A nem versenyzés 3 előnye

Ha bárkit megkérdezel, mi a legjobb motiváció ahhoz, hogy fuss, minden bizonnyal benne lesz a legfőbb tanácsai között, hogy nevezz be egy versenyre. Ez valóban jó taktika: végig ott lebeg előtted egy cél, és azzal együtt egy határidő is, ami motivál, hogy hétről hétre végigcsináld az edzéseket.
De mi van, ha te nem élvezed a versenyzést? Ha nem szeretsz versenyezni, nem szívesen költesz nevezési díjra, vagy nem tudod besűríteni a szigorú edzésprogramot az életedbe? Ne aggódj! Rengeteg olyan futó van, aki úgy is motivált tud maradni, hogy sosem vesz részt futóversenyeken. "Természetesen egy verseny és a hozzá kapcsolódó edzésprogram kiváló motiváció tud lenni – mondja Duncan Simpson, Ph.D., sportpszichiáter. – De vannak olyanok is, akik szimplán a futás öröméért futnak, és nekik egészen más a motivációjuk."
A Runner's World amerikai kiadása megszólaltatott néhány futót, akik soha (vagy nagyon ritkán) neveznek be versenyre. Íme a tapasztalataik.

A futás szerelmesei

Cathy Kim, 46 éves kutató fizikus futott egy félmaratont a huszas éveiben. A célban azt mondta magának, soha többet, és be is tartotta. "Borzalmas volt – meséli. – Az, hogy az időt és a tempómat figyeltem, teljesen más megvilágításba helyezte a futásomat." Bár a versenykarrierje ezen a ponton véget is ért, azóta eltelt húsz év, de még mindig kitartóan fut. A hét hat napján felkel reggel 6-kor, és lefutja szokásos, 8-9 km-es körét. Ez egy olyan reggeli rituálé, amit egyetemista korában vezetett be, és azóta is mindennapjainak része. "A futás lett a stresszoldóm. Ez mozdít ki. Ilyenkor van lehetőségem arra, hogy eltervezzem a napomat. Ha nem tudok futni, szétesik a napom."Garrett Main, 24 éves kaliforniai diák szintén nem gyakran látott vendég a versenyközpontban. "Egy ideig versenyeztem, de aztán azt figyeltem meg, hogy az idő, amiket futok, nem tükrözi a futás iránti szeretetemet – meséli Garrett, aki most is heti 60-80 km-t fut. – Mindenki csak az időről beszélt, senki sem arról, milyen volt maga az élmény."Amit Cathy és Garrett érez, azt úgy hívják, "belső motiváció", állítja Cindra Kamphoff, Ph.D., sportpszichológus. "Saját magukért futnak, és maga a feladat is öröm számukra. Persze, egy-egy jól sikerült verseny vagy egyéni csúcs erős motiváció lehet, azonban előbb-utóbb mindenkinek rá kell jönnie, mi az, ami hosszútávon motiválja. Stresszoldás, a jó forma megőrzése, fittség, magunkra szánt idő, másokkal együtt levés, vagy a természetben eltöltött percek? Ha rájössz, téged mi motivál, azt is jobban körvonalazni tudod, hogy mennyire fontos és értékes szerepet tölt be a futás az életedben – anélkül, hogy versenyeznél.Edzés az edzésért

Az az igazság, hogy attól, hogy kint vagy egy versenypályán, még egyáltalán nem biztos, hogy elfog a versenyszellem és száguldani kezdesz. "Én magammal versenyzem – állítja Sissy Jahn, a 46 éves floridai bartender. Sissy 2012-ben kezdett el futni, és részt vett hat versenyen, mielőtt eldöntötte, hogy ez nem neki való. "Maga az ötlet tetszik, hogy egy versenyre készüljek, épp most járok egy félmaratoni edzésterv 11. hetében. Szeretem követni az utasításokat, felépíteni a távot, látni, ahogy fejlődöm. Azonban ennek a teljesítéséhez nincs szükségem arra, hogy végül azt a félmaratont egy verseny keretein belül fussam le."

Matthew Voss, 51 éves séf St. Louis-ból a versenyek árát kifogásolja. "Egyszerűen pénzkidobásnak érzem a versenyzést, hiszen ingyen is futhatok. Ugyanúgy tágíthatom a határaimat és láthatom a fejlődésemet, és mindez egy fillérembe se kerül" – mondja.
Attól, hogy nincs képben semmiféle verseny, még nem jelenti, hogy céltalanul futsz. Simpson szerint minden futásnak adni kell valami célt: egyik nap jöhet egy lassú hosszútáv, amikor messzebbre futsz, mint az azt megelőző hetekben. Egy másik alkalommal kipróbálhatod a hegymeneteket, minden eddiginél több emelkedővel. Olyan is lehet, hogy direkt másokkal mész futni, azzal a céllal, hogy szocializálódj. "Ha minden futásodnak van célja, és kitapasztalod ezeknek az előnyeit, akkor biztos, hogy nem fogod elveszteni a motivációdat" – állítja Simpson.

Egy kis visszavonulás

A kiégés és a sérülések komolyan veszélyeztetik azokat a futókat, akik versenyeken futnak. Azoknak, akiknek folyton egy verseny lebeg a szemük előtt, sokszor nincs lehetőségük eleget pihenni, vagy legalábbis visszavenni az iramból, akkor sem, ha az izmaik szünetért könyörögnek, állítja Kamphoff. Ez a feszített versenyzési láz ahhoz vezethet, hogy nagyon kevés szusszanást engedélyezel a testednek. Kamphoff szerint azok, akik nem versenyeznek, könnyebben kötelezik el magukat egy bizonyos edzési rutinnak, ugyanis ők elsősorban a sport hosszútávű örömeit élvezik.
"Egy időben minden hétvégén versenyeztem – meséli Kathleen Gina, aki 65 éves és 35 éve fut. – Örömömet leltem benne, ráadásul igazi versenyző típus vagyok. Állandóan nyerni akartam, legalábbis a korosztályomban. Az első tíz évben ez sokszor összejött, viszont állandóan sérüléseim voltak." 12 évvel ezelőtt Gina úgy döntött, elhagyja a csatamezőt. Megadta testének az évek óta áhított pihenést, és csatlakozott egy olyan futócsoporthoz, ahol senki sem érdekelt, ki ér célba elsőnek. Kathleen ma okleveles edző, és nagyon rég nem volt semmiféle sérülése.
Kamphoff azt mondja, hogy azzal semmi baj, ha mindenki szeretné magából kihozni a legjobbat, azonban sérülések árán ez nem éri meg. "Ha van edzésnaplód, nem csupán azt jó benne vezetni, hogy mennyit és milyen gyorsan futottál, hanem azt is, hogyan érezted magad – mondja. – Így időben kiszúrhatod, ha nyílegyenesnen száguldasz a kiégés felé."
Szakértőnk szerint az is jó megoldás, ha olykor másokkal közösen futsz. Néha szükség van arra, hogy szembesítsen vele valaki, hogy a versenyzés nem minden.