törölt versenyek,futóverseny,futás egyedül

Neked miért hiányzik a verseny és a versenyzés?

Forrás: Getty Images
Ez az év a legkülönösebb futó év, amelyre emlékszem az elmúlt 20 évből...

Keresgélem a legemlékezetesebb versenyeket vagy pillanatokat, amelyek versenyhez kapcsolódnak. Mert egyelőre és még jó darabig csak emlékek vannak.

Neked mi jut eszedbe egy-egy jó versenyre visszagondolva?

Nekem például az, hogy milyen a verseny hete? Izgulni szoktam, elképzelni, hogy mi történik majd velem a verseny közben. Vajon olyan lesz, mint amilyennek megálmodtam?

Akkor is elképzelem, ha már ötödször-hatodszor indulok ugyanazon a pályán. Nem futottam soha két egyforma Mátrabércet például. Még ha a teljesítési időket nézem sem. Mindegyik másért volt jó, és nehéz, és emlékezetes.

Emlékszem például, hogy minden hosszú versenyemen, a rajt után kicsivel megjelenik az a gondolatfoszlány, hogy „legalább 6-7-10-16, stb. órán át ugyanezt fogom csinálni, amit most”. Ez egy kicsit ijesztő szokott lenni akkor, ám mindig jól megdumálom magammal: „de hisz azért vagy itt, mert EZT szereted csinálni, és minden szuper, felkészültél, jól vagy és egészséges, nyugi, minden rendben lesz”. És aztán tényleg minden rendben lesz, legfőképp akkor, amikor átlépem a célvonalat.

Miért hiányzik annyira a versenyzés?

Kifejezetten kerülöm a tömegrendezvényeket pár éve. Aszfalton kezdtem magam is, és jó darabig örömet okozott az utcai versenyek miliője. Ma viszont már alig várom, hogy a párszáz fős terepverseny mezőnye néhány kilométer után széthúzódjon és magam maradjak az erdő ösvényein. A tavalyi UTH 16 óra 40 percének jelentős részét egyedül töltöttem, talán a távolban fel-feltűnt 1-2 futó alakja. Előzésénél mindig tempót váltok, de csak azért, hogy mielőbb ismét magam lehessek. Mégis teljesen más ez a „magány”, mint a mostani. Ha össze is futok valakivel véletlenül, nincs bennünk közös, csak az, hogy ugyanazt az ösvényt tapossuk.

törölt versenyek,versenyzés,futóverseny
Forrás: Getty Images

Most is tűzhetek magam elé célt, ami elérhető akár versenyhelyzeten kívül, ám akiben bujkál némi versenyszellem, az pontosan tudja, hogy hiába a virtuális versenyzés, a backyard ultra, a ház körül körözés, ezek nem ugyanazok!

Amikor készülök egy versenyre, tudom, hogy annak napja elkövetkezik például május 31-én, ez a nap válik az egyik fontos támponttá a mindennapok során. Belátható idő, mint ahogyan az is látható, hogy az odavezető úton milyen edzésmunkát kell elvégezni. Aztán, ahogy mondani szokás, megünnepeljük a munkát, learatjuk a „gyümölcsét”. Ez a gyümölcs, ez a szaftos, érett, friss valami hiányzik mostanra.

Telnek múlnak a futóciklusok: 3 melós hét, 1 pihenő, 3 melós, 1 pihenő… vég nélkül, fáradhatatlanul építkezünk.

Arról nem is beszélve, hogy a futóversenyeknek van egy (futó)társadalmi aspektusa is, amely nem elhanyagolandó. Akár úgy, hogy cimborák, csapattársak közösen futunk, akár úgy, hogy a rajt előtt vagy a célba érkezés után megpaskolgatjuk egymás vállát, dumálgatunk érzésekről, fájdalmakról, további célokról és álmokról, egyéb „fontos” témákról. Hiába magányos elfoglaltság a futás, mostanra minden vágyam társassá tenni.

Nem partira vágyom, csupán egy jó versenyre. Minden, amire szükségem van egy rajt és egy célvonal, közte pedig egy klassz útvonal, s persze a mezőny.

Nem meglepő, hogy most, amikor elveszítettük a versenyzés lehetőségét, felfedezzük, hogy a verseny nem magunkról szól, hanem a többi versenyzőről. Azokról is, akiket nem ismerünk. Velük együtt válik teljessé a verseny. Ők is hiányoznak, hiszen velük is együtt versenyzünk.

futóverseny,versenyzés,futás egyedül
Forrás: Getty Images

Hiányzik az, hogy leelőzhessek másokat és az is, hogy engem előzzenek le, hiányzik az a pár mondat, amit ismeretlenek egymás között megosztunk egymással, a buzdító szavak, a kolomp, a kereplő hangja, hiányzik a versenytempó, az izgalom a végkifejlet miatt, a frissítőszemélyzet készséges jelenléte és a hála feléjük, hiányzik a kollektív összetartozás érzése és hiányzik a versenyek szaga...

Megpróbálom a legtöbbet kihozni a mostani futásokból, régvolt és még elkövetkező versenyek élményeit keresem és vízionálom, miközben azon gondolkodom, vajon hány hónap áll még előttünk, mire ismét izgalomtól remegő gyomorral térhetek nyugovóra a másnapi verseny miatt.

Vajon ki hogyan vészeli át ezt az időszakot?