Kérek még egy kicsi terhet, hátha elbírom - a Kör felkészülés margójára

2018. január 9-én írtam le először Bélának (Jakus Béla, edző), hogy jövőre (idén) indulnék a Körön (152 km / 7100 m+, az első instant túra). Nem létező bajusza alatt minden bizonnyal megjelent egy kissé talán kaján mosoly. Olyan könnyű volt leírni és olyan távolinak tűnt még ez az időpont. Futós előéletem tükrében biztosan gondoltam, hogy simán össze tudom rakni a dolgot. Szó volt tavaszi indulásról, de mivel a kvalifikációs versenyt (Ultra-Trail Hungary) csak idén tudtam meglépni, egyértelmű volt, hogy ősznél előbb semmiképpen. Nyáron a kánikulában, böglyök csapatának kíséretében szintén nem volt opció. 2019. szeptembere lett az indulás hónapja.

Az UTH volt a második szülésem óta az első hosszabb távú élmény, ami a verseny végére kissé negatív irányba fordult. Ez volt a leghoszabb edzőfutásom. Az utolsó 5 órás bandukolás nem tett magabiztosabbá a Körrel kapcsolatban. Sőt, épp ellenkezőleg. De aztán találtam kapaszkodókat, mi miért úgy történt az UTH-n, miért nem másképp. Jobban, gyorsabban, probléma mentesebben. Ezekre persze utólag csak teóriáink vannak, amelyekben lehet igazság, de a lényeg, hogy ott mi történt, hogyan sikerült, milyen érzésekkel fejezted be. Ambivalens. Kell nekem a Kör ezek után? Hagyom a francba!

Amióta futok, de leginkább, amióta terepre, a hosszabb távok felé sodort az élet, valahogy soha nem a könnyebb út vonzott. Kifejezetten szeretem „gyötörni” a testem egy-egy nehéz kihívás teljesítése érdekében. A gyötrelem átvitt értelmű, hiszen sok kellemes élményű futás kapcsolódik egy-egy ilyen felkészüléshez, de nyilván adódnak nehézségek is. Motivál nagyon, ha egy nehéz futás jól sikerül, visz, hajt tovább az úton. Sőt, kérek még egy picivel több terhet, hátha elbírom azt is.

Ütöttem hát tovább a vasat és igyekeztem olyan futásokat összehozni, amelyekből építkezhetek.

Idén 2414 km-t futottam, több mint 71 ezer méter szintemelkedéssel. 166-szor húztam futócipőt azért, hogy futni menjek. Az elmúlt hetekben a Börzsönyben 176 km-t futottam, részben a Kör útvonalán. Lehetett volna ennél jóval többet futni, készülni. Nekem ez is nehéz volt olykor. 8-12 órás futós heteket csinálni hónapról-hónapra. Folyton rám váró családtagok, macskák, háztartási teendők és munka mellett. Néha persze kivagyok, mint a kutya és arra gondolok, mindegy hogyan alakul, de szeretném már magam mögött tudni ezt az egészet, hogy felszabaduljon némi (szabad)idő, hogy mással is törődhessek.

Ma, ahogyan a szokásos edzésemet csináltam a Hármashatár-hegy körüli jól ismert ösvényeken, beugrott egy csomó kellemes élmény, amely ehhez a felkészüléshez kapcsolódik. Képek, amelyekhez jó lesz nyúlni a Kör legnehezebb óráiban!

Megismertem például jó sok csapattársat a Jakus Teamből, közülük néhánnyal klassz közös futásokat hoztunk össze már a májusi ausztriai edzőtáborban, de az utóbbi hetek legtöbb börzsönyi futása is Zolihoz kapcsolódik, akivel olyan szinten „pendülünk egy húron”, hogy azonos tempó mellett szinte ütésre azonos a pulzusunk. Azt mondta legutóbb, hogy én amolyan Kör „próbababa” leszek, hiszen közel azonos az edzettségi állapotunk, ő kb. azt tudja, amit én is. Kíváncsi, hogy megy majd (ja…hát arra én is).

Hasonlóan mély emlékek kapcsolódnak ahhoz a hihetetlen mennyiségű csalánhoz, amelyek a Börzsöny gazdag aljnövényzetű szakaszait borítják. Egyik-másik a honom alját csípte, jó persze a 160 centimmel nem vagyok éppen sudár, de azért mégis… Órákkal később, itthon is zsibogott még a lábam. Vagy, amikor a szedreseken úgy törtünk át, hogy tiszta karc volt a combom és a lábszáram, a finoman szivárgó vércsíkokat elrettenve nézték itthon a srácok. Persze, ha már szeder, ettük is bőszen az érett szemeket és de jól estek az órák óta tartó izo-íz után.

De volt pár hetes, doromboló, nyávogó kismacska Márianosztrán, vele az első kék kútnál futottunk össze, sárdagasztás vidám káromkodások közepette a településről kivezető úton. Párában fürdő hajnali rétek, vadállatok átható friss illatával fűszerezett, Naptól ragyogó emelkedők és lejtők. Cipekedés a kevés vízvétel okán, elfogyás a Nagy-Hideg-hegyre és a Csóványosra menet. Néhány erősebb bögöly csípés és útvonal keresgélés. Ez a Börzsöny nem viccel baromság! Velünk, velem eddig nagyon jól bánt!

17 nap múlva Norbival és egy maréknyi baráttal, ismerőssel útnak indulunk. Ismeretlen hossz és időtartam vár ránk egy csodaszép, befogadó, marasztaló és - érzésem szerint - áldást adó világban.

Óriási szerencsém van, mert a környezetemtől csakis támogatást kapok ez ügyben. Ha menő futós szelfit készítenék (olyan klassz filtereset, ahol repül a hajam, marhára mosolygok és az látszik, hogy a meredek emelkedőn is nagy lendülettel futok), azt írhatnám a fotó aljára, hogy köszönöm a támogatóimnak #páromnak #anyósomnak #gyerekeimnek #főszerkesztőmnek (igen, Brigi, köszi neked is!) nem pedig sportmárkákat, amelyek termékeit viselem és fogyasztom. Ezen az úton csak így, az ő segítségükkel van esélyem célba érni…