Vajon miért sírnak a maraton céljában a futók - és a szurkolók?!

"A sírás egészséges érzelmi reakció, ha szomorú vagy, túlterhelt vagy akár boldog." - mondja a sportpszichológus Angie Fifer ultramaratonista, háromszoros Ironman teljesítő. „Rendszeresen sírok a versenyek után. Egyrészt nagyon boldog vagyok, amikor végre megállhatok sok-sok óra mozgás után, de simán elsírom magam akkor is, ha mások erőfeszítését látom.”

A maratonra való felkészülés nagyon szerteágazó folyamat, hiszen az élet különböző területeit érinti:

• a családot, akiknek tagjai alkalmazkodnak a hobbinkhoz,
• a szabadidőt, hiszen a munkahelyi és családi teendők mellett fordít időt a legtöbb hobbi futó az edzésekre,
• a napi rutint, hiszen a korai ébredések és lefekvések szintén szűkösebb keretek közé szorítják a lehetőségeket,
• közösségi eseményeket, amelyekről olykor lemaradunk, hogy másnap jó állapotban teljesíthessünk egy-egy fontos edzést,
• vagy akár a táplálkozást, folyadékfogyasztást, hiszen – ha optimalizálni szeretnénk a teljesítményünket – ezek is fontos elemei a felkészülésnek.

A verseny teljesítésével és az ott elért eredménnyel nyer igazán értelmet az a sok hónapnyi munka és sok órányi edzés, amelyet befektettünk a felkészülési folyamatba, ez pedig intenzív érzelmi felszabadulással jár.

A 30 éves hétszeres maratonista, Emily Abbate a könnyeivel küszködve meséli az eddigi leggyorsabb maratonja céljában: „átfutni a célvonalon sokkal többet jelentett számomra, semmint egyetlen kemény nap, melynek a végén egy érem kerül a nyakamba. Emlékszem, hogy milyen messziről értem ide, 2007-ben még egyetlen mérföld lefutása is komoly erőfeszítésembe tellett. A mai futást követően bizonyossá vált számomra, hogy az odaadáson és a kemény munkán keresztül, hogyan érhetsz el egy nagyszerű eredményt.”

A 36 éves Pia Tempongko amikor a harmadik maratonját futotta, már a verseny közben a könnyeivel küszködött, de egészen más okból. Csalódott volt! Gyakran bele kellett sétálnia a futásba, mert idővel fájni kezdett a térde. „Már a szeptemberi Berlin Maratonon is éreztem, hogy nem oké valami, aztán a New York-i pályán a 17-ik kilométer környékén ismét előjött, de jóval fájdalmasabb volt. Nem sokkal a cél előtt, amikor már nagyon küszködtem elárasztottak az érzelmek és zokogásban törtem ki." – Végül 4.08 alatt teljesítette a távot.

Ugyanakkor, azok a futók, akiket nem öntenek el ilyesformán az érzelmek, semmivel sem lelketlenebbek vagy biztosabbak a dolgukban. Egyszerűen csak másként reagálnak ezekre a helyzetekre. „Ők ugyanazt a kemény munkát beleteszik a felkészülésbe, ugyanolyan izgatottak egy-egy verseny előtt, ugyanúgy adódhatnak problémáik a futás során.” - mondja Angie Fifer sportpszichológus.

Van olyan edző, aki kifejezetten arra ösztönzi a futóit, hogy a versenyzés során tegyék félre az érzéseiket. Jes Woods, a New York-i Nike Futóklub edzője, ultrafutó, azt mondja a futóknak: „alaposan töltsék fel az energia-, és érzelmi raktárakat és üzemanyagként használják a célig. Mire beérnek, nem lesz erejük sírni.”

S akkor nézzük a szurkolókat, akik közül sokan talán még futóversenyen sem voltak soha futóként! „Elég csupán annyi, hogy látod, valaki küzd azért, hogy elérje a vágyott, nagy kihívást jelentő célt, amely belőled is erős érzelmi reakciót vált ki. Pláne, ha szeretted az illető, mert akkor végképp érintett vagy mindenhogyan.” – magyarázza a sportpszichológus. „Ha csak puszta kívülállóként érint meg 1-1 versenyző küzdelme, annak az lehet a hátterében, hogy a saját nehézségeidet, küzdelmeidet éled át, vagy a vágyat, hogy magad is elérj valami számodra fontosat.”

Végső soron az, hogy sok embert látsz futni, sportolni, olyasmit csinálni, ami számukra örömteli vagy akár küzdelmes szintén előidézet intenzív érzelmi élményt, amelynek a vége egy alaposan telesírt zsebkendő is lehet!

__________________________________________________________________________

Te is maraton előtt állsz? Íme néhány inspiráló idézet: