Mi kell ahhoz, hogy „jó” Mátrabécet fuss? - Judit beszámolója a Mátrabérc Trailről

Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás,futás anyaként

Na de mi a „jó”? Kinek mi, ugye… Ez nagyjából elfogadható. Évek óta vágyom a saját „jó” Mátrabércemre, de mindig volt valami oka annak, hogy ez nem realizálódott.

A tavalyi 7.39-cel annyi bizonyossá vált, hogy ha kevésbé vagyok jó formában, vagy nem úgy alakul a felkészülésem, akkor is tudok futni egy 7-essel kezdődő Bércet. Ez számomra megnyugtató volt, egyszer s mind előrebocsátotta azt, hogy ha „rendesen” felkészülök, tudok ennél jobbat is.

Felkészülés és egyéb finomságok

Február végén a pár hetes kényszerpihenő után abban maradtunk Bélával (Jakus Béla, edző), hogy visszatérünk a magasabb pulzuszónákban zajló edzésekhez, mert január végére oly mértékben lelassultam, hogy síkon alig bírtam 5 percen belüli ezreket futni, miközben tavaly ősszel egész ígéretes félmaratont raktunk össze (1.42). Szerencsére sem a kihagyás, sem a zónaváltás nem okozott látványos nehézséget, sőt aránylag hamar érezhetővé vált, hogy jó ez az irány.

A futások mennyiségével nem volt gond. Minden hosszút, vagy sorozatterhelést – nem állítom, hogy nyekkenés nélkül, de - meg tudtam csinálni. Idén már kaptam 9-10 órás heteket (kellenek is, hiszen idén ismét a hosszabb távok felé vettük az irányt). Sok szintet sikerült a lábakba pakolni. Talán a tempóm nem volt eszevetett, de azért gyorsultam valamennyit.

Bizakodó voltam egészen a verseny hetéig. Mert aztán lett egy kanyar a sztoriban: a verseny hetében megfáztam. Nagyon ezzel nem lehet kezdeni semmit. Mi is a kapcsolódó mondás: ha szedsz valami gyógyszert rá, egy hét, ha csak pihensz és a tested természetes gyógyító erejére hagyatkozol, akkor hét nap. Így a Mátrabérc napján még nem lehettem százas.

Vajon mennyivel csökken a leadható teljesítmény ilyenkor, hány perctől kell elbúcsúznod már a rajt pillanatában? Nincs egzakt válasz erre, de az biztos, hogy nehezítő körülmény. Az, hogy ne induljak el, fel sem merült bennem (szerencsére Béla sem vetett fel ilyesmit). Idén jubiláltam, 10 éve futottam az első Mátrabércemet, nagyon ott akartam lenni…

Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás
forrás: Szabó Áron
Ez ugyan már a célban készült, de a rajtot megelőzőn hasonlóan lelkesek voltunk.

A verseny

Makacsul hittem, hogy csak jobb lehet, mint tavaly. Igen, még betegen is! Viccesen írhatnám, hogy fél lábon is, ennyi futással, muszáj neki! Azt hiszem, ha nem hittem volna ebben, el sem indulok abban az állapotban.

Ezekkel a gondolatokkal vettem a nyakamba a Mátrát szombat reggel 8 órakor.

A rajtot viszont klasszul elbabráltam. Írhatnám önző módon, hogy a nálam lassabb sporttársak tették ezt… Hihetetlen dugó alakult ki pár száz méteren belül. Álltak előttem az emberek, közben sokan az úttalan bozótoson keresztül elkezdtek kielőzni. Kilométereken keresztül azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Totyogás volt fölfelé és lefelé, a pulzusom össze-vissza ugrált. Pedig nem álltam hátul, szinte még látható volt a mezőny eleje, mégis 20-30-40 olyan futó volt előttem, akiknek vélhetően kicsit hátrébb kellett volna állniuk. Ennek megfelelően Oroszlánvár, Kékestető időben ugyanaz lett, mint tavaly. Ezek láttán nyilván nem voltam boldog. Depósunk, Réka hathatós segítségének köszönhetően minimális időt töltöttem a frissítéssel. Betáraztam 1 liter izot a következő szakaszra (Kékestető-Galyatető) és uzsgyi tovább is iramodtam.

Itt azért rendesen kitisztult a pálya. De percekig bénáztam a két softflask zsebekbe helyezésével. Kilógott a teteje, és mint egy rendesebb lógó cici csapkodott ide-oda, ahogy futottam. Bakker még ez is – gondoltam magamban. Most persze már tök komikusnak tűnik a helyzet, de akkor iszonyat komolyan kellett koncentrálnom, hogy a köves, technikás lejtőn tudjak haladni, miközben a két kezemmel próbálom beljebb tuszkolni a flaskáimat.

Mire a Sombokorhoz értem, nagyjából sikerült orvosolni a problémát és végre újra tudtam egyensúlyozásra és kapaszkodásra használni a kezem. A meredek lejtő rendben ment, nem csúsztam meg, nem estem, ráadásul jót tett a lelkemnek, hogy pár lány futótársam mellett elmentem. A Csór-hegy aljáig oké volt minden, majd ahogy megindultam az emelkedőn és elkezdte a tarkómat sütni a Nap, mindenféle zavaró gondolatok kezdtek betüremkedni a fejembe. Irtó melegem volt és iszonyat nehezemre esett normálisan haladni, mármint érzésre (a pulzusom oké volt). Nehéz volt és kínkeserves és azért zavart ez a gondolatkör, mert még messze volt a vége. Miért gondolkodom már most ilyesmin?! Még az is eszembe jutott, milyen ciki lenne, ha ki kéne állnom. De komolyan, ennyi edzéssel a lábaimban oda-vissza kéne Mátrbércet futni, én meg itt nyomok egy belső hisztit. A Rudolf-tanyai elágazásig mindenesetre rettenetesen sajnáltam magam és egyre kattogott a fejemben egy kérdés:
Mi kell ahhoz, hogy „jó” Mátrabércet fuss?

Mátrabérc,Mátrabérc trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás
forrás: Szabó Áron
A célban Szabó Áron készített szuper hangulatú fotókat, miután maga is letolta a Mátrabércet 5.06.07-tel, a második helyen befutva.

Galyatetőre szerencsére már a tavalyi részidőm előtt értem és bár ott nem várt senki, de az előre küldött cuccomat gyorsan betáraztam és pillanatok alatt mentem tovább. A Galya-Ágasvár szakaszon amolyan meditatív állapotban voltam, mintha én nem is én lennék, csak érzem, ami történik velem. Be van programozva a testembe, hogy mit kell tennie és ő teszi. Nem kérdez, nem okoskodik, nem gondolkodik, csak halad. Időnként jobban, máskor meg kevésbé, sőt még egy bokrot is keresett, mert érezte, hogy vár rá egy technikai szünet, de aztán újra felvette a ritmust és fut tovább. Egy futótest voltam csupán. Ebből az állapotból az Ágasvári mászás kizökkentett, mezőnybéli sporttársammal, Violával pár szót váltottunk, miközben felcammogtunk, majd pedig le.

Az utolsó pont, Mátrakeresztes innen már nem volt messze, 5.40-re értem oda (tavaly 5.48.54). Ide beszéltük meg az utolsó depót, Andi és Réka sürögtek is rögtön, ahogy megláttak. Alig fogtam fel, hogy mit mondanak. Ez volt az első pont, ahol nem felejtettem el hűteni a fejemet, mindenhol máshol lemaradt. A hideg víz percekre helyre rakott. Kaptam az infót, hogy percekre előttem van a 4-ik lány, ebből azt is kitaláltam, hogy akkor az 5-ik lehetek (hehe). Valahogy nem hozott lázba a versengés gondolata. Túlságosan elcsigázott voltam. Meg láttam egy ideje, hogy a pulzuszónát már csak nyomokban tartom. Inkább az első felében mozgok, ha egyáltalán. Nem gondoltam, hogy ezek után a Muzslára menet fogok megtáltosodni. Igazából egy dolog érdekelt: legyen jobb az időm, mint tavaly és ez ott, Keresztesen, már látható volt.

Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás
forrás: Szabó Áron
Ez is a Mátrabérc, igaz ezért egy kicsit menni kell.

Az utolsó szakasz (Mátrakeresztes-Szurdokpüspöki) a tavalyihoz hasonlóan cammogósan és aránylag erőtlenül telt. A pulzusom, már csupán a kapott zóna alját súrolta, olykor pedig már kint is volt belőle. Bele-bele futogattam, főként ahol kisimult a lábunk alatt a talaj, vagy picit lejtett, max. enyhén emelkedett, azonban idén is sok-sok séta volt ezen a szakaszon. A Muzsla tető előtt vettem, hogy Viola ismét a közelemben van. A hangját hallottam magam mögött. Tudtam, hogy be fog érni ismét és hiába volt közel a cél, semmi hajlandóságot nem éreztem arra, hogy küzdjek… A tető után nem sokkal, amikor már megkezdtük az ereszkedést, el is suhant mellettem. Én pedig kényelmesen beálltam egy sporttárs mögé és ráálltam egy kellemes tempóra. Nem éreztem a tüzet és a harcos kedvet magamban, mígnem kisidő múlva Anikó is elrobogott. Ezt követően azért rákapcsoltam. Olyan tempóban futott el Anikó, hogy utolérni, nem igen láttam esélyét, de elég motivációt adott, ahhoz, hogy feltámadjon a futókedvem. A Diós-patak medrében Anikó elsuhant Viola mellett – ha jól láttam. Viola alakját még láttam egy darabig, de azt, hogy mekkora hajrát nyomhatott csak az eredménylista mutatta.

Én ekkor már csak a mámorító orgonabokrok sorfalát érzékeltem és a száraz, porzó szekérút adta utolsó enyhe emelkedővel küzdöttem. 7 óra 24 perc 35 másodpercet futottam és nem volt sem könnyű, sem magától értetődő, sem rutin munka ez a futás. A szervezetemnek abszolút hálával tartozom azért, mert kibírta, mert a rendelkezésemre bocsátotta magát erre a piszok nehéz versenyre még így is.

Mintegy kívülről tekintve az idei Mátrabércre, egy szavam nem lehet. Semmi példaértékű, netán követendő nincs ebben, nem kell betegen Mátrabércet futni. Nekem most fontos volt, a 10-ik évforduló miatt és a soha nem szűnő futós vágyódásaim miatt. Hiába csinálom már mióta is…11 éve, egyszerűen mindig vágyom erre az izgalmas stratégiai társasjátékra, aminek hiába ismerem jól a paramétereit, soha nem tudhatom, hogy mi lesz a vége.

Jövőre pedig remélem, végre megtudom: mi kell ahhoz, hogy „jó” Mátrabécet fuss(ak)!

Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás,Józsa Gábor,Szász Norbert
forrás: Szabó Áron
Józsa Gábor 4.57.46-tal - a Mátrabércek történetében először 5 órán belüli idővel - első helyen ért célba szombaton.

Egyébként a versennyel kapcsolatos hír, hogy Józsa Gábor maratonista olimpikon, tájfutó atlétánk, aki idén első alkalommal állt rajthoz ezen a hosszú és kemény pályán, óriási pályacsúccsal elsőként ért célba. Idejével áttörte az 5 órás lélektani határt, 4.57.46-ot futott szombaton. A második és harmadik helyen befutó Szabó Áron és Muhari Gábor szintén a korábbi pályacsúcson belül értek célba, illetve még a negyedik helyen befutó Pálfy Marci is becsusszant alatta. Egészen komoly idők születtek idén a srácok mezőnyében.

Szasza (szűk családom legnagyobb férfitagja, állandó szerzőtársam) is remek futást rakott össze ugyanitt, ő új egyéni csúcsot tudhat immár magáénak a Mátrabércen (6.07).

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Mátrabérc Trail 2019
Tovább olvasok
Rommá égtél edzés közben? Így tedd helyre a bőrödet!

Biztosan veled is előfordult már, hogy edzés előtt elhanyagoltad a naptej használatát, így sikerült vörös és égő bőrrel szenvedned egész éjjel? Tény hogy ez rémes érzés, és a bőrnek is nagyon rosszat tesz, de va pár trükk, amivel enyhítheted a fájdalmakat.

Puffadsz az utazás alatt? Pofonegyszerűen kivédheted!

Egészséges étkezés, rendszeres edzés - ezek mind segítenek a puffadás ellen. Ám a nyaralás alatt általában kirúgunk a hámból, a szervezet pedig ilyenkor nagyon is megbosszulja a dolgot!

Légyszi, ne cikizd azokat, akik nyáron sem futnak sortban!

A múltkor láttam meg egy posztot, amiben egy futólány azt ecsetelte, hogy egyszerűen el sem bírja képzelni, ki lehet az a „hülye”, aki nyáron, a hőségben capriban fut, „hát nem sül meg?” Erről eszembe jutott, hogy néhányan mennyire nem értik, miért is nem visel sok nő rövidnadrágot a kánikulában sem...

Melyik a legeslegjobb alvási pozíció? Egy szakértő elárulta

Rengetegen küzdenek hátfájással, állandó fáradtsággal, levertséggel - ezeket bizony a rossz alvási pozíció simán okozhatja. Akkor most hason, háton, netál oldalt fekve érdemes tölteni az éjszakát?

Büntetőkör Podcast #4 – Hallgasd meg Simonyi Balázs és Gusztos Péter beszélgetését!

Hétvégén Suhanj!6 hatórás futóverseny, így ki mással is beszélgetne most Simonyi Balázs, mint Gusztos Péterrel, a rendezvény alapítójával!

Megújult a Runner's World - most érdemes előfizetni!

A Runner's World magazin január óta nagy átalakulásokon ment keresztül, de hogy miben?

A világ 8 legszuperebb helye, ahol érdemes lefutnod a félmaratont

Elég eltökélt vagy egy félmaraton lefutására? Ráadásul most összekötnéd a mozgást egy egzotikus utazással, városnézésel, netán egy hatalmas bulival? Ha ég benned a kalandvágy, vagy ha csak a világ legszebb helyein szeretnél futni, csekkold, hol lesz erre lehetőséged 2019 második felében, és 2020-ban!

Eladó a világ legáhítottabb futócipője

Múlt héten aukcióra bocsátották a Nike sosem viselt, első futócipellőjét, egy darabka történelmet.

Futni nyaralás alatt? 10 tipp, amivel könnyebb lesz!

Ha vakációzni indulsz, mindenképp pakold be a futócuccodat is, mert szuper dolog új helyeken, ismeretlen tájakon róni a kilométereket. Persze vannak dolgok, amiket érdemes másként csinálnod, mint otthon, a megszokott környezetben. Tapasztalt futók nemrég elárulták, mikre érdemes odafigyelni, ha edzeni indulsz a vakáció alatt.

Plank, a legjobb hasizomedzés: de tudod, mennyi ideig kellene kitartanod?

Nemrég egy kanadai nő világrekordot állított be azzal, hogy több órán át tartotta a plank pózt, te viszont örülsz, ha néhány percig képes vagy erre? Most két szakember elárulja, mennyi ideig ellene tartanod az egyik leghatásosabb hasizomgyakorlatot, hogy tényleg legyen eredménye.

Suhanj! 6 Jótékonysági futóbuli idén már nyolcadik alkalommal!

Július 21-én nyolcadszor is SUHANJ! 6 Hatórás jótékonysági futóverseny és szabadtéri buli a szigetmonostor-horányi Dunaparton.

Turbózd fel a magnéziumszintedet a következő isteni nasikkal!

Ha a szervezeted nem jut elég magnéziumhoz, az ront az izmok állapotán, az alvás minőségén, és a teljesítményed sem lesz túlságosan jó. A helyes étkezéssel viszont sokat segíthetsz a testednek az optimális magnéziumszint elérésében - pláne akkor, ha gyakran fogyasztod a következő ételeket!

Zabkása-tengeren túl, Banán-hegyen innen

Mesébe illő zabkásaköltemények fotóival találkozunk nap mint nap a közösségi média #futóinspiráció és #futóétrend jelöléseinél, és futó nincs a világon, aki ne enne legalább alkalmanként banánt vagy energiaszeletet edzés előtt. Nincs is ezzel semmi gond! De valóban ennyi lenne csupán a „futóétrend” lényege?

Versenyzel a vakáció alatt? Nagyon nem mindegy, hogyan étkezel!

Bevállalós vagy, ezért a nyaralás idejére beterveztél egy versenyt is? Szuper ötlet, a táplálkozásra viszont nagy hangsúlyt kell fektetned, a pihenés alatt ugyanis hajlamosak vagyunk jobban elengedni magunkat.

Nem kell mindenkinek ultrát futnia

Az utóbbi években az ultrafutás népszerűsége hatalmasat nőtt, legalábbis a közösségi média és a különböző szaklapok ontják az ultra tartalmat.

Fussatok együtt, maradjatok együtt!

A sport összekovácsol, igaz ez a párkapcsolatokra is!

Gyulai István Memorial: holnap kerül megrendezésre az egynapos esemény, melynek Székesfehérvár ad otthont immár hatodik alkalommal

A Bregyó Közi Regionális Atlétikai Központban sorra kerülő eseményen öt földrész 43 országának 180 atlétája vesz részt, közülük 160-an indulnak el a 17 nemzetközi versenyszámban.

Energikusan, koffein nélkül: 5 tipp, amit még a héten próbálj ki!

Nem könnyű feladat egész nap talpon lenni, pörögni, dolgozni, edzeni, otthon megfelelni, pláne a nyári hőségben. Ám ha azt érzed, kell egy kis extra energia, nem a kávé az egyetlen, ami felpörget majd - próbáld ki a következőket is!

Fényvédelem, természetesen: 3 vitamin, amit mindenképp illessz be az étrendedbe!

Tavasztól őszig a fényvédelem kiemelten fontos, ám jó, ha tudod, hogy a fényvédőkön kívül a helyes táplálkozással is segíthetsz a bőrödnek abban, hogy jobban tűrje a napsugarakat.

Te miért futsz?

Avagy nem lehet „csak úgy” kedvtelésből, mert szeretnék egészségesebb és kiegyensúlyozottabb lenni?

Podcast
Szakértőink
Kérdezz szakértőinktől!

Mindegy, hogy edzéssel, táplálkozással, fogyással, futóruházattal, cipőkkel kapcsolatban vagy bizonytalan, a legprofibb szakemberek készen állnak, hogy megválaszolják a kérdéseidet, és segítsenek neked jobb futóvá és sportolóvá válni!

Csanya

terepfutásfutás

Terepfutóként, versenyszervezőként és a Terepfutás.hu alapítójaként is ismerhettek. Sokak szerint egyszemélyes felelőse vagyok a versenyeimen rendszeresen ismétlődő esőnek, sárnak, kánikulának (ez természetesen alaptalan pletyka csupán). Másfél évtizedes terepfutó (és esőtáncos) múlttal várom kérdéseiteket. 

Kérdezek tőle

Frányó Eszter

táplálkozássporttáplálkozásétrenddiéta

A táplálkozásnak önmagában nincs teljesítményfokozó hatása, de ha nem megfelelően viszed be a tápanyagokat, azzal nagyban ronthatsz a teljesítményeden. Dietetikusként az a célom, hogy kihozzam belőled a maximumot, méghozzá olyan személyre szabott tanácsokkal és étrenddel, amiben nem hagyom figyelmen kívül azt sem, hogy mi a kedvenc ételed. Fordulj hozzám bizalommal.

Kérdezek tőle

Fülöp Tibor

futáspulzuskontrollteljesítménydiagnosztikakerékpárhegymászás

Az edzőképzést és teljesítménydiagnosztika képzést Németországban végeztem. A LifeLike Egészségügyi és  Mozgásdiagnosztikai Központ sportlabor vezetőjeként elsősorban állóképességi sportolók sportágspecifikus teljesítménydiagnosztikájával, valamint személyre szabott edzéstervezéssel foglalkozom. A Testnevelési Egyetemen a kerékpáros edzőképzés szakvezetője, 2002 óta szaktárgyi oktatója vagyok. Szabadidőmben hegyivezetőként és barlangkutatóként tevékenykedem.

Kérdezek tőle

Gadányi Bálint

maratonmaratoni felkészülésfutás

Pécsen végeztem testnevelő-edző szakon. Gyerekkorom óta sportolok. Több sportágat is versenyszerűen űztem. A leghosszabb időt atlétaként töltöttem el. Magasúgróból lettem középtávfutó, majd a hosszabb utcai versenyek kezdtek el érdekelni. 2009-ben egy komoly betegségből való felépülés melléktermékeként a triatlonban kerestem a megújulást. Azóta 9x teljesítettem az ironman távot. Legjobb maratoni időm: 2:54, a legjobb ironman időeredményem pedig: 9:48. 

Kérdezek tőle

Garas Attila

triatlonfutás

Triatlon és futóedző vagyok. Évek óta állóképességi sportolókkal foglalkozom, legyen az triatlonista, terepfutó, vagy éppen kerékpáros. Sporttudományos alapokon álló versenyfelkészítéseim középpontjában mindig a sportolóim és a céljaik állnak. Hiszem, hogy a felnőttkori sport, is űzhető magas szinten, optimális időkihasználással, egyensúlyban az élet más területeivel. Évek óta publikálok szakmai lapokban, és több tudományos kutatásban is részt veszek. Folyamatos önképzésemnek köszönhetően én voltam hazánk első IRONMAN licensszel rendelkező triatlonedzője, és két éve én írom a Balaton átúszás felkészítő edzéstervét is.  

Kérdezek tőle

Janota Zoltán 'Johnny'

triatlonTRXspinningtáplálék-kiegészítők

A triatlon az életem fontos része több mint 26 éve. Ez idő alatt szerzett 13x ironman finisher-, 2x féltávú-, és 5x Somogy Megyei Duatlon Bajnoki címemmel rengeteg értékes tapasztalatot szereztem a fizikai és mentális felkészülésben. Kétdiplomás edzőként, Spinning- és TRX oktatóként segítem sok sportoló, vállalatvezető és átlagember minőségi sportolását, céljaik elérését itthon és külföldön. A BioTechUSA állóképességi szakértőjeként, cikkíróként és tesztelőjeként a táplálék-kiegészítők világában is igyekszem hatékony támogatást nyújtani mindenkinek.

Kérdezek tőle

Kiss Áron

futáskiegészítő edzéscore edzés

Erőnléti edzőként hat sportág versenyzőivel foglalkozom egyéni- és csapatszinten egyaránt, a hobbisportolóktól a kétszeres olimpiai bajnokig. Négy éven keresztül dolgoztam egy labor szakmai vezetőjeként, ahol több száz sportoló felméréseit elemezve gyűjtöttem tapasztalatot döntően állóképességi sportokban.  Mindig is érdekelt, hogy milyen változtatásokkal nyújthat valaki jobb teljesítményt, vagyis melyek azok a tényezők, amelyek gátolhatják egy még jobb eredmény elérésében.  Aktív sportolóként a módszereket természetesen magamon is lelkesen tesztelem, legyen szó futásról, kerékpárról vagy általános erőnlétről. A futás több mint húsz éve része az edzéseimnek, elsősorban a 10km körüli versenytávokat kedvelem.  Az adidas Runners csapatával tapasztalatainkat felhasználva törekszünk arra, hogy edzéseinken minden résztvevő saját szintjén a legtöbbet profitálhassa, hatékonyan és egészségesen haladhasson tovább céljai felé.

Kérdezek tőle

Kis-Soós Zsanett

futásfutótechnikafutás várandósság alatt

Hazánk legrégebbi egyesületének, a Magyar Athletikai Club tagjaként, többszörös korosztályos magyar bajnokként, válogatottként és amerikai egyetemi sportösztöndijasként a versenysportban szereztem meg a legfontosabbat, ami az futáshoz szükséges lehet: a tapasztalatot. A legjobb félmaratoni időm: 1:17, és erre nagyon büszke vagyok. Az edzősködés, és az amatőr futókkal való foglalkozás alapjait már a Margitszigeti Atlétikai Club, illetve a NIKE Futóklub keretein belül sajátítottam el. Amikor kamaszkoromban elkezdtem futni, sokan egyszerűen nem értették, hogy miért ragadok nap mint nap futócipőt. Mára szerencsére változott a világ, sokszor ugyanezek az emberek keresnek fel, hogy segitsek nekik a fejlődésben, továbblépésben. Hihetetlenül jó érzés, hogy aktív részese lehetek annak a folyamatnak, amikor az "unalmas, monoton, értelmetlennek" tartott futás lassan-lassan trenddé, menővé, divatossá válik.

Kérdezek tőle

Liebscher László

regenerációpulzusvarianciaéletmódalváswearables

Liebscher László vagyok. Világéletemben a kihívások vonzottak, emiatt kezdtem el foglalkozni a pulzusvarianciával és a regenerációval. 4 éve foglalkozom napi szinten pulzusvariancia elemzéssel és (amatőr, félprofi és profi, elit) sportolók stressz-regenerációs profil- és életmód elemzésével. Én magam maratoni távokat futok, azokra készülök. Rendszeresen tartok konferenciákon, edzőképzésekben, szakmai fórumokon, egyetemeken előadást a regeneráció központú edzésterhelésről és a regeneráció fontosságáról, mérhetőségéről. Pulzusvariancia témakörben zárt és nyílt képzéseken igyekszem a tudásmegosztásban is aktívan részt venni.

Kérdezek tőle

Lőrincz Olivér

ultrafutásterepfutásfutáskerékpár

Testnevelő és kerékpáros mesteredző vagyok. Az utóbbi bő 10 évben már a futásban mélyültem el igazán. Én magam is aktívan terepfutok, többek közt az utóbbi 10 évben megszakítás nélkül részt vettem az UTMB valamelyik versenyén. Edzői karrieremben az 5x megnyert Spartathlonra és a 24 órás világbajnoki címre vagyok a legbüszkébb.

Kérdezek tőle

Lubics Szilvia

futásultrafutásmotiváció

Lubics Szilvia vagyok, 3 kamasz srác anyukája, fogorvos, ultrafutó. 7 éve indulok 200 km-nél hosszabb versenyeken, főleg aszfalton versenyzek. 3-szor nyertem Spartathlont, egyszer Milano- Sanremot, ami Európa leghosszabb futóversenye. Nyolc 24 órás versenyem közül, egy kivételével mindig 200 km fölött futottam. 6 és 12 órás futáson tartom az országos csúcsot. Bár a futás nagyon fontos az életemben, imádom a munkámat és a legbüszkébb a családomra vagyo

Kérdezek tőle

MacPherson Éva

táplálkozásinzulinrezisztenciatermészetgyógyászatétrend

Egészség és táplálkozás terapeutaként az egészségmegőrzés természetes módjaiban és az IR életmódban szeretnék segíteni. Készen kapott tervek helyett gondolkozni tanítalak meg!

Kérdezek tőle

Markocsán Sándor

futásmaratonversenyzés

Többszörös magyar korosztályos, és mezei csapatbajnok futó voltam. Legjobb eredményeim: 5000: 14:05, 10000: 29:17. (van még 2:39-es maratonom is, ami csak azért is különös, mert 17 (!) évesen futottam). A Nike Futóklub edzője vagyok, de sok egyéni tanítványom is van a #sanyoszistallo égisze alatt.

Kérdezek tőle

Pulay Szilvi

személyi edzéscore edzéskiegészítő edzésaerobik

Tapasztalatból tudom, hogy a testmozgás nem csak a testet, de a lelket is felüdíti. Kezdetben 3-4 éven át az alakformáló aerobik edzések jelentették számomra a fő csapásirányt, jelenleg ezek mellett rendszeresen tartok köredzést, funkcionális tréninget. Szerintem fontos, hogy a havi edzésprogram kiszámítható, de változatos legyen. Fontosnak tartom a helyes táplálkozást, hiszen elengedhetetlen része az egészséges életmódnak, így szívesen adok tanácsot ebben a témában is.

 

Kérdezek tőle

Rajnay Kata

gyógytornászkinesio tapemanuálterápia

Gyógytornász, manuálterapeuta, SMR-, Kinesio tape terapeuta vagyok. 2010-ben végeztem el az egyetemet, és saját sportmúltamból és a korábbi sérüléseimből adódóan a sportrehabilitációval kezdtem foglalkozni és abban az irányban kezdtem fejleszteni is magam. Az utóbbi években rengeteg futó-, triatlon-, fitnesz- és strandröplabda rendezvényen fordultam meg, mint terapeuta. Ebből adódóan rengeteg olyan hobbi-és élsportolóval találkoztam és találkozom azóta is nap mint nap, akiknek akut vagy éppen hosszú ideje fennálló, krónikus panaszaik vannak. Szeretnénk a lehető legtöbb sportembernek segítséget adni a bemelegítés-, a helyes edzés kivitelezés- és a megfelelő levezetés területein. Ebben lehetek segítségedre csapatommal, akik válogatott szakemberek a prevenció, rehabilitáció-, sportspecifikus rehabilitáció és a megfelelő ergonómia, ezáltal az újra sérülés megelőzésének témáiban.

Kérdezek tőle

Sipos Fanni

Futásfutómozgásfutótechnikakezdő futók

Szerencsés vagyok, mert szülés után visszatért kismamától – 3 órás maratonistán át- ultrafutók felkészítését vittem már végig. A munkám így igazán változatos, más és más kihívásra lelek a különböző edzéstervek írásában. Tanulmányaimat /Testnevelési Egyetem-Humánkineziológus/ a gyakorlatban is alkalmazom, több ezer teljesítménydiagnosztikai vizsgálat van a hátam mögött. Nagy segítség a felkészülésben a sporttudományos szemlélet. Edzőként nagyon fontosnak tartom, hogy a modern eszközök mellett a régi iskolát is tudjuk alkalmazni. A laptop - online edzésterv világából ki kell tudni lépni, és a pálya mellett kiolvasni azokat amit a görbékből nem lehet. Hiszen a mozgás és a technika javításához szükséges a személyes edzői jelenlétem.

Kérdezek tőle

Szántó Nelli

személyi edzéstriatlonfutásamatőr futás

Gyermekkorom óta a sport határozza meg az életem. 12 évig versenyeztem triatlon és országúti kerékpár sportágakban, majd az egyetemi évek beköszöntével felhagytam az élsporttal, de a mozgás szeretete továbbra is a mindennapjaim része maradt. A Testnevelési Egyetem testnevelő-úszó és triatlon-edző, illetve testnevelő-gyógytestnevelő szakain szereztem meg diplomáimat. Jelenleg személyi trénerként, azon belül főleg amatőr futók és triatlonosok edzőjeként tevékenykedem. Remélem, hogy a segítségemmel minél többen megtapasztalják az élményt, hogy milyen felelmelő érzés, amikor elérhetetlennek tűnő álmokat váltunk valóra önmagunk leküzdésével.

Kérdezek tőle

Szilágyi Tibi

futásterepfutásultrafutás

12 éve dolgozom futóedzőként. A Sportlabor mellett több mint hét évig voltam a tatai Nike Futóklub edzője, majd a Tatai Atlétikai Klubnál folytattam a munkámat. 2016-tól az Ensport színeiben segítem a futni vágyókat személyre szabott edzéstervekkel és tanácsokkal. A teljesítményfokozásnak mind az elméleti, gyakorlati és emberi összetevőit ugyanúgy fontosnak gondolom, így mindhármat szem előtt tartva próbálom futóimmal együtt, közösena legtöbbet kihozni belőlük. Számomra a sport sohasem lehet teher, csupán eszköz önmagunk megvalósításához, és saját korlátaink legyőzéséhez.

Kérdezek tőle

Vajda Zsuzsa

futásfutótechnika

Középiskolás korom óta szeretem a futást, komolyabban az egyetemi éveim alatt kezdtem el edzeni. A futás szakmai részével 2005 óta foglalkozom, edzőm, Dr. Török János hatására, aki kiváló szakember és nagyszerű pedagógus. A Brescia Maratonon elért 2 óra 44 perces eredményemre vagyok a legbüszkébb. A Margitszigeti Atlétikai Club és Nike Futóklub edzőjeként célom a lehető legtöbb emberrel megszerettetni ezt a sportot.

 

Kérdezek tőle

Zsirai Eszter

erőnléti edzésstretchinggyerek tornaakadályfutás

2010-ben végeztem a Testnevelési Egyetem testnevelő tanár-rekreáció szakán. Egyetem után úszásoktatással foglalkoztam és elvégeztem a középfokú triatlon edzői tanfolyamot. Gyermekkoromban versenyszerűen triatlonoztam, ezután számos akadályfutó versenyen értem el előkelő helyezéseket. Mára már a sport csak hobbi, de a Träningben és egy óbudai iskolában testnevelő tanárként a mai napig a sport az életem. Továbbra is célom, hogy megszerettessem a sportolást gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt.

Kérdezek tőle

Zsirai Milán

erőnléti edzésszemélyi edzésfutótechnikatriatlon

Erőnléti edzőként tevékenykedem a Träningben. 2014-ben végeztem a Testnevelési Egyetemen, ezután kezdtem meg az edzői pályafutásomat. 12 évig versenyszerűen triatlonoztam és számos nemzetközi versenyre eljutottam válogatott színekben. TF-es tanulmányaim mellett tagja voltam a TFSE atlétika szakosztályának középtávfutóként. Az aktív versenyzést azóta abbahagytam, ma már csak hobbi szinten sportolok. A gyakorlati tapasztalataimat és elméleti tudásom szeretném átadni a lelkes mozogni vágyók számára.

Kérdezek tőle

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

A HŐSÉGBEN SINCS MEGÁLLÁS!

Csak 3585 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem