Maratoni mérleg

Ezen a héten futom az utolsó komolyabb edzéseimet. Volt még egy óra közepes tempón, 3x4 km fokozó és vasárnap lesz még egy félmaraton maratoni tempón. A jövő hét már a pihenésé, bár tudom, hogy Attila ad majd még egy rövid „belefutogatós” edzést, meg még valami picit, mert nála pihenni is csak futva lehet. Kedden pedig másfél év után először ismét meglátogatom a futók masszőr-guruját, Krisztiánt.

Azért, hogy ne menjen minden totál simán, múlt vasárnap félbehagytam az edzésemet, mert baromira elkezdett fájni a bal bokám ott, ahol másfél éve fáradásos törésem volt, plusz az IT szalagom is fájdalmasan befeszült. Másnap gyorsan elrohantam röntgenre, szerencsére törés az nuku, talán valami kezdődő csonthártya-izé lehet(ett), amit a jegelés és a Flexagil-es kenegetés egyelőre használhatóvá tett.

Most tehát, hogy a felkészülés nagyjából elvégeztetett, be is lőttem a reális célidőmet. Ami az eredeti elgondolásaimtól egy cseppet távolabb esik. Oly annyira, hogy amikor februárban beneveztem a maratonra, megjelöltem a tervezett rajtzónát, ami valahol 3.50 környékén lett volna, de bizony nagyon nem ott lesz. 4 órán kívül leszek, várhatóan jóval.

Akárhogyan is a mögöttem lévő edzésmunka nem elegendő ahhoz, hogy a hosszú távú állóképességem csupán csak a régi legyen. Ahhoz jóval több idő és jóval több edzés kell. Az első hat hónapban gyakorlatilag annyit csináltam, hogy próbáltam visszarázódni a heti 3-4-szeri futások világába, ez hol jobban, hol kevésbé működött. Most nem taglalom, mert korábban, már többször megtettem, milyen körülményekkel kell szülés után nem sokkal, kisgyermekes anyaként megküzdeni egy futónak. De éppen a jelen élethelyzetem teszi még izgalmasabbá és még nagyobb kihívássá azt, amit csinálok.

Az első félmaratont július 30-án futottam és a tényleges maratonspecifikus edzésmunkát csupán augusztusban kezdtem el. Ennek ellenére meglepően sok hosszú futást sikerült összehozni. 10 darab 18 és 30 km közti hosszú edzéssel igyekeztem a több órás terhelésre felkészíteni ismét a szervezetem. De ezekkel a futásokkal és a gyorsaságot fokozó feladatos edzésekkel együtt sem tudok most csatlakozni a 4 órás iramfutókhoz. Érdekességképpen megnéztem nagyjából hány kilométerből futom ezt a maratont. Nem tökéletesen pontosak a számok, mert körülbelül április óta futok a Suunto órámmal, amely az adatokat rögzítette, illetve 1-1 alkalommal előfordult, hogy nem vittem magammal órát. Nagyságrendileg ennél, mondjuk 200 km-rel több lehet a lábaimban.

Ami viszont jól alakult és mostanra stabil, az a súlyom kedvező változása. 64 kg-ról 57-re sikerült visszatornáznom (egyelőre). Ebben semmi vadulás nem volt és nem is lesz. Nagyjából semmiről nem mondtam le, csak kicsit kontroláltabban kajáltam.

A jövő hétre egyébként hűvös, esős napokat jósolnak az előrejelzések. Ez futás szempontjából egyenesen ideális. Minden összeállni látszik hát ahhoz, hogy fussunk egy jót október 9-én. Részemről akármilyen időeredménnyel boldog leszek, mert ez a maraton, nekem most nem egy átlagos maraton lesz. Hajrá mindenkinek a mezőnyben!