maszk,maszkban futás,sportolás maszkban

Mit okoz, ha maszkban futsz?

Forrás: Getty Images
Mától Budapesten tömegközlekedési eszközökön és boltokban már kötelező a maszk viselése, és bár szabadtéri sportolásnál egyelőre nincs ilyen szabály, vannak, akik már viselik.

Ennek pedig az az oka, hogy nem mindenki teheti meg, hogy a lakóhelyéhez közel olyan helyen fusson, ahol a madár se jár, és bizony ha több emberrel is össze kell futnia a lefutott táv alatt – mert így érzi biztonságosnak. Ez természetesen mindenkinek a saját döntése, és persze azt is fontos megjegyezni, hogy bizony nem könnyű maszkban futni. Nehezíti és kellemetlenné teszi a levegővételt, ezáltal pedig maga az edzés is jóval fárasztóbbá válik.

Azonban a maszkban futás következménye leginkább az arcodon és a bőrödön lesz igazán látványos. Egyfelől jó, hogy védi a szmogtól és az UV-től is valamelyest a bőröd, de közben rengeteg irritációt is okoz. Ha már izzadsz, és bizony a maszk alatt ez még könnyebben bekövetkezik, az anyag elkezdi dörzsölni a bőrödet, ami nem csak szimpla irritációt idéz elő, de akár sebek is kialakulhatnak. Egyeseknek pedig az is fontos kérdés lehet, hogy a pórusok kitágulhatnak, eltömődnek és pattanások alakulnak ki. Férfiaknál fokozódik a helyzet, ha esetleg a borotválkozás miatt amúgy is érzékenyebb ez a terület.

Mit tehetsz?
  • Ha teheted, olyan helyre menj, ahol nem kell maszkban futni, vagy maximum csak bizonyos szakaszokon
  • Válassz olyan anyagot, amiben könnyebb lélegezni, esetleg spéci futós maszkot (és persze minden alkalom után mosd ki)
  • Használj futás után bőrnyugtató krémet, esetleg aloe vera gélt, vagy futás közben olyat, amit egyébként kidörzsölődésre szoktál használni (persze ez utóbbit nagyon vékonyan kend fel)