
Futónők nagy történelmi pillanatai
De nézzük melyek voltak a nők legfontosabb szerepvállalásai a futás világában!
1896
Egy görög nő, Stamata Revithi, lefutotta az első modern olimpiai játékok maratoni pályáját, igaz egy nappal a hivatalos versenyt követően, amelyen persze csak férfiak indulhattak.
1922
Megtartják az első női világjátékokat Párizsban (Women’s World Games), a sporteseményen több mint 15 ezer látogató volt jelen. Ez volt az első lépés azon az úton, mely a nők sportrendezvényeken való szereplését hivatott legalizálni.
1926
Az angol Violet Piercy az első nő, akinek a maratoni idejét (3:40:22) jegyzi a Nemzetközi Atlétikai Szövetség. A pálya a Windsor és London közti Polytechnik Maraton volt.
1928
Az amszterdami olimpiai játékokon öt futószámot nyitnak meg a nők számára. Azonban a 800 méter után sok nő összeesett, ezért a NOB megtiltja számukra, hogy többet fussanak mint 200 méter.

1928-as olimpia, női 800 méter.
1954
Május 29-én a Staffordshire-i Diane Leather volt az első nő, aki öt perc alatt (4:59:23) fut egy mérföldet, 23 nappal Sir Roger Bannister négy perces mérföldjét követően.
1960
1928. óta először a nők versenyezhetnek 800 méteren, a római olimpián. A szovjet Lysenko Ljudenko nyer 2:04:50 alatt.

Diane Leather az első nő, aki 5 perc alatt fut 1 mérföldet.
1967
A 20 éves Kathrine Switzer az első nő, aki hivatalosan is lefutja a Boston Maratont. Majdnem megakadályozzák a futását, de végül 4:20 alatt célba ér.

Kathrine Switzer, az első nő, aki utcai maratoni futóversenyen indult.
1972
Hat nő számára lehetővé teszik, hogy lefussák a New York Maratont, azzal a feltétellel, hogy 10 perccel a férfiakat felsorakoztató mezőny előtt kell elindulniuk. A negatív diszkrimináció miatt tiltakozásul leültek a rajtvonalhoz.
A maratoni távot Magyarországon elsőként Monspart Sarolta teljesítette 1972-ben, három órán belüli célidejével Európa leggyorsabb női maratonistája lett. Egy hiányzó sporttársa rajtszámával indult el, a szervezők engedélye nélkül.


1979
A norvég Grete Waitz az első nő, aki a maratoni távot 2:30 alatt futja, 2:27:33 alatt megnyerte a második New York-i maratonját.

Grete Waitz a New York Maraton-on 1979-ben.
1980
Az amerikai Mary Decker az első nő, aki 4:20 alatt fut le egy mérföldet, az ideje 4:17:55.

Mary Decker
1984
A Los Angeles-i az első olimpia, amelyen női mezőny is indul a maratonon. Joan Benoit 2:24:52-vel nyeri.
2002
A brit Rosie Swale-Pope az első nő, aki ebben az évben kezdett neki annak az öt éves utazásnak, mely során körbefutotta a világot. Útja jótékonysági célú kezdeményezés volt.
2003
Paula Radcliffe 2:15:25 alatt futotta le a London Maratont, melyen természetesen elsőként ért célba. Ezzel az idővel azóta is ő a világ leggyorsabb női maratonistája. UPDATE: 2019. október 14-én a kenyai Brigid Kosgei megdöntötte Paula világcsúcsát, amely 16 évig élt. Az új világrekord 2.14.04.

2012
A londoni olimpiai játékokon a 19 éves Sarah Attar volt az első nő Szaúd-Arábiából, aki pályaatlétaként versenyezhetett egy olimpiai pályán.
2014
Az angol Jo Pavey nyerte meg a 10000 métert az európai bajnokságon. 40 éves és 325 napos korában nyerte el a bajnoki címet, ezzel ő a legidősebb európai bajnok nő a történelemben. Ráadásul második gyermeke születése után alig 10 hónappal nyerte el a címet.