„A futás még jobban felértékelődött”

Noémit kérdeztük arról, hogy van most, a koronavírus időszakában.

RW: Milyen tervezett versenyeidet érinti a jelenlegi helyzet?

Janek Noémi: Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy az idei évre tervezett hazai versenyeimen sikerült erőseket futnom, így az első nagyobb lendületem után ért a kialakult helyzet. Az év további részére viszont szinte csak külföldi versenyterveim voltak/vannak, ezek közül az április közepén lévő lengyel Dziki Groń (64km, 3150m+) már halasztásra került november közepére, a júniusi Magas-Tátrában lévő versenyem még bizonytalan, de szerintem nem fogják megrendezni. A május végi UTH-n (112km, 4200m+) szerettem volna ismét rajthoz állni és javítani a tavalyi időmön, ezt törölték, szóval 2020-ban ez már biztosan nem valósulhat meg. Az augusztus végi versenyeim még reményre adhatnak okot, ezért a szintén Magas-Tátrához kötődő Tatranská Šelma Ultra (50km, 3000m+) és az idei célversenyem, az Ultrajanosik - Legenda (110km, 4319m+) még szerepel a terveim között a novemberre halasztott lengyel versennyel együtt.

RW: Hogyan folytatod a felkészülésed?

JN: A mindennapokban eddig is egyedül futottam, tehát ebből a szempontból egyelőre nem érint negatívan a kialakult helyzet. A felkészülésemet alapvetően pozitívan befolyásolja, hiszen az egyetemen is távoktatással dolgozunk, ezért nem kell utaznom a munkahelyemre, ami napi szinten rengeteg időt és energiát vesz el tőlem. Ráadásul végre pihenten tudok futni menni és heti ötször van lehetőségem terepre kijutni, ami nekem hatalmas dolog, ugyanis ez normál esetben csupán heti kétszer valósul meg. Szóval a futásaimat minőségi szempontból nagyon pozitívan érinti és több lehetőséget is biztosít számomra. Arról nem beszélve, hogy itthon most több időm jut a keresztedzésre, ezáltal még rendszeresebbek az egyensúly labdával és saját testsúllyal végzett erősítő edzéseim.

RW: Hol és mikor szoktál futni?

JN: A Pilis- és Visegrádi-hegység vagy a Börzsöny eldugott ösvényein futok, ahol rendkívül változatos pályákat tudok mérni magamnak gyakorlatilag úgy, hogy alig találkozom valakivel útjaim során. A futásaim időzítése is változó, hisz a hétköznapok során az otthoni munkavégzéshez igazítom a futásaim, ezért van, hogy reggel 8-kor, délelőtt 11-kor vagy akár 15 órakor indulok el.

RW: Tudsz most is kellő lelkesedéssel edzeni?

JN: Teljes mértékben, sőt, talán mondhatom, hogy lelkesebb is vagyok, mert most tényleg a terepfutásaim által érezhetem meg mit jelent szabadnak lenni. A versenyek egyelőre kevéssé hiányoznak és alapvetően a futásaimhoz kötődő érzéseimet sem a versenyre készülés izgalmai táplálják. A futás az évek során teljesen a részemmé vált, így amíg megélhetem a „céltalan célszerűségéből” fakadó örömet, addig a lelkesedésem töretlen marad. A kialakult helyzetben egyébként maga a futás még jobban felértékelődött, ugyanis kapaszkodóként funkcionál, ami megadja a „biztosat” a mindennapok bizonytalanságában.

RW: Hogyan alakította át mindez az éves sportcélokat?

JN: A terepfutással való kapcsolatomat még szorosabbra fűzte, mert most érzem csak igazán, milyen fontos szerepet tölt be az életemben ez a csodálatos sport és most még jobban tudom értékelni azt az időt és élményt, amit a természet nyugalmában tölthetek és kaphatok.

A versenyzés tekintetében vannak persze változások, hiszen egyelőre bizonytalan, hogy melyik tervezett versenyem rajtjában állhatok ott újra. Az augusztusi versenyeim előtt ráadásul lehetőségem lenne két hetet a Magas-Tátrában edzeni, így egyelőre ez is bizonytalanul lebeg előttem.

Összegezve, a céljaim változatlanok, a megvalósításhoz vezető utakat pedig a lehetőségeimhez mérten próbálom töretlen optimizmussal és lelkesedéssel meglelni.