Sérülés után nyert 160 km-es versenyt Szlovéniában Losonc Timi

Emlékszem, nyár elején sérüléssel bajlódtál, akkor hittél abban, hogy október végén ott lehetsz Szlovéniában?

A sérülésem viszonylag gyorsan helyre jött, azonban sokkal óvatosabban tértem vissza és minden magam elé állított kihívást kétszer jobban meggondoltam. Még közvetlenül előtte sem lehettem biztos benne. Október közepén elindultam a Vértes Trailen, felmérni, hogy milyen állapotban vagyok. Azt mondtam magamnak előtte, hogy ha fájdalommentesen tudok futni, úgy, hogy jólesik, jó időt megyek, akkor vállalom Szlovéniát. Jól sikerült a Vértes Trail, tehát eldöntöttem, hogy ott a helyem a Vipaván.

A Kör után szakadt el a vádlija részlegesen

A vádlidban volt részleges szakadás. Hogy szedted össze ezt a sérülést? Ha jól tudom, még soha nem volt semmilyen kihagyásod egészségügyi okok miatt.

Igen, és erre büszke is vagyok, ugyanis annak az eredménye, hogy mindig fokozatosan emeltem a terhelést, nem ész nélkül növeltem a távokat, hanem gondosan építettem fel, illetve most már Lőrincz Olivérrel együtt, gondosan építjük fel a futásaimat. Manapság jellemző, hogy a futók fél év alatt maratont akarnak futni és akinek megvan a maraton, az már egyből ultrázik, én hagytam magamnak és a testemnek időt arra, hogy fel legyek készülve a nagyobb terhelésekre. A sérülést más miatt szedtem össze. Májusban megcsináltam a Kört, 26:54:31-es idővel, ami női pályacsúcs lett, majd három hétre rá kimentem Ausztriába egy 40 km-es versenyre, amin brutális szint volt. Csak azért vettünk részt ezen a versenyen, hogy fussunk egy jót és nem is jellemző rám a versenyszellem, de 30 kilométer körül nagyon jól haladtam, akár meglehetett volna a dobogó is, onnantól kezdve viszont megtoltam. Na, ezt nem kellett volna, sajnos túlterheltem a vádlimat. Érezheted magad újra top formában, de három héttel egy 150 kilométeres futás után ez még korántsem igaz.

Mennyi időbe telt, amíg helyrejöttél?

Két hetet teljesen kihagytam, ami azért volt vicces, mert már pont le volt foglalva egy ausztriai edzőtáborom. Végül úgy oldottam meg, hogy kivittem a bringámat és úgy tekertem klipsszel 500 kilométert, hogy a sérült lábamat nem használtam. A nyarat elengedtem, minden versenyt lemondtam. Júliusban futottam egy 50 kilométert, ami nem esett jól, megint éreztem a lábamat, ezért az augusztus, szeptember megint a rehabilitációról szólt. Sokat bringáztam és csak amolyan 20 kilométeres átmozgatásaim voltak. Szeptemberben volt egy párnapos mentális mélypontom, de akkor meg elmentünk az öcsémmel Horvátországba nyaralni, ahol újra elkezdtem hegyi, szintes terepen futni és attól fogva éreztem, hogy rendben leszek.

Csúcshegyen és a Kevélyen edz a nagy szintekre

Az állóképességedet hogyan tudtad ezekben az időkben megőrizni?

Nem volt könnyű, hiszen előtte havi 400-500 kilométert futottam, míg ezekben az átmeneti időben 200-300 körül, azt is óvatosan. Főleg kerékpározással és érdekes, de a sérülés rákényszerített arra, hogy olyan dolgokat csináljak, amikre nem volt időm, ilyen például a túrázás. Talán nem is volt baj, hogy egy picit le kellett állnom, az ember hajlamos túledzeni magát, ha annyira szeret futni, mint én. Az, hogy így is tudtam nyerni Szlovéniába, azt mutatja, hogy ha az emberben már sok munka van, márpedig én ide számítom a korábbi rendszeres sportolásaimhoz a teljesítménytúrázást és barlangászást is, akkor egy kis leállás, illetve a visszafogottabb edzések akár jótékonyan is hathatnak rá.

És maga a Vipava mit adott neked? Miért érezted úgy, hogy harmadszorra is vissza kell menned?

Először 2018-ban indultam, akkor az 50 kilométeren kategóriámban a harmadik lettem. Ez volt az első nemzetközi versenyem, teljesen egyedül mentem ki, még a többi magyart sem ismertem. Akár elveszettnek is érezhettem volna magam, de annyira kedvesek és barátságosak voltak a szervezők, hogy egyből belopta a szívembe magát az egész közeg. És tudtam, hogy én ide, amikor csak tehetem, vissza fogok jönni.

Maga a terep milyen?

A magyar terepekhez képest nehéz, hiszen sziklásabb, meredekebb, technikásabb, nagyobbak a szintek. A verseny utolsó szakaszán van a Nanos hegy – ezen a 10 kilométeren van 1100 méter szintemelkedés - , amely mindegyik távnak a vége. Sokan mondogatják a verseny végeztél, hogy ez a szakasz mennyire kicsinálta őket, nekem viszont minél szintesebb egy terep, annál könnyebb, egyszerűen imádom az ilyen körülményeket.

Hogy tudsz ezekre felkészülni? Itthon azért nem sok ilyen van.

A Csúcshegyen van egy szakasz, ami viszonylag meredek, azt szoktam oda-vissza megfutni többször, de a Kevélyen is találok olyan szakaszokat, amik segítenek abban, hogy a nehezebb terepek ne okozzanak gondot.

Levessel frissített az utolsó nagy emelkedő előtt

A második próbálkozásod a Vipaván hogy sikerült?

Egy évre rá, 2019-ben már a 100 kilométeren indultam, amit végig vezetve, a másodikra másfél órát verve megnyertem. Elképesztően élveztem az egészet, a fehér mészkő sziklás táj lenyűgözővé teszi ezt a versenyt. Ekkor már biztos voltam benne, hogy legközelebb a 160 kilométerre nevezek, de 2020-ban elmaradt a járvány miatt, 2021 májusában megint elmaradt, ezt rendezték meg aztán most októberben.

Végül 28 óra 21 perc kellett ahhoz, hogy a több mint 160 kilométert, amelyben volt 6900 méter szint, teljesítsd. Hogy esett maga a verseny?

Pénteken este hétkor rajtoltunk, egész éjjel futottunk, majd szombaton nappal és még belecsúsztunk a szombat éjszakába is. A verseny nagyobbik részében egyedül futottam, de nekem ez nem okoz gondot, sőt. Persze az ember fárad és gyakran érez álmosságot közben, de végig jó erőben voltam, nagyon keveset álltam meg, egy-két falat és néhány korty víz, majd megyek is tovább. 140 kilométernél, tőlem szokatlan módon, egy leves erejéig lepihentem, de nem szokásom hosszabb időkre megállni, mert egyrészt az ember elveszíti az időérzékét és hajlamos tovább maradni, mint kellene, másrészt nehezebb továbbindulni. Most azért engedtem meg magamnak a levest és a hosszabb pihenőt, mert egy órával vezettem a második helyen álló versenyző előtt, a szintidővel nem küzdöttem, bőven volt időm a versenyt befejezni. Az utolsó nagy hegy, a már említett Nanos előtt jó volt ezt megengedni magamnak. Úgy éreztem, megérdemlem. Ezen a ponton a teljesítésben már nem volt kétségem.

Mi a következő terved?

Épp a második helyezett osztrák lány hívott meg az ausztriai KAT100 nevű 170 kilométeres versenyre, amiben 10.000 szint van és az egész verseny nagyon magasan zajlik, ami azért jött jókor, mert ide amúgy is ki akartam menni. Úgyhogy jövőre valószínűleg ez lesz az egyik fő versenyem, de azért ahogy ismerem magam, lesznek még más kihívások is.