„Nehezen fogom fel, hogy 2 év alatt sikerült EB kvalifikációt szereznem” – interjú Nemes Rita hétpróbázóval

A tizenéves korában is eredményes atléta némi kihagyás után tért vissza a pályára, hogy 30 évesen is bizonyítsa, nagyon is van helye a legnagyobbak között. Ráadásul az sem kizárt, hogy még bőven tartogat számára sikereket a sportág.

RW: A hétpróba talán nem tartozik a legismertebb atlétikai számok közé. Hogyan épül fel?

Nemes Rita: A hétpróba elég összetett, az edzések is sok időt vesznek igénybe, mivel hét számból áll (100 méter gát, magasugrás, súlylökés, 200 méter futás, távolugrás, gerelyhajítás, 800 m futás) így általában egy nap két technikai számra edzünk. Talán azért sem annyira népszerű, mert tudni kell egy atlétának ugrani, dobni és futni is.

RW: Elmeséled, hogy az OB előtt milyen várakozásaid voltak és ezeket hogyan sikerült teljesíteni?

NR: Szerencsére a felkészülésem egész jól sikerült. Lehetőségem volt négy hetet az MTK-nál, Szabó Dezső edzővel és tanítványával Krizsán Xéniával edzenem az országos bajnokság előtt. Sokat erősödtem, gyorsultam és az állóképességem is nőtt mellettük. Nagyon jól felépített edzéstervet végezhettem. Amit edzőmmel, Szász Lászlóval kitűztünk erre az évre eredményekben célnak, szerencsére sikerült, kivéve a súlylökést. Az picit romlott, de sajnos a technikai számok ilyenek. Most azon leszünk, hogy stabilizáljuk a mozgást és egyenletes eredményeket produkáljak.

RW: Korábban 400-as futó voltál, aztán kis időre hátat fordítottál az atlétikának. Hogyan, illetve miért tértél vissza mégis?

NR: 12 évesen kezdtem el atletizálni. Előtte kézilabdáztam (amit imádtam) és fociztam, de atlétaként nagyon hamar országos szintre kerültem, így sajnos a kézilabdáról le kellett mondanom, mert sérülés veszélyes volt. Az akkori edzőm, Drotár Ottó nem szívlelte, hogy a kettőt együtt csinálom. 400 méteres futó lettem, korosztályos válogatott voltam, többszörös magyar bajnok, de akkor még felnőtt bajnokságokon csak a dobogó második fokáig jutottam. Mellette 200 és 800 métert is futottam hasonló eredményekkel.

Nagyon szerettem a 400 métert, de 8,5 év elég volt. Sajnos 2008-ban lett a térdemen egy porcleválás, amit az akkori válogatott orvosa Budapesten megoperált. A műtét jól sikerült, a felépülésem is, de sajnos versenyeken tudat alatt féltettem a térdem, ami az eredményeimen meglátszott. Motiválatlan lettem, elég sok dolog jött össze akkor az életemben. Azt éreztem, hogy az atlétikát kimaxoltam. Sokáig nem is vágytam a mozgásra, repültek az évek, csak a versenyek hangulata hiányzott. Mindig azt éreztem magamban, hogy maradt még azért bennem, csak kerestem, hogy mit szeretnék, mi hiányzik.

Hosszú ideig, hét és fél évig párkapcsolatban éltem, de végül szétmentünk az akkori párommal. Egy fitneszteremben dolgoztam Miskolcon, amit imádtam. Lejárogattam edzegetni, de a súlyzós edzés elég „unalmas” volt. A szingliség alatt felrepült rám 4-5 kg, akkor döntöttem el, hogy rendszert kell vinnem az életembe, mert ez így nem lesz jó. Lényegében ez vezetett vissza az atlétika pályára.

RW: Miért pont a hétpróba került fókuszba nálad?

NR: Keresgéltem, hogy kinél tudnék edzeni, így akadtam Szász Lászlóra, akit ismertem, mert a két lánya is atléta volt. Felvettem vele a kapcsolatot és elkezdtünk heti 1-2 alkalommal mozogni, ahogy a munkám engedte. Idővel kérdezte Laci, nem akarok-e újra 400 métert futni. Elég egyértelmű választ adtam, fejben még nem bírtam volna el azt az edzésmunkát, így jött a hétpróba. 28 éves voltam, nem tudtuk, hogy fog a testem reagálni az edzésekre. Próbálgattunk mindent, gyorsabb futást, távolugrást, súlylökést, minden számot, ami a hétpróbában van. Elég vicces így visszagondolva, mert ügyetlen voltam. Az agyam tudta, mit kellene csinálni, de a testemnek nem mindig sikerült követni. Voltak is kisebb sérülések, húzódások, amik némi pihenőre kényszerítettek, de szerencsére pár napnál tovább nem tartottak. Folyamatosan jött vissza a mozgáskoordinációm és az erőnlétem. Igaz sokáig féltettem magam, nehogy komolyabb sérülés legyen, szerencsére mára a testem már megszokta a terhelést.

RW: Azt gondolná az ember, hogy 1-1 számban is nehéz kimagasló eredményeket hozni, nemhogy hét atlétikai számban. Nagyon összetett versenyszámnak tűnik. Beavatsz bennünket abba, hogy mik a nehézségek az edzéseken, illetve verseny közben?

NR: A hétpróba két nap alatt zajlik le. Első nap négy számot csinálunk meg: 100 méter gátfutás, magasugrás, súlylökés és 200 méter futás. A második nap távolugrással kezdünk, utána súlylökés következik és végül az „imádott” 800 méter futás. A versenyszámok 1-1,5-2 órára következnek egymás után. Ami a legtöbb energiát kiveszi belőlem, az az izgalom és a bemelegítés az egyes számok előtt. Hét szám, hét bemelegítés! Szinte egész nap mozgásban vagyok, nem mindegy mit eszem, mit iszom közben. Fejben az a legnehezebb, hogy minden technikai számra tudjak koncentrálni. És akkor még az időjárásról nem beszéltem. Az edzéseken a sorrend hasonló a versenyek sorrendjéhez. Heti 1-2 alkalommal készülünk 800 méterre. Sokat technikázunk, erősítünk. Egy edzés kb. 2-3,5 órás.

RW: Milyen szerinted a hétpróba hazai megítélése, helyzete?

NR: Sajnos kevés versenyző van, így egy országos bajnokság hangulata is jelentősen szolidabb, mint egy egyéni bajnokságé.

RW: Az elmúlt években Zsivoczky-Farkas Györgyi volt a hétpróba legsikeresebb magyar versenyzője, idén Krizsán Xénia már kvalifikálta magát a 2020-as tokiói olimpiára. Mit gondolsz, van benned még annyi erő, motiváció és fejlődés, hogy kijuss te is?

NR: Igazából Zsivóczky-Farkas Györgyi nagy példaképem volt. Amikor elhatároztuk, hogy újra kezdem, sokan kérdezték, nem vagyok már idős hozzá?! Arra gondoltam, hogy a labdarúgásban, vagy a kézilabdában nem jellemző olyan 30 év feletti sportoló, aki profi szinten lenne, ugyanakkor Györgyivel példálóztam, mert ő 30 év felett van, és még mindig világszintű eredményei vannak. Miért lennék öreg! Mindig örültem, ha vele és Xénivel versenyezhettem, mert élmény volt őket nézni és a színvonalat is emelték, hiszen két olimpikonról van szó, ami az atlétikában, ügyességi számokban elég ritka. Szerencsére úgy alakult, hogy továbbra is tudok Xéniékkel készülni, szóval remélem a legjobbakat. Nem akarok semmit elkiabálni, azon leszek, hogy minél többet fejlődjek és az EB-n jól szerepeljek. Ha pedig sikerülne kvótát szereznem az olimpiára, az már csak hab lenne a tortán. Még így is nehezen fogom fel, hogy 2 év alatt sikerült EB kvalifikációt szereznem!

RW: Mik a fő erősségeid, illetve miben tudnál még szerinted fejlődni?

NR: Erősségem talán a gát, a 200 és a 800 méter, ezekben rengeteget fejlődtem és bízom benne, hogy még fogok is. Sok van a súlylökésben, a magasugrásban és talán még a gerelyhajításban. Rengeteget kell ezekből technikáznom, hogy ráérezzek, de ki fog ez alakulni. Ezekben még sok pont van, így nem aggódom!

A fotók a Margitszigeti Atlétikai Centrumban készültek.