Borítókép: Lány a hídon – bemutatkozik a futónaptár címlaplánya

Lány a hídon – bemutatkozik a futónaptár címlaplánya

Bartucz Bori, a Runner's World futónaptárának címlaplánya nem más, mint 100 százalék inspiráció.


Ha be kéne magad mutatnod futóként egy nem futónak, hogyan jellemeznéd magad? És egy olyannak, aki fut?
Nincs nagy különbség, nem szoktam rögtön a másikat a futásaimmal traktálni. De általában egy beszélgetes alatt szóba szokott azért kerülni. Akik nem futnak, vagy furcsálják a mániámat, vagy elismerően végigmérnek. A futók amúgy szintén. Ha három mondatban el kellene mesélnem, hogy ki vagyok, ezt emelném ki: 2014. január elsején kezdtem el futni, először 5 km-t, aztán lassanként emeltem a távot, abban az évben 3000 km-ig meg sem álltam. A családom szerint egyfolytában futok és őrült vagyok. Inkább vagyok social runner, mint elkötelezett és teljesítményorientált futó, bár látványosak az eredményeim a távok emelésének tekintetében: félmaraton után jött a maraton, majd az ultrába is belekóstoltam egy év leforgása alatt, és a futás az életem részévé vált. A futók ilyenkor nyilván rákérdeznének, hogy mi a maratoni egyénim: 3:15. Ja, és régen, nagyon régen atletizáltam a Honvédban, szóval teljesen azért nem vagyok kezdő, de a 3 órán belüli maraton egyelőre még mindig csak nagy álom.


Melyik az az eredményed, amire te magad eddig életedben a legbüszkébb vagy?
Arra vagyok legbüszkébb, hogy újra el tudtam kezdeni futni, és sokkal jobban élvezem, mint amikor kamaszként versenyeztem. Versenyekre most is járok, kiemelkedik köztük az Ultrabalaton, amit párban futottam. Nekem ez óriás kihívás volt, egyrészt a táv miatt - 110+ km fejenként - , másrészt meg kellett mutatnom magamnak és a társamnak is, hogy meg tudjuk csinálni. Nagyon sokat edzettünk, gyűjtöttük a kilométereket, de azt is tudtuk, hogy fejben is csapatjátékosként kell gondolkodnunk, segíteni egymást végig. Elég rémisztőnek tűnt, hogy ennyit kell futni, de a másik miatt nem szabad feladni. A felkészülés során a kétkedő tekintetek a finishnél elimerően mosolygó és gratuláló emberekké váltak, ez csak hab volt a tortán. De ez egy csapatmunka volt, jó csapat, szuper segítők, nagyszerű élmény.

Amikor magamban, magamért futok egy versenyen, akkor általában nem szoktam büszke lenni, mindig úgy érzem, hogy maradt bennem valami, akár egyéni csúcsot futok, akár nem. De egy jól teljesített interval edzés után tudok nagyon örülni és büszke lenni, mert utálok nekikezdeni, de nyilván utána meg jó, hogy megcsináltam.


Milyen feltételek kellenek neked ahhoz, hogy azt mondhasd, ez most egy szuper futás?


Minden futas más élményt nyújt. A terepfutások után általában nagyon jól szoktam magam érezni, feltölt eléggé. Sokszor érzem, hogy egy közös futás a barátokkal a legjobb dolog a világon, aztán másnap ugyanezt mondom egy magányos edzésen. Általában fontos számomra, hogy közben és utána is jól érezzem magam, de sokszor van olyan is, hogy gyűlölöm futás közben, mert mondjuk interval, vagy nincs kedvem, vagy nem akar menni a lábam, és csak miután lezuhanyoztam, érzem, hogy milyen jól vagyok.


Milyen versenyző vagy?


Mások azt mondják rólam, hogy fejben erős, de szerintem ez nem így van. Impulzív vagyok és tudok kemény is lenni, de a startnál általában nincs határozott elképzelésem, és ha van is, tudom, hogy nem biztos, hogy tartani tudom magam hozzá. Védekező mechanizmus. A versenyek vibe-ja viszont általában olyan hatással van rám, hogy sokkal jobbat futok, mint edzéseken, imádom a szurkolókat, a sok őrült futót, szuper érzés jelen lenni. Lehet, hogy ezért tűnök keménynek.


Melyik a világnak az a pontja, ahol még nem volt lehetőséged, de nagyon szívesen futnál egyet?


Vannak álmaim: Hawaii terepultra, vagy a Mont Blanc, de még a Spar Budapest Maratonon sem sikerült elindulnom, azt is egyszer jó lenne lefutni. Végig kéne járni a Major Maratonokat is, 2 helyszínen már jártam a 6-ból.


Melyik volt életed legrosszabb futóélménye?


Nincs ilyen, minden versenyben találok valami szerethetőt, inkább ciklusok vannak, amikor nagyon nem szeretek futni. Rossz futóélmény leginkább a szélhez köthető, gyűlölök szeles időben futni. New York-ba idén például azért is akartam visszamenni maratonozni, mert nagyon utáltam 2014-ben ott futni, pedig nagy álmom vált valóra, hogy ott lehettem. Idén nem volt szél, viszont nem futottam túl jól sem, de a rossz élményt mindenképpen feledtette, és tényleg nagyon jó NYC maratont futni.


Kik azok a futók, akiket követsz a közösségi médián?

Nagyon sok embert, akik tényleg napi szinten inspirálnak, mindennapi hősöket inkább, mint nagy sztárokat, vagy cégeket. Voltwomen-éket nagyon nagyra tartom és jófejek is, a Nike NYC edzőjét, Firstrunt is szeretem nézni, jókat ír az IG képeihez. Jó olvasni, amikor mások is küzdenek, szeretik vagy éppen utálják aznap a futást, nekem nagyobb erőt adnak ezek a posztok és emberek, mint a cégek jól megkomponált marketing szagú bölcs gondolatai, de persze azért azok is el tudnak találni, ha éppen arról van szó. Papp Krisztát az elsők közt kezdtem követni, nagyon nagy szíve van, és amennyire jól fut, annyira figyel ránk, amatőr futókra, mindig van egy kedves szava mindenkihez. A nagyvárosi lifestyle runclubok oldalai is jók, azokon keresztül sok futóra lehet lelni, és jó kis futókapcsolatok tudnak kialakulni ebből az idő során. Nekem is van egy Instagram oldalam, amolyan futónapló sok képpel, a Style2run-on keresztül egy csomó emberrel találkoztam online és a való életben is.


Fejezd be a gondolatot: a futásban az a legjobb, hogy...


mindig mást ad, és mindig valami olyat, ami miatt az ember újra el akar menni.



Mivel jutalmazod magad egy jó futás után?


Régebben mindig kitaláltam egy-egy verseny után valami materiális meglepetést magamnak, általában futóruhát, vagy cipőt, de a kezdeti lelkesedés már alábbhagyott, a verseny bőven elég jutalom. Edzések után nincs igazán időm bármivel is jutalmaznom magam, rohanok a dolgomra, már maga az idő, amit futással tölthetek, nagy öröm. Szóval nincs nutellás palacsinta jutalomfalat, se pihenőidő, vagy masszázs ilyenkor.

Hány napot bírsz ki futás nélkül?
Általában két napnál tovább nem bírom, muszáj elmennem, de volt már olyan, hogy egy tanácsra 'kiéheztettem' magam, hogy már nagyon hiányozzon a futás. Az Ultrabalaton előtt azt hiszem, 4 napig nem futottam, én, aki egyébként akár napi kétszer is szívesen megyek; a San Francisco Nike Félmaraton előtt beteg voltam, akkor egy hétig nem is bírtam futni, és tényleg nagyon jó volt a hiátus után nekilendülni, így még teljesebb lett az élmény.
Köszönet a fotókért: Szaszafoto
#naptár #interj� #futónaptár