A futás jótékony hatásai

„Ez túl nehéz ahhoz, hogy ne próbáljam meg."

Pontosan ez volt az a mondat, ami átvillant bennem, mikor a 34 km-t jelző táblánál vártam felbukkanni Iván bátyámat a 2013-as Budapest Maraton mezőnyében. Ugyanennél a táblánál néhány percen belül láttam egy ájulást, egy vádligörcsöt és egy elszáguldó mentőautót, de ami még fontosabb, több ezer emberfeletti erővel és küzdelemmel teli tekintetet, és végig ez az egy mondat zengett a fejemben. Megszületett az új cél, egy új megszállottság: maratonistává kell válnom, bármit is kell tennem ezért.
A futás alig egy évvel ez előtt az ominózus élmény előtt vált életem részévé. Soha korábban nem sportoltam semmit, sőt bárminemű fizikai aktivitásra ösztönszerűen merev elutasítással reagáltam. A Margitszigeten sétálva érthetetlenül figyeltem, hogyan járhat el az a rengeteg ember futni, gyötörni magát újra és újra, ráadásul teljesen önszántukból. Mígnem rajongásig imádott bátyám megkért, hogy kísérjem el élete első 5 km-es futóversenyére 2012 júniusában.
Teljesen letaglózott az élmény; csodálatos megdöbbenésemre azok a bizonyos „önkínzók” a legboldogabb, legfelhőtlenebb tömeget alkották, amit valaha láttam, és az ezt követő napokban képtelen voltam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy talán én is tartozhatnék közéjük. Talán ez lehetne az a valami, az a csodafegyver, ami segíthetne nekem végleg hátrahagyni az életemet korábban uraló súlyos pánikbetegségem, majd az ezt követő klinikai depresszió utózöngéit; a teljes gyógyulás reménye pedig bőven elég motivációt adott ahhoz, hogy életemben először futócipőt húzzak.
Mikor nekikezdtem, olyannyira edzetlen voltam, hogy egy héten keresztül semmi másra nem volt erőm, mint hogy felváltva kocogjak, majd sétáljak egy percet. A második héten viszont már két percet bírtam kocogni, a harmadikon már 5-öt, és így tovább. Nyolc héttel később sikerült először körbefutnom a Margitszigetet, majd friss egyetemistaként egy éven át jártam hetente néhányszor körbefutni a szigetet. Egy évvel később, 2013 nyarán, mikor már hiányzott egy új kihívás, először futottam le a 10 km-t, innentől pedig már nem volt megállás. Teljesen belebolondultam a futásba; még az egyetemi óráim közötti szünetekben is futni jártam. Néhány hónappal az első 10 km-em után, télen jutottam el az első félmaratonig, ekkor pedig már a nagyobb budapesti versenyeket sem hagyhattam ki. A 2013-ban nézőként végigszurkolt Budapest Maraton után pedig nem volt kérdés, hogy a következő cél csak a maraton lehet. Egy évvel később, ahogy megígértem magamnak, lefutottam életem első maratonját. A fáradtságra, fájdalmakra szinte nem is emlékszem, csak arra, hogy az alatt a 4 óra 26 perc alatt többet éltem, mint az előtte leélt, rövidke 21 évem alatt összesen.