Mary Keitany, maraton, félmaraton, világcsúcs,

Mary Keitany - hétszeres World Marathon Majors győztes, maratoni világcsúcstartó - bejelentette a visszavonulását

Forrás: Getty Images
A 39 éves kenyai futónő nagyszerű karriert zár le, háromszor nyerte a London Maratont, négyszer a New York-it és maratoni világcsúcstartóként is ott a neve a sporttörténeti kalendáriumokban.

Az utolsó New York Maratonon, ami 2019-ben volt, még második lett nála 11 évvel fiatalabb honfitársnője, Joyciline Jepkosgei mögött. 2010 és 2019 között majd minden évben indult Londonban és New Yorkban. Ez alól 2012 volt kivétel, amikor inkább a nyári olimpiai játékokat választotta, és ott ért célba negyedikként a női maratonon. Maratoni világcsúcsát is a brit fővárosban futotta, 2017-ben. Idejét, amit 2:17:01, női mezőnyben elért világrekordként rögzítették és a mai napig áll.

„2019 sikeres év volt számomra, jó eredményeket értem el, köztük a New York Maratonon futott második hellyel. Azt reméltem, hogy még sok éven át leszek versenyképes nemzetközi szinten, annak ellenére, hogy a harmincas éveim végén járok” - mondta Keitany, aki a női maratoni futók örökranglistáján harmadik helyén áll (első Brigid Kosgei, második Paula Radcliffe). „Csalódott vagyok, amiért a 2019 végén elszenvedett hátsérülésem miatt végül a visszavonulás mellett kellett döntenem. Tavaly a járvány miatt nem tudtam Európába utazni azért, hogy hozzájussak a szükséges kezelésekhez és bár olykor úgy tűnt, javul a helyzet, amikor keményebben edzeni kezdtem, ismét jelentkezett a probléma. Tehát itt az ideje, hogy elbúcsúzzak - ha csak elit futóként is - attól a sportágtól, amit annyira szeretek.”

Keitany először 2007-ben került a nemzetközi figyelem középpontjába atlétaként, miután második lett Lornah Kiplagat mögött a félmaratoni VB-n. Egy évre rá, 2008-ban megszületett első gyermeke, Jared, de 2009-ben már vissza is tért és megnyerte a félmaratoni világbajnokságot Birmingham-ben (1:06:36). 2010-ben debütált maratoni távon, amit New Yorkban teljesített, a harmadik helyen ért célba (2:29:01). Következő évben félmaratoni világcsúcsot futott Ras Al Khaimah Félmaratonon (1:05:50), azután tavasszal megnyerte először a London Maratont (2:19:17), ám ősszel New Yorkban még mindig nem tudott nyerni, ismét a harmadik helyen ért célba (2:23:39). A brit pálya 2012-ben is passzolt számára, ugyanis ismét nyert, immár másodszor, ráadásul új afrikai csúcsot futott és minden idők harmadik legjobb női maratoni idejét érte el (2:18:37). 2013-ban kihagyott egy évet, mert újra gyermeke született, Samantha, de rá egy évre bomba formában tért vissza maratonistaként és megnyerte a New York Maratont (2:25:07).

Mary Keitany, maraton, félmaraton, világcsúcs,
Forrás: Getty Images
Balról jobbra haladva Mary férje, Charles, utána lányuk, Samantha, középen fiuk Jared, majd Senna a 2017-es London Maraton harmadik helyezettjének kislánya és a jobb szélen Mary Keitany.

Mary Keitany ezt követően zsinórban még kétszer nyert New Yorkban, utoljára pedig 2018-ban állt a nagy amerikai maraton dobogójának első helyén. Utolsó maratonját 2019-ben futotta ugyanitt.

„Ami a jövőt illeti, még nem döntöttem teljesen a terveimről, de alig várom, hogy több időt töltsek a családommal. A gyermekeim jelenleg 13 és 8 évesek” - mondta a búcsúzó atlétanő. „Ezen kívül szerepet vállalok néhány helyi jótékonysági vállalkozásban is.”

Runner’s World 2021/04 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/04 (digitális verzió)

A Runner’s World magazin legújabb számában számos témát körbejárunk, ami egy hobbisportolót foglalkoztathat: mit ad a futás azon túl, hogy egészségesebb, fittebb leszel tőle? Hogyan hangolhatod össze a munkával és családdal? Természetesen ezúttal sem maradnak ki azok a témák sem, amik a teljesítményed javulásában segítenek: szakértőink táplálkozási és edzéstippjei abban lesznek nagy hasznodra, hogyan hozd ki ebben a zsúfolt versenyszezonban magadból a maximumot.

Ha pedig megfordítod a lapot, egy 39 oldalas ‘Futás 40 felett’ mellékletet találsz, amely a szervezet élettani változásaitól kezdve, az edzéseken át, a sérülésekig, regenerációig, fogyókúráig sok hasznos témát boncolgat, ami ebbe a korba lépve hasznos és fontos! További információ: www.runnersworld.hu/megjelent

 

595 Ft