Borítókép: „Arra gondolok, ha nincs ott az edzéstervemben a mai futás, nem indulok el”

„Arra gondolok, ha nincs ott az edzéstervemben a mai futás, nem indulok el”

Forrás: Getty Images
Kicsivel reggel 7 után indulok. Fejlámpa van a fejemen, amire valójában már nincs is szükség. Hideg van, a levegő párás, 100 méter után már emelkedik az út. Kapkodom a levegőt, még nem történt meg a szervezetem adaptációja.

A pulzusom közeledik a megadott zónához. Laza tempóban kell kocognom, az első 30 perc utána az emelkedőkön gyorsabb tempóra kell váltanom. Várom a 30 perc leteltét. Az Árpád-kilátó után, a lejtőn érem el. Lejtőn örülök, ha benne tudok maradni az alap zónában. Bemelegedett már az izomzatom, de a hideg miatt végig kissé elgémberedett állapotban maradnak, alig tudok lendületesen haladni felfelé. A fákról csöpög a megolvadt zúzmara. Kopognak a vízcseppek, mintha rendesen esne az eső. Közben pedig az ég derült, már a nap is süt. Néhol még maradt némi zúzmara a fákon. Előző nap is voltam, akkor még minden fagyos volt, csodálatos képződménnyé válik a víz ilyenformán. Kicsit csalódott vagyok, hogy ma már nem olyan szép, nem olyan fagyos az idő. Melegem is van. Egy gyapjú aláöltözet, egy meleg téli futófelső és egy mellény van rajtam. Plusz a zsák, ami hátul egy további rétegnek számolható. Megállok és leveszem a mellényt. Addigra már csorog a veríték a hátamon. Újra indulok, máris komfortosabb.

Látom a Buék 20 túra szalagozását. Tavaly voltam. Tavaly hó volt. Tavaly sokkal jobb állapotban voltam, bár az a futás nem sikerült jól. Most betegség után vagyok, jó pár plusz kilóval többet nyom a súlyom, mint ami ideális és eléggé alul motivált, pedig rendesen fogott a tollam az idei célokat illetően. Mégsem érzem még a flowt vagy a „csít” vagy a franc tudja mit. Mindig nehéz útnak eredni. Talán abból tudok kicsit merítkezni, hogy Norbi hetek óta nem tud futni, mert sérült, legalább miatta, azért, mert ő egyetlen fájdalommentesen lefutott fél órácskának is mennyire örülne…szóval akkor mit nyavalygok én…

terepfutás,futás télen,futás anyaként,motiváció
Forrás: Getty Images

Az első enyhe emelkedőn még nem nyomom, mert amolyan szinte síknak tekinthető szakasz. Rakom össze, hogy merre folytassam az utat. 120 percet kaptam mára. Igazán kényelmes tempóban, sőt inkább kínosan lassú iramban. De azért érzésre jobb, mit múlt héten, vagy előtte, vagy csak a hét elején. Minden nap picivel jobb. A Határ-nyereg előtt eldöntöm, hogy a reptér feletti ösvényre fordulok, panorámakör visszafele, ha így megvan többeknek. Ott, ahol jelzés nincs. Emelkedik – enyhén – így meg is nyomom. A pulzus hamar a kívánt zónába szökken. Sőt kicsit fölé is fut. Mindig ez van most: edzettlenség + túlsúly = emelkedett pulzus. De azért haladok – valahogyan. Kezdem magam jól érezni. Persze lihegek veszettül, de jó érzés mozogni. Lassan újra zúzmarásabbak lesznek az ágak, de ahogy a naposabb részekre nézek, felfelé a hegyoldalra, eltűnik. Neszezést hallok, megállok, hátha látok egy vadat, de semmi. Közben lenézek magam alá, lent mélyen a mezőn kutyákat sétáltatnak. Vandára gondolok és arra, hogy mennyire jó lenne, ha már el tudnám hozni őt egy ilyen edzésre. A tempót simán bírná, kicsit tartok tőle, hogy nem unna-e rá nagyon a monoton időtöltésre, tudna-e haladni velem fegyelmezetten. El is döntöm, hogy egy laza órára legközelebb elhozom.

Úgy határozok közben, hogy a sárgán felkanyarodok és felfutok az Újlaki-hegyre. Már minden tiszta zúzmara. Egyre jobban érzem magam, egyre jobban örülök annak, hogy futok és annak is, hogy itt a hegyen, ilyen csodaszép környezetben. Nyomom, mert emelkedik, de alig érzem a magasabb pulzus miatti munkát, egyszerűen csak ámulok a természet szépségén. Ahogy haladok egyre feljebb és feljebb, tovább fehéredik a látvány, megszűnt rég az esőre emlékeztető vízcsepegés. Minden síri csöndes, de nem ijesztő, sokkal inkább barátságos, megnyugtató, marasztaló. Többször is megállok fotózni, aztán igyekszem újra visszatornászni a pulzusom. A mai futás legkatartisztikusabb élménye a hegy tetején ér. Vannak ágak, amelyeket 1 cm-es zúzmara fed, közben a Nap szikrázóan vakító fényében pompázik az egész. A horizonton látszik, hogy hol van hűvösebb, hol enyhébb idő, mert foltosak a környező hegyek, dombok.

terepfutás,futás télen,futás anyaként,Hármashatár-hegy,motiváció

Arra gondolok, ha nincs ott az edzéstervemben a mai futás, nem indulok el. Ha nem indulok el, nem láthatom ezt a csodát. Vacogok már, mert közben a szél felerősödik, hamar át is hűt, de még egy és még egy fotót lövök, mert nem tudok betelni a látvánnyal. Ahogy ereszkedni kezdek a hegy déli oldalán, rögvest olvadásnak indul, mert nő a hőmérséklet, hamar eltűnik a fehérség. Alig 50-100 méter a zúzmara határ. Újra hallom a vízcseppeket, amelyek egy darabig apró, pici gömbök formájában megülnek az ágakon.

A sárga sáv után a kék körön felmászok a Buékosokkal a HHH-ra, majd le a kéken, balra fordulok a zöld sávon, jobbra a szintúton és a kék sávra visszatérve érem el a Fenyőgyöngyét. Onnan még csinálok egy kurflit az Árpád-kilátóhoz ismét, mert maradt még az edzésidőmből, végül ereszkedni kezdek és pár kilométer után megérkezem haza.

terepfutás,futás télen,futás anyaként,motiváció,zúzmara
Forrás: Getty Images

Az egyik első dolgom megmutatni az otthon lévő családtagoknak a hegytetőn látott csodavilágot…egyelőre csak fotókon.

Ha még olvasnál a témában: