Munkának álcázott nyaralás - beszámoló a futótáborról

A múlt hét nagyrészt azzal telt, hogy úgy csináltam, mintha dolgoznék. Tapolcára mentünk ugyanis, hogy találkozzunk az olvasóinkkal és együtt fussunk velük. Jó szálloda, rengeteg elfogyasztott, majd elégetett kalória, napi két edzés, tavasbarlang, Csobánc, fagyi, wellness, mi kell még? Nem, ne hálálkodj, érted tettük…

Ami az én nyaralásomnál is fontosabb, hogy mennyire lelkesek voltak azok, akik eljöttek a táborunkba. A többség nyilván nem volt napi két edzéshez szokva (ahogyan mi sem), mégis állták a sarat, sőt, nekem gyanús, hogy még élvezték is. Mondjuk tíznél tovább nem tartottak az éjszakák, mert addigra mindenki hulla volt. Amit igazán szerettem a táborunkban, az az, hogy itt tényleg mindenkinek helye volt. Ez nem egy elitképző, ahová csak a legjobbak jöhetnek. Itt nem kellett eredményeket felmutatni: mindenki jött és csinálta, ahogyan – és főleg amilyen tempóban - jól esett. Ettől persze még sokan átlépték a határaikat, de a lényeg az volt, hogy együtt legyünk, fussunk és érezzük jól magunkat. Nekem sikerült és ezt köszönöm nektek.