sífutás

Mit is sportoljon egy futó télen a futás mellett?

Forrás: Getty Images
Érdemes néha kilépni a dobozból, és kipróbálni új sportokat is, a tél pedig különösen alkalmas arra, hogy feszegessük a saját képzelőerőnk és teljesítőképességünk határait.

Az általános nézetek szerint a futóknak a legjobb keresztedzések a kerékpározás, a saját testsúlyos, vagy a súlyzós edzés, valamint az úszás, és a jóga. Bármit is sportolsz a futás mellett, nehezen lőhetsz mellé, hiszen az izmoknak és a szervezetnek is változatos ingerekre, többféle terhelésre van szüksége. A felsorolt edzésformák mellett azonban léteznek olyan szabadidős tevékenységek, melyeknek most van épp a szezonja, sőt, igazából csak télen tudsz élni a lehetőséggel, hogy próbára tedd magad. Mutatunk is néhány olyan sportágat, melyeket érdemes néhanapján, akárcsak kikapcsolódási céllal is kipróbálni, de vigyázz! Könnyen lehet, hogy hosszú távú szenvedély lesz belőle.

Korcsolya

A korcsolyázás olyan, mint a kerékpározás, vagy az úszás. Előnyben vannak, akik már egész kicsi gyermekkorukban megtanulják. Azonban akkor sincs veszve semmi, ha már felnőttként, és épp mostanában állsz jégen először. A korizás remekül megdolgoztatja egyébként a far-, és a külső-belső combizmokat, sőt a mély hátizmokat is erősíti. Ami az öltözetet illeti, akárcsak a téli futásokon, itt is kombináld a réteges ruházatot, különösen figyelj a perifériás testrészek védelmére, elsősorban a kezekre, így a kesztyű viselése melegen ajánlott. Ha teheted, használd ki a téli hónapokat és a pihenőnapjaidon, vagy a könnyű futások utáni levezetésként keress fel a környékeden egy jégpályát, vagy egy biztonságosnak minősített befagyott tavat, és korizz egy-másfél órát hetente 1-2 alkalommal. Ha most kacérkodsz a korcsolyázás gondolatával, úgy a korcsolyán kívül - amit az első alkalmakra érdemes akár bérelni, mielőtt befektetsz egy saját cipőbe - némi egyensúlyérzékre is szükséged lesz, de ne izgulj, nagyon könnyen és gyorsan elsajátítható a mozgás.

korcsolya
Forrás: Getty Images

Sífutás

A sífutás tökéletes állóképesség fejlesztő sport, gyakorlott futóként pedig könnyen gondolhatjuk, hogy nagyon egyszerű a mozgásforma, ám ez korántsem helytálló gondolat. A sífutáshoz komoly egyensúlyra, koncentrációra és kitartásra van szükség, főleg kezdőként, az első néhány alkalom során. Alapvetően két stílust, a klasszikus és a szabad stílust különböztetjük meg, melyek felszerelésben és technikában is eltérnek egymástól. Kezdő sífutóknak először célszerű a klasszikus stílust elsajátítani, ilyenkor fektetett nyomban haladunk a kijelölt pályán. A szabad, korcsolyázós stílusban pedig szabadon, korcsolyás mozgással sífutunk. Ez már tempósabb, és fizikálisan is megterhelőbb edzés is lehet, így javasolt futás helyett, vagy a pihenőnapokra betervezni a programba.

“Kezdőknek első körben 3-4 napra van szüksége, hogy elsajátítsák a technikát, és a megszokják a mozgás intenzitását. Természetesen az edzés életkortól, és edzettségi állapottól is függ, de szerintem futóknak tökéletes kiegészítés télen. Sőt, a korcsolyázós technikát bátran ajánlom rendszeres keresztedzésnek is, annak, aki teheti. A hosszabb távokat elsősorban a klasszikus stílusban javasolt megtenni, ami szintén kiváló edzés futóknak is. Fejleszti a koordinációt, és a kondíciót, ami például a terepfutásban is fontos, akár sérülésmegelőzés, akár a gyorsaság szempontjából. Így - bár én elfogult vagyok - mindenképp javaslom, hogy amikor, csak tehetjük válasszuk a sífutást”
vélekedik Juhász Fanni edző, korábbi válogatott sífutó, és biatlon versenyző.
Juhász Fanni, aki szerint a sífutás is, mint minden más sport igazi “life long learning”

A sífutáshoz egy réteggel érdemesebb melegebben öltözni, mintha futni indulnánk, de hasonlóképp technikai ruházatot válasszunk. Az egyik legfontosabb kiegészítő a szemüveg, hiszen akár napfényben, akár a fehérségben elengedhetetlen, hogy jól lássunk magunk elé. Valamint célszerű egy speciális, sífutó kesztyű beszerzése is, ami kellően meleg, jól szellőzik, mégis kényelmes a botfogáshoz. A sportág ötvözni a nordic walking, a terepfutás, a korcsolyázás, a túrasí és az alpesi sí egyes elemeit, tetőtől talpig megdolgoztatja az izmokat, a botozáshoz szokott terepfutók pedig előnyt élveznek, hiszen a bottal végzett karmunka komoly izomlázat okozhat a sífutás utáni napra. Magyarországon a fővárosban a Normafán, Sopronban, valamint Galyatetőn lehet jó minőségű, kezelt sífutópályát találni. Utóbbit a természetvédelmi terület miatt nem ágyúzzák, azonban ha van jó minőségű természetes hó, akkor mindig gondozott pályán lehet élvezni a sífutást. Komoly érdeklődő kezdőknek javasoljuk a Bozsik Sífutóiskolát, ahol elsajátíthatjuk a sportág minden alapját, sőt, még táborokra is jelentkezhetünk.

Én magam is próbáltam már ezt a sportot, és nagyon tetszett!

Hótalpas sítúra

A környező országok magashegyein, de már a hazai síelők között is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a túrasí, melynek egy könnyebb és egyszerűbben kivitelezhető formája a hótalpas sítúra. Gyakorlatilag teljesen egyszerű sportról van szó, amely nem igényel semmilyen technikai előképzettséget, vagy tudást, persze nem árt, ha gyakorlott túrázó vagy, de futóként ez nem is kérdés, ugye? Mindössze egy jó meleg túrabakancsra van szükséged, amire fel kell csatolni a hótalpat, és elindulni a kijelölt túraútvonalon. Amellett, hogy remek zsírégető, tökéletes kikapcsolódásnak, vagy családi élménynek is. A magyar turisztikai irodák kínálatában 1-2 napos hótalpas sítúrákra a legnépszerűbb célpontok a Tátra és az Alpok, így a hétvégi hosszú futás helyett kiváló választás lehet egy ilyen program.

sítúra
Forrás: Getty Images

Fatbike

Biztosan te is találkoztál már az erdőben ezzel a különleges formájú, extrém vastag és széles gumival felszerelt bringával, ami nagyon hasonlít egy klasszikus mountain bike-ra, csak az köztük a különbség, hogy ezzel a típussal a nagyon saras, laza, vagy akár a havas terepen is biztonságosan lehet haladni. Stabil montis tudás esetén javasolt csak a fatbike kipróbálása, ám a széles kerekek miatt nagyon stabilan lehet vele haladni. A fatbike-ozás nem a gyorsaságról, sokkal inkább a különleges élmények gyűjtéséről szól, főleg, ha szép, havas időben járod vele az utakat. Az öltözetet tekintve úgy készülj, mintha országúti bringára ülnél, fontos itt is a réteges, technikai ruházat, a kerékpáros nadrág, a kesztyű, és természetesen a bukósisak és a szemüveg sem maradhat el. A futásmentes pihenőnapok tökéletes keresztedzése lehet télen, de ne lepődj meg, ha magával ragad az élmény, akkor tavasszal is szívesen pattansz majd nyeregbe ezentúl.

fatbike
Forrás: Getty Images