laser run,world urban games

Laser run, avagy az öttusa előzenekara – ismered ezt a sportot?

A World Urban Games 2019 programjában szerepet kapott bemutatósportként a laser run, amely az öttusából nőtte ki magát egyéni sporttá. A helyszínen lehetősége volt mindenkinek kipróbálni magát ebben a modern számban.

Hazai dobogósunk sajnos nem lett, de Kármán Sándor, a Magyar Öttusa Szövetség sportszakmai referense szerint az elvárásoknak megfelelően teljesítettek a mieink.

„Világbajnokság után vagyunk, szóval nagyon sokan a pihenésüket áldozták fel azért, hogy most itt legyenek. Természetesen nem volt velük szemben semmilyen elvárásunk az eredmény szempontjából.”

Mivel a sportolókra még komoly versenyek várnak idén, ezért nagyon figyeltek a saját és társaik egészségére.

„Bemutató sportként voltunk itt, így külön kértük a rajthoz állókat, hogy nagyon óvatosan versenyezzenek, nehogy valaki megsérüljön”
mondta Kármán Sándor.
laser run,world urban games

Amikor éppen nem zajlott verseny a pályán, akkor bárki kipróbálhatta magát a futásból és lövészetből álló sportágban.

„Fontos lenne, hogy ki tudjuk bővíteni a hazai öttusázók bázisát, ezért nagyon örülök, hogy sokan érdeklődnek nálunk minden nap. A családok szinte elözönlik a pályát, amikor nem zajlik hivatalos verseny. Igaz, a legtöbben a lövészetet próbálják ki, csak kevesen vannak, akik a futást is bevállalják. Pedig az az igazi élmény, amikor valaki futás után, emelkedett pulzusszámmal áll a lőállásba”
fejtette ki a sportszakmai referens.

A World Urban Games laser run versenyeinek eredményét ide kattintva nézheted meg.