Így futtok ti

Futás. Bárhol. Bármikor. Mert a cipő mindig nálam.

Futás. Egyedül. Vagy társsal. Mert most már választhatok.

Futás. Hosszan vagy röviden. Mert az idő néha mást enged.

Futás. Szokásszerűen vagy új kihívások elé nézve. Mert az egyik jobb, mint a másik.

Amikor elindulok futni, egy a célom: kikapcsolni.

Nem túlélni, hanem megélni.

Megélni a helyet, amerre a lábam visz.

Megélni az időjárást, amely izgalmas szituációkat teremt.

Megélni a zajokat, a csendeket, melyek körülvesznek.

Megélni az erőt önmagamban, a csodát a testemben.

Megélni a szembejövő ismeretlen-ismerős futók mosolyát, melyek jelzik az összetartozást.

Soha nem bántam még meg egyetlen kilométeremet sem. Akkor sem, amikor hosszabbnak tűnt az egyik, mint a másik. Akkor sem, amikor az első félmaratonom teljesítettem (könnyes szemmel). Akkor sem, amikor negyven fokban futottam az Ultrabalatonon. Akkor sem, amikor arra adtam a fejem, hogy körbe futom a Velencei-tavat. Akkor sem, amikor hajnalban a Gellérthegyről néztem a napfelkeltét. Akkor sem, amikor intervall edzéssel növeltem a tempóm. Akkor sem, amikor a vízhólyagokat lyukasztottam utána. Akkor sem, amikor pizsamában vagy éppen miniszoknyában vágtam neki a távnak, és mindenki furcsán nézett rám, pedig sokadmagammal voltam. Akkor sem… Sosem.

Mert a futástól mindig csak kaptam. Erőt, energiát, örömöt, boldogságot, összetartást, kitartást, felszabadultságot, vidámságot, egészséget, fittséget, célokat (hosszabbat, gyorsabbat, szebbet mást).

Mert a futástól mindig csak tanultam. Türelmet, alázatot, anatómiát, izmokat, nyugalmat, önismeretet.

A futás örök. A futás szerelem. A futás élmény. A futás flow. Az enyém (is).

Írásaitokat továbbra is várjuk a j.lami@marquardmedia.hu címre.