Ezzel küzdenek meg azok, akik velünk, futókkal barátkoznak
Legyünk őszinték: néha elég nehéz velünk, futókkal. Különösen azoknak, akik nem futnak.
Hülyén néznek ránk a babonáink, megszállottságunk miatt és halálra tudjuk idegesíteni a kollégákat, ha (olykor többször is) elmeséljük az első maratonunk kalandos (számukra inkább unalmas) történetét.
De ez még csak a kezdet, mert például ezeket várjuk el a nem futóktól, ha mi beszélünk:
- hagyja, hogy siránkozzunk és elmondjuk, mennyire utálunk futni
- hagyja, hogy meggyőzzük arról, jó dolog futni és el kell kezdeni
- nevessen és izgatottan várja futóéletünk új mérföldkövének bemutatását
- érezzen velünk együtt, ha lesérültünk
- csodálkozva nézegesse az érmünket, amit megmutatunk neki
A versenyeken ezt várjuk el a nem futóktól:
- tudja, mikor rajtolunk, mikor érünk célba
- akár többször is vigyen körbe minket a pályán a verseny előtt
- vicces poszterekkel szurkoljon
A közösségi oldalakon a következőek a futók elvárásai:
- minden Stravás posztunkat like-olja
- tudja pusztán a tempónkból és a távból, hogy hogyan sikerült az aznapi futásunk
- tolerálja a fekete lábujjkörmökről és kidrözsölődésről posztolt képeinket
- gratuláljon legalább kommentben, ha sikerült lefutnunk a kitűzött távot
Rád igaz valamelyik?
Na meg ugye az sem árt, ha mindig motiválnak a nem futó társaink, igaz?