Borítókép: Mit, mikor, hol fuss?

Mit, mikor, hol fuss?


Ezekre a kérdésekre edző segítségével gyakran könnyebb válaszolni. Pláne, ha konkrét célt szeretnél elérni. Persze edző nélkül is működhet a dolog. Én évekig egyértelműen az edzői közreműködésre szavaztam.
Az első maratonomra készültem először edzővel, ez 2006-ban volt. Jó alany voltam ilyesfajta támogatás igénybevételére, mert futóként szívesen vettem, ha egy kompetens személy megmondja, mit csináljak. Szívesen vezettem edzésnaplót és szívesen fogadtam bármilyen észrevételt a futásaimmal kapcsolatban. Az első edzőmtől 2 év közös munka után köszöntem el, az ő instrukciói alapján futottam a legjobb aszfaltos, sík félmaratonomat és maratonomat. Őt követte Pész Attila, akivel 2008 őszén kötöttük meg a mester és tanítvány közti képzeletbeli egyezséget. Attilát arra kértem fel, hogy „csináljon belőlem terepfutót”. Persze most kicsit sarkítok, de végül is az ő instrukciói alapján kezdtem el terepen edzeni. Ebből a szempontból egy majdnem teljesen terep szűz futót kapott. Ez annyit jelentett, hogy korábban ugyan voltam már erdőben futni, meg volt egy árva terepmaraton a tarsolyban, de tulajdonképpen rutintalannak és kezdőnek számítottam. Ezért is kértem őt fel. Attila, olyan edző, aki maga is fut, sőt kiváló futó. Mind aszfalton, mind pedig terepen nagy tapasztalattal és kiváló eredményekkel rendelkezik. Számomra ezek a tények növelték az edzői hitelét. Ráadásul emberileg is nagyon közel állt hozzám. Jókat lehetett vele dumálni bármiről. Irányítása alatt sok versenyt teljesítettem sikeresen. Miután az első kisfiam, Barnus megszületett, ismét őt kértem fel edzőmnek, s egészen tavaly tavaszig futottam vele, mígnem a célversenyemet követően a második gyermekemmel várandós lettem.
Az októberi maratonig most biztosan magam készülök, tehát edző nélkül. Ez a 7 hónap jó lesz arra, hogy futóként beleszokjak újra a majd mindennapos edzésekbe. A maraton után pedig meglátom, hogyan tovább. Néhány rutinos futótársamat is megkérdeztem arról, hogy számukra mit jelent, jelentett az edzői támogatás. Tapasztalataik segítenek kideríteni, hogy kinek jó, illetve kinek nem és valójában miért jó edzővel futni.
Ági (35), teljesítménytúrázóból lett futó, 20 km-től 100 körüli távokig bármit teljesít terepen
A nagy átlaghoz képest keveset futok még mindig, de járok mellette heti 3 órában spinningre keresztedzés gyanánt. Most úgy edzem, mint régen: ahogy esik, úgy puffan, semmi tervszerűség csak a végtelen szabadság. Nem stresszelem magam, ha egy héten nem jön össze 80+ km vagy azon, hogy milyen lassú vagyok. Igazándiból elsődleges az élvezeti érték. Próbálom úgy csinálni, mint régen mielőtt edzéstervem lett volna.
Amikor edzővel futottam nem jött be, hogy feladatként éltem meg minden egyes futást, és így ebben a formában nem tudtam úgy lelkesedni, élvezni az edzéseket. Nem éreztem a fejlődést abban a 8 hónapban, amíg edzővel dolgoztam. Folyton fáradt, túlhajszolt voltam, pedig csak a kötelező minimumok minimuma volt minden hétre kiadva. Viszont valószínűleg pont ezért (is) estem annyira szét fejben, nem volt meg a szabad akarat. Ez engem mentálisan nagyon rombolt, általában nem tudtam teljesíteni a kiírt tervet, frusztrált ez az egész edzésterv mizéria.
Gergő (46), igazi joly joker, aszfalton és terepen is jól fut, rövid, hosszú, ultra, nem nagyon lehet olyan távon elindítani, amit ne tudna eredményesen teljesíteni
Most ismét edzővel futok és az elmúlt 7 évben zömmel segítette is edző a futásaimat, de volt, hogy magam edzettem. Mégis fontos a külső szem, hiába tudom már, hogy mennyit és hogyan kellene edzeni. Jó az edzővel való online kapcsolat, de persze jobb az, amikor valaki egyszer-egyszer élőben is lát. Kell a struktúra, a rendszer, főleg azért, hogy ne fusd túl magad és tartsd a ciklikusságot.

futás edzővel


Andrea (44), közel 20 éves futómúlt, kiváló eredmények aszfalton és terepen egyaránt, utóbbin nemzetközi mezőnyben is kimagasló eredmények
Igazi hobbi futónak tartom magam, aki imádja a napfelkeltét, szenvedélye a futás, ha a kettő együtt jár, akkor igazán jól kezdődik a nap. A futás feltölt, energiát ad, kikapcsol vagy épp nagy gondolatokra ébreszt, mindig jóleső és mosolyra fakasztó. Akkor megyek, ha érzem, mennem kell, oda és annyit, amennyit - a lehetőségeim adta keretek között - én szeretnék. Közel húsz éve futok, én ismerem legjobban magam, nincsenek idő és verseny céljaim, nem tudom az élet más - számomra fontos - dolgait alárendelni a futásnak, utálok minden technikai kütyüt és felszerelést. A szenvedély hajt és ezt nem lehet tervszerűen űzni. Nem is éreztem szükségét soha, hogy edzővel készüljek, hisz nem volt miért, mire. Amúgy meg edző legyen a talpán, aki ilyen hozzáállással elfogad tanítványnak.
Az élet úgy hozta, hogy szülés után két évvel a sors adott fél évet, amit nagyrészt magamra és a szenvedélyemre fordíthattam. Egyetlen versenyt céloztam meg, amit egyszer, még utoljára megpróbálnék. Tudtam, hogy nem sérülhetek, betegedhetek le (az anyák ilyet nem tehetnek), és a napi edzésre fordítható, illetve a versenyig rendelkezésre álló időm rendkívül kevés. Be kellett látnom, hogy ez csak edző felügyelete mellett valósítható meg. Olyan embert kerestem, akivel - mint ember és mint sportoló is - ismerjük egymást, akiben feltétel nélkül megbíztam és elfogadtam minden instrukcióját. Ő viszont szabadságot adott. Én terveztem, ő kontrollálta és szakmailag kiegészítette az edzésmunkámat, és az órán kívül egyéb technikai segédeszköz használatát sem várta el. Intenzív három hónap volt az együttműködésünk, mely fizikálisan és mentálisan is a maximumot hozta ki belőlem úgy, hogy soha nem éreztem munkának és tehernek az edzést. A harmadik hónap végére azért örültem, hogy megszabadulhatok a tervszerűségtől!
Úgy hiszem, hogy az igazi hobbistáknak, a futás öröméért, a természet szeretetéért útra kelőknek nincs szükségük edzőre. Akinek a futással teljes az élete, de nem a futás az élete, az olyan örömforrásként éli meg ezt, ami önnön magából fakad és szükségtelen a szakmai útmutatás. Ugyanakkor vannak élethelyzetek, mikor konkrét cél (verseny, gyorsaság, fogyás stb.) érdekében szükség van az edzői szakértelemre, sőt önmagunk ellen vétünk, ha nem vesszük igénybe a segítséget (ahogy a cipőnket is ritkán talpaljuk magunk). És látom azt is, hogy sok emberben a futás, mozgás iránti vágy csak akkor aktivizálódik, ha van egy katalizátor, edző, csapat, állandó partner személyében. Szóval a mindenáron, csak edzővel és tervszerűen futásban nem hiszek, eseti, egyedi szükségességében azonban maximálisan.
Zsuzsi (45), főként aszfalt, főként ultra és igen szép eredményekkel, de az erdei barangolások is egyre közelebb állnak hozzá
Eddig úgy gondoltam, nincs szükségem edzőre, mert próbáltam már edzővel futni és érdemben nem tudott segíteni. Régi, elavult módszereket alkalmazott. Egy edzőnek folyamatosan fejlődni kell. Képezni magát és kutatni azokat a módszereket, amelyekkel jobb eredményeket lehet elérni. Kb. fél éve egyre többet gondolkodtam azon, hogy egy professzionális edző segítségével talán jobban fejlődnék, de féltettem a szabadságom. Néhány hete, mikor a teljesítmény diagnosztikai eredményeimet nézegettem, rájöttem, hogy mégis szükségem van segítségre. Nem tudok egyedül továbbfejlődni. Ennyi ment magamtól, de én szeretnék jobb lenni, többet tudni és tanulni ebben a témában. Egy hete már kapok edzéstervet. Egyelőre nincs nagy különbség abban, amit eddig csináltam, majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Szorgalmasan követem az előírásokat, és bízom abban, hogy jól döntöttem.
Lőrincz Olivér edző észrevételei és hasznos tanácsai a témához
Az edzővel való közös munka alapvetően nem futó szint kérdése. Egyrészt a futó habitusától függ (szereti-e, elfogadja-e egy edző tanácsait, képes-e rá hallgatni), függ a szabadidejétől, életkörülményeitől (mennyire képes egy strukturált tervet napi szinten követni, még ha ez rá is van szabva, akkor sem megy mindenkinek), illetve hogy milyen a tudása a sportág edzéselméletéből, ezt mennyire hatékonyan képes önmagára vonatkoztatva alkalmazni. Egy edző a futók jelentős többségének segítheti a felkészülését, de nem feltétlen szükséges tényező. Világklasszis atléták is edzenek edző nélkül. Viszont egy szakember, aki kívülről látja az atlétát, sok olyat hozzá tud adni az edzésmunkához, amit egy önmagát egyébként jól ismerő atléta nem feltétlenül lát meg. Minél magasabb az eredményességi szint, annál inkább szükség lehet egy edzőre. Legalább néhány hónapnyi közös munka szükséges egymás kiismeréséhez. Nem életszerű pár hét alatt eredményeket várni sem az edzőtől, sem a tanítványtól. Az edző választásnál az atléta részéről két dolgot érdemes figyelembe venni: az edző szakmai képzettségét, illetve atlétáinak eredményeit. Ezekről, érdemes tájékozódni. Ugyanígy a tanítványoktól le lehet informálni milyen, hogy zajlik a közös munka.