Borítókép: Milyen az élet futó szülőkkel?

Milyen az élet futó szülőkkel?

Barnabás vagyok, elmúltam 3 és fél éves. Anyukám és apukám futnak. Nekem ez nem nagy szám, hanem természetes. Így egészen kicsi korom óta van nekem is kapcsolatom a futással.


Körülbelül 3 hetes pocaklakó voltam, amikor anyukám teljesített velem együtt egy Piros 85-öt. Valószínű jól mentünk, mert anyukámmal még dobogóra is állhattam. Aztán voltam vagy 3 hónapos, amikor a Garda tóhoz utaztunk, ahol apukám maratont futott, mi pedig anyuval szurkoltunk neki. Egy hónappal később ismét Pirosoztunk, ekkor apának depóztunk. Ez annyit jelent, hogy a frissítőpontoknál találkoztunk és adtunk neki enni, inni. Mivel születésem óta szeretek autóban, babakocsiban vagy hordozóban aludni, ezért viszonylag könnyű volt velem útra kelni mindig. Ezt a napot is szinte végigszunyókáltam.
14 hónapos voltam, amikor a szüleimmel Chamonixba utaztam, ahol apukám az UTMB-n indult. Anyuval és az egyik nagynénimmel kísértük őt. Egy szép tónál, Champex-nél vártuk apát. Ott is jó volt nekem. Aztán anya, október végén Miskolcra ment maratont futni. Közben apával néztük őt, tapsoltunk és drukkoltunk neki.


Anya pár hónappal később elkezdett többet és komolyabbakat edzeni. Az első hosszabb futása terepen a 2014-es Mátrabérc volt. Aznap hajnali 5-kor keltem, mert anyu 6-kor rajtolt és apuval kísértük őt. Kelet nyugati irányba, néhány óra alatt bejártam a Mátrát. Autóban aludtam, autóban ettem-ittam, autóban kaptam csere pelenkát. Nem, nem akartam otthon maradni, a születésemtől kezdve minden éjszakát és zömmel a nappalokat is a szüleimmel töltöttem, és különben is anyu már javában versenyzett, amikor én még szopiztam. Emiatt is fontos volt, hogy a közelében legyek. Anyukámat mindig megnyugtatta, ha a versenyzés során bizonyos időközönként láthat, s persze én is örültem neki. Voltam még Terep 80-on, anyu itt is futott, aztán Lavaredo-n, ahol viszont csak néztük a futókat egy nagyon szép hágóban.
Szintén futáshoz kapcsolódó program nálunk, hogy időnként elmegyünk önkénteskedni terepfutóversenyekre. Voltunk így a tavalyi UTH-n. Az nagyon nagy buli volt. Berta barátnőmmel és az anyukáinkkal felmentünk Lajosforrásra és ott töltöttük az éjszakát, merthogy részben éjszakai frissítőpontot üzemeltettünk. Na jó, mi gyerekek az autóban aludtunk, közben anyukáink etették-itatták a futókat. Amikor eljöttünk másnap délelőtt, kértem anyukámat, hogy máskor is menjünk vissza.


Tavaly ősszel még kétszer voltam önkéntes, egyszer Pécsváradra utaztunk, a másik alkalommal pedig Telkiben voltunk a szüleimmel. Ezeken a terepfutóversenyeken egyébként sok más gyerekkel is találkozom, jókat szoktunk bandázni a hatalmas tornatermekben, melyekben a rajt-cél helyszínek kerülnek kialakításra. Lehet bicajozni, távirányítós autóval játszani, kergetőzni a gyerekekkel, bordásfalon csimpaszkodni, kint az aszfaltra krétával rajzolni vagy pumpás vizes ballonból vizet mérni a futóknak.
Szeretem, hogy a szüleim futók, mert sok olyan helyre eljutok általuk, ahová más, nem futó anyukák, apukák gyerekei biztosan nem.