kutyás-kör,instant túra,mozgásra nevelés,sportolj a gyerekkel

Kutyás-kör a hét és fél évesemmel, avagy hogyan nevelj gyermeket a mozgás szeretetére?

Forrás: Getty Images
Örök kérdés! Abban egyetérthetünk, hogy a jó példa az első lépés ebben a kihívásban. Ráadásul, ha olyasforma nebulókkal áldott meg a sors, akik egyébként is nagy mozgásigénnyel rendelkeznek, egyszerűbbnek tűnik a helyzet.

A valamit mozogjon a gyerek, mert a mozgás egészséges, egyészen szürreális gondolatnak tűnik egy gyermek esetében. A gyerekek ugyanis, alap esetben szeretnek mozogni. Persze van, aki a játszótéren beül a homokozóba és 30-40 perceket képes úgy eltölteni, hogy meg se mozdul, de ezzel sincs gond, hiszen a szabadban van és tételezzük fel, hogy jó levegőn.

Általában egy kisgyermeknek (mondjuk 10 éves korig) vajon szüksége van arra, hogy valamilyen sportfoglalkozásra járjon iskola, netán óvoda után?

Szülőként én is próbálkoztam több mindennel a nagyobbik, ma már 7 és fél éves gyermekemnél. Néztem, hogy már 4-5 éves kortól lehet úszni járni, na szuper, akkor menjünk, van foci is, ahová gyerekek járhatnak, sakkszakkör az óvodában, falmászás… De tényleg erre van szüksége?

Azt tapasztaltam, hogy – a falmászáson kívül – semmi nem okozott neki igazán örömet. Elment, de valójában azért, mert én elvittem, ám magától soha nem mondta volna, hogy szeretne például úszni. Mondjuk pont az úszás szerintem nagyon fontos, de elsősorban azért, mert ha gyerekkel mélyvízbe megyünk, nem árt, ha legalább egy úszásnemben stabil, egyszerűen biztonsági okokból.

futás kutyával,sportolj gyerekkel,nevelj sportra
Forrás: Getty Images

Mivel nem önmaga miatt, hanem inkább miattam járt bárhová is, rájöttem, hogy nem akarom tovább forszírozni ezt az irányt. Tavaly nyár óta sehova nem jár hivatalosan sportolni. Ettől függetlenül rengeteget mozog, a szokásos gyermeki tevékenységeket (futkározás, fogócska, játszótári foci, fáramászás, mászókán csimpaszkodás) mondhatni napi szinten űzi, ráadásul teljesen önszántából és örömmel. Azóta megtudtam azt is, hogy ebben az életkorban ennél többre egyszerűen nem is lenne szükségük a gyerekeknek. Az persze más tészta, ha van valamilyen erős belső motiváció egy sporttevékenységre – nálunk ilyen nincs.

játszótér,nevelj sportra,mozogj a gyerekkel
Forrás: Getty Images

Viszont amióta lett egy kutya családtagunk, akit rendszeresen viszünk az erdőbe sétálni, egészen motivált lett az erdőjárásra. Egyszerűen szeret bóklászni Vandával, szeret részese lenni annak, ahogyan négylábú társunk kinyílik a világra. Odáig fajult a dolog, hogy pár hete megbeszéltük, nyáron elmegyünk egy nagy, háromnapos túrára, ahová Vanda kutyát is elvisszük. Turistaszállásokon fogunk megpihenni éjszaka, visszük az összes holminkat és a nap egyik felét barangolással töltjük. Nagy kalandnak ígérkezik! El is kezdtük a felkészülést, de hogy legyen egy kis feladat is az edzőtúrák során, sőt extra motivációnak valamilyen ajándék a teljesítést követően, szervezett vagy részben szervezett (azaz instant) túrákat keresünk. Így jutottunk el vasárnap a Kutyás-körre.

Kezdetben azt hittem, hosszú lesz, hiszen egy 12 km-es körön kell végigmenni, ám Barnus biztosított róla, hogy menni fog és menjünk (eddigi leghosszabb túrája 9 km volt). Érem és fánk várta a célban, tudott is ezekről az ajándékokról, ami igazán nagy erőt adott számára végig a túra során. A rajt / cél a Budakeszit Telkivel összekötő út mentén található Hidegvölgyi erdészháznál van, amely mellett egy büfé is üzemel. Az útvonal nem mondható nehéznek, 12 km-en van 320 méter szintkülönbség, ám ennek jelentős részét megkapjuk az első bő 3 km-en. Azt beszéltük meg, hogy a lejtőkön picit kocogunk, ha kellemesnek érezzük, de nem volt szükség arra, hogy különösebben megfeszüljünk a tempóban, mert a három és fél órás szintidő lehetővé tette a kellemes iramú haladást. Az út során találkoztunk több csapattal, akik szintén ezt a túrát járták kutyáikkal. Szép idő volt, élveztük a kihívást, izgatottan keresgéltük a QR kódokat rejtő táblákat, az élmények hatására belelkesült gyermekem kipirult arccal kocogta a lejtőket.

Szülőként, lelkes amatőr futóként maga volt a boldogság ez a program számomra. Büszke voltam kis / nagy hétévesemre, akit ámulattal csodáltam mennyire komolyan veszi ezt a kihívást, pedig két kisebb esést is el kellett szenvednie az alatt a szűk három óra alatt, amíg a körön voltunk.

futás kutyával,kutyás-kör,kutya,nevelj sportra,mozogj gyerekkel
Vanda, a 20 hónapos border collie-nk adott lehetőséget arra, hogy mi is elmenjünk a Kutyás-körre, amit persze ő is nagyon élvezett.

A célban Edina és férje, András adták át az érmet. Edina álmodta meg ezt a kört, nem is tudom melyik komolyabb nála a kutyázás vagy a futás, mindenesetre mind a két műfaj kellőképpen lelkesíti.

De visszatérve a cikk kezdő gondolatkörére…azt látom, hogy úgy lehet leginkább megszerettetni a mozgást egy kisgyermekkel, ha találunk olyan tevékenységet, amelyet közösen tudunk űzni és amiben van egy kis játékos feladat is a gyerek számára.

Barnus például szereti megkeresni a turistajeleket (mondom neki, hogy mit keressen), a QR kódokat, teljesítménytúra esetén begyűjteni a pecséteket, illetve a túra végén pedig átveheti a megérdemelt kis relikviát, ami őt egészen felvillanyozza. Ma is büszke a Kutyás-kör éremre. Ez volt élete leghosszabb és egyben első érmet érő túrája.

Persze vannak olyan futóversenyek, amelyeken közösen elindulhatunk a gyerektávon, a lényeg szerintem, hogy csináljuk együtt!