleslegtől meg tudok még szabadulni.

Talán pár nap és végleg búcsút mondhatunk a télnek. A vastag ruházatot lengébb tavaszi öltözet váltja és kezdődhet a formába lendülés az első tavaszi versenyekre. Én jövő hétvégén a Bükki Funrun 35 km-es távjával kezdek, amolyan hosszú futás jelleggel, aztán jön a Sixard 2 óra, ahol a maratoni tempóbelövéssel próbálkozom. Izgalmas 2 hétnek nézek elébe.

Nektek hogy sikerült a téli alapozásotok, mennyit tudtatok megvalósítani a tervezett futásokból?