Így találtunk újra egymásra a futással

Mielőtt a kedves olvasó továbbgörgetne, annak hitében, hogy ez egy semmitmondó írás, akinek szerzője biztos egész hétvégén önsegítő könyvekkel fárasztotta magát és most épp pár sorban szeretné megváltani a világát, elárulom, hogy nem erről lesz szó.

Alapvetően nem szeretek magamról írni, ezt a platformot pedig egyetlen pillanatra nem tekintem a saját blogfelületemnek, így ritkán szoktam megnyilvánulni saját tapasztalatokkal, tekintve, hogy nem vagyok sem jó futó, és csodálatos, világot rengető eredményekről sem tudok beszámolni. Ennek ellenére néha kikívánkoznak belőlem gondolatok, amik szerintem minden amatőr szinten sportoló, átlag - úgy értem, hogy a sportot nem profi, hivatásszerűen űző - ember fejében megfordulnak. Ezért ragadtam most billentyűzetet, hogy megosszam, a futás és köztem dúló párharc közel hét éves párbajának utolsó, sikerrel zárult fázisát. Hátha valakinek tanulságos lehetnek a leírtak.

Történt ugyanis, hogy a legutóbbi, rosszul sikerült versenyem után elengedtem mindent, ami nyomasztott valaha is a futással kapcsolatban. Első körben kezdtem ezt az edzőmmel, majd visszamondtam az év hátralévő részére rám váró versenyeket.

Ahogy lekerültek rólam az edzéstervvel és a versenycélokkal kapcsolatos nyomások, egyből megjött újra a kedvem a futáshoz. Előtte pedig hosszú heteken át görcsöltem minden egyes nap, hogy éppen milyen edzést „kell“ majd elvégeznem. Ezzel pedig be is láttam, hogy nem az edzőkkel van a probléma, amikből az elmúlt hét év során négyet is elfogyasztottam. Hanem alapvetően nekem bármilyen jellegű kötöttség megöli a futókedvemet. Hiszen számomra a futás az a totális szabadság, a teljes kikapcsolódás, amibe semmilyen szinten nem férnek bele keretek és kompromisszumok. Így pulzustartományok, X perces ezrek, és meghatározott időpontban kezdődő és időtartamra szóló edzések sem. Persze, ebből eredően a fejlődést, és a konkrét célokat is el lehet engedni, hiszen a magam kedvére való lötyögéstől vélhetően nem lesz percekben mérhető javulás mondjuk 10 km-en belátható időn belül. Na és akkor mi van? Pont semmi. Tekintve, hogy jelenleg nincs érvényes nevezésem egyetlen versenyre sem, így nem is izgat ez a kérdés.

Örülök, hogy végre minden reggel úgy ébredek, hogy azon jár az agyam, hova is menjek futni, és nem azon töprengek gyomorideggel, hogy meg az edzésnaplózó alkalmazásban aktuálisan milyen ítélet vár rám aznapra.

Így telnek a napjaim már hetek óta, és ami a felejthető fejlődést illeti, váratlanul, némi meglepetést is tartogattam magam számára. Ugyanis a megkönnyebbüléssel párhuzamosan olyannyira megnőtt a futókedvem, hogy a heti átlagom mind távban, mind időben megduplázódott, az órám pedig optimistább, mint valaha, ugyanis olyan versenyjelzőket mutat nekem, amiken jómagam is megdöbbenek. De nem nyomasztom magam felesleges olyan terhekkel, mint például egy gyors félmaraton. Vagy egy PB 10 km-en. Minek? Nem kelne fel másképp a nap, ha az eddigi legjobb időmet megjavítanám tegyük fel 23 vagy 123 másodperccel. Valahogy ez engem cseppet sem motivál.

És ezen a ponton azt is gyorsan szeretném leszögezni, hogy tényleg, őszintén, tiszta szívemből becsülöm azokat a futókat, akik képesek nap, mint nap, hosszú éveken át kitartóan edzeni egy-egy jobb időeredmény reményében.

Azonban be kellett látnom, hogy én nem ilyen vagyok.

Hozzáteszem ez sem a pillanat műve volt, mivel évekig kergettem az elérhetetlen célokat, amik rendre csalódáshoz vezettek. Nekem a futás ma már másról szól. Így amióta csak azért futok, mert tudom, hogy sokkal jobban leszek futás után, mint futás nélkül, azóta nem érdekel semmi, csak az a teljes testet átjáró, semmihez sem fogható bizsergető érzés, ami abban a szent pillanatban jár át, amikor a futás után megállítom az órám, és nyugtázom, hogy ma is futottam. Ehhez pedig nincsen szükségem edzőre, edzéstervre, versenynevezésre. Nem „kell“ magam rávenni a futásra, hiszen megyek, magamért, és lelkesebben, mint eddig bármikor.

Szóval itt tartunk most, a futás meg én. Talán nem pátoszos kijelentés, hogy egyensúlyba kerültünk. Remélem ezt az egyensúlyt nem lesz sokkal nehezebb megőrizni, mint volt eddig elérkezni…