marathon du medoc

Marathon du Medoc: Borral, sajttal és furcsa jelmezekkel teli verseny

Forrás: Facebook
23 borkóstolási lehetőség, finom sajtok, osztriga, fagyi… na meg persze futás: Erre lehet számítani a Marathon du Medoc versenyén, amit idén szeptember 8-án rendeznek meg.

A híres, Bordeaux-ban megrendezett maraton nagyon különleges, már csak azért is, mert 23 különböző bort kóstolhatnak meg a résztvevők az útvonaluk során. Nem véletlen, hogy a futók borászatok mellett haladnak el. Egy másik különlegesség, hogy a frissítőpontokon osztirgát, sajtot és fagyit is ehetnek. Bár kulináris szempontból jó lehet az élmény, nem véletlen, hogy itt van a legnagyobb orvosi készültség...

A verseny szintideje 6 és fél óra, ami nem is meglepő a sok alkohol miatt. A versenyzőknek pedig jelmezben kell teljesíteniük a távot. Egyébként a Marathon du Médocot 1985 óta rendezik meg és minden évben több tízezer futó teljesíti a távot vicces jelmezekben.

Ezzel a verseny azt próbálja sugallni, hogy a futóversenyek célja nem feltétlenül a győzelem, hanem az, hogy jól szórakozz közben és életreszóló élményt szerezz.