Mo Farah,Eliud Kipchoge

Mo Farah megpróbált Kipchoge tempójában futni - kétszer is elesett a futópadon

Forrás: instagram, getty images
Furcsa és végül elég szórakoztató kihívást talált magának a futólegenda.

Mo Farah a hévégén részt vesz a London Maratonon, és ebből az alkalomból érdekes kihívásra vállalkozott.

A brit maratonfutó ugyanis tegnap egy olyan futópadon próbált meg futni, amit Eliud Kipchoge pace-ére állítottak, így elég nehéz dolga volt. Farah végül kétszer is zakózott a futópadon, persze egyáltalán nem vette komolyan a tesztet - és szerencsére nem is sérült meg.

Vasárnap viszont már élesben is megpróbálhatja utolérni Eliud Kipchogét, ugyanis a világ leggyorsabb futója is rajthoz áll majd Londonban.

A világrekorder korábban úgy nyilatkozott Mo Farah eredményeiről, hogy szerinte fejlődik, a Chicago Maratonon pedig taktikusan futott.

A rivalizálás miatt biztos, hogy izgalmas versenyre számíthatunk, főleg azért, mert mindkettejük legjobb maratoni időeredménye 2:06 alatt van. Szerinted melyikük lesz majd gyorsabb vasárnap?

Mo Farah vagy Eliud Kipchoge lesz gyorsabb Londonban?
Mo Farah!
Biztos, hogy Kipchoge!

Nem csak futólegendák indulnak a világ leghíresebb maratonjain, hanem sok sztár is. Nézd meg, te jobb időeredménnyel érnél-e célba, mint ők: